Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Concert előzetes

2010.06.27. 21:54 koimbra 2 komment

Tavaly mutatták be a The Concert című filmet Franciaországban és még néhány országban, Amerikában júliusban kerül a mozikba, ha szép sikert lesz, akkor talán hozzánk is hamarosan eljut a Mélanie Laurent és Aleksei Guskov főszereplésével készült produkció, nem csak a két…

Címkék: trailer poszter

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Sem a nagyfiúk, sem Cruise nem döntötte meg a játékok uralmát

2010.06.27. 21:35 koimbra 5 komment

Észak-Amerikai box office: Továbbra is a Toy Story 3 uralja az első helyet, a Nagyfiúk szép eredményt produkált, a Kéjjel-nappal azonban csalódást keltő számokat hozott. Új bemutatók: A második pozíciót szerezte meg a Nagyfiúk (Grown Ups), amelyet Adam Sandler és haveri köre…

Címkék: boxoffice

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Oscar

2010.06.27. 19:48 koimbra 19 komment

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger filmjeikben leszámoltak mindenkivel, aki ujjat mert húzni velük vagy volt olyan meggondolatlan, hogy keresztbe tett nekik. Ám mindkét izomember a vígjátékok terén is bizonyítani akart, utóbbinak összejött, előbbi pedig két filmmel…

Címkék: iromány vígjáték 100 %

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Del Toro filmtervei

2010.06.27. 13:39 koimbra 5 komment

Guillermo Del Toro nem azért hagyta ott a Hobbitot, hogy több hónapig pihenjen és ne csináljon semmit, leporolta az asztalán lévő filmterveket, egyelőre még nem tudni biztosan, hogy melyiket részesíti előnyben, de a júliusi Comic-Conon megteszi a bejelentést. Nagyon úgy tűnik,…

Címkék: miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jön a Burton-féle Addams család

2010.06.27. 13:10 koimbra 6 komment

Barry Sonnenfeld 1991-ben mutatkozott be rendezőként a sötét humorú Addams családdal, amely még egy mozis folytatást élt meg, amely már nem hozta a kasszáknál azt az eredményt, mint az első, a harmadik felvonás már az eredeti alkotógárda nélkül jött létre. Sajnos sem…

Címkék: 3d miújság addams család animációhír

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még van rá esély, hogy elkészül a Constantine folytatása

2010.06.26. 15:20 koimbra 13 komment

2005-ben került a mozikba a Constantine - A démonvadász képregényfilm, Francis Lawrence kliprendezői első megmérettettése nem hozta a vártakat, Amerikában elhasalt a 100 milliós produkció, csupán 76 millió dollárt termelt, ám az összbevétele meghaladta a 230 millió dollárt. A…

Címkék: miújság sequel

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ridley Scott rendezné a Stokert

2010.06.26. 14:15 koimbra Szólj hozzá!

Ridley Scott eléggé elfoglalt, egy rakat filmterv porosodik az asztalán, ebből a Robin Hood második részét kidobhatja a kukába, nem valószínű, hogy a stúdió a produkció bukása után bevállalná a második részt. A rendező éppen az Alien előzményfilmjével van elfoglalva, ezen…

Címkék: miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az első kép a Priestből

2010.06.26. 13:53 koimbra 2 komment

Scott Stewart effektekkel babrálgatott, míg úgy nem döntött, hogy megrendezi első filmjét, a Légió forgatása alatt szépen összebarátkozott Paul Bettanyval, így a következő művét, a Priest posztapokaliptikus horror-akciót is vele készíteni. Eredetileg úgy volt, hogy idén…

Címkék: priest képben

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Robin Williams szeretné, ha ő lehetne Rébusz a Batman folytatásában

2010.06.26. 13:41 koimbra 14 komment

Az Empire magazin meginterjúvolta Robin Williamst, aki elmondta, hogy nagyon szeretne már eljátszani egy gonosztevőt valamelyik képregényfilmben, számára egy álom válna valóra, ha a Batman 3-ban ő formálhatná meg Rébuszt, de azt is hozzátette, hogy elég nehéz lenne felülmúlni…

Címkék: batman miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Stb..

2010.06.26. 13:21 koimbra 1 komment

- Lake Bell mégsem játszik a Sikoly 4-ben, a forgatás ideje alatt mással lesz elfoglalva a hölgy. - Decemberben mutatják be a The Fightert. - Teresa Palmer elmondta, hogy nem éri miért emlegetik őt a Mad Max 4-gyel kapcsolatban, nem fog benne játszani. - Jessica Chastian is fel fog…


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Facebook film előzetese

2010.06.26. 12:52 koimbra 4 komment

David Fincher mindig keresi az érdekes filmötleteket és a Facebookban, illetve annak alapítójában remek alapanyagot látott. Valljuk be, remek ötlet volt, fura, hogy egy ilyen senkinek nem jutott eszébe a 90-es években. Mark Zuckerberg találta ki az oldalt, még akkoriban mikor a Harvardra…

Címkék: social network trailer facebook igaz történet

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Két Eredet poszter

2010.06.25. 21:34 koimbra 14 komment

Két újabb Eredet poszter látott napvilágot, a filmet Christopher Nolan rendezte és Leonardo DiCaprio játssza a főszerepet, mellette ott van még Ken Watanabe, Marion Cotillard, Ellen Page, Cillian Murhpy, Michael Caine és Joseph Gordon-Levitt is. A történet egy része az emberi elmében…

Címkék: poszter inception
süti beállítások módosítása