Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Cameron több, mint 250 millió dollárt keresett 2010-ben

2011.02.02. 16:31 koimbra 16 komment

A Vanity Fair készített egy listán, amelyen azon filmesek neve olvasható, akik a tavalyi évben a legtöbbet tették zsebre. A cikk részletesen leírja, hogy az illető mivel érdemelte ki a helyezést. Az első helyen James Cameron álldogál, aki 257 millió dollárral gazdagíthatta bankszámláját. 248 millió dollár folyt be csak az Avatarból (2009-ben + 50 millió még ebből), ehhez jött még csekély 5 millió a játék licencből és egy gyenge 4 milliót keresett a korábbi filmjeinek a bevételéből. Második Johnny Depp 100 millió dollárral. Ebből 40 millió jött az Alice Csodaországban gázsija és profitja után, 35 milliót kapott a Karib-tenger kalózai 4-ért és 20 milliót tejeltek neki azért, hogy Az utazóban játsszon. Leonardo DiCaprio 62 milliónak örülhetett, ebből csak 59 milliót az Eredetnek köszönhet. Adam Sandler 50 milliót kasszírozott, 25 milliót perkáltak le neki a Just Go With It vígjátékért és még 20 millió pottyant az ölébe a Jack and Jillért. Taylor Lautner 25 milliót szerzett az utolsó két Alkonyat részért, 7,5 milliót kapott az Abducation akciófilmért és még 1 millió csurrant-cseppent a korábbi Alkonyat részek miatt. Robert Downey Jr. 31,5 milliónak örülhetett, a Sherlock Holmes folytatásáért 15 milliót alkudott ki, a Vasember 2 után még 12 millió járt neki, 3,5 milla meg a Sherlock Holmes elért profitja után folyt be és még egy milliót csaptak hozzá számlájához más filmjei bevételei után. Nicolas Cage 7,5 milliót alkudott ki a Szellemlovas 2-ért, 7 milliót szurkoltak le számára a Trespass thrillerért, 6 milliót vágtak hozzá a Féktelen haragért, 1 millió illette őt azért, mert az egyik figurát szólaltatja meg a The Croods animációs filmben  és még 2 milliót kapott más filmjei miatt.

Alább láthatod a top 40-es listát, a nevek mögött pedig a megkeresett összeget, ezeketek millió dollárban kell érteni. A Vanity Fair cikkéhez ide kattintva tudsz eljutni, itt láthatod, hogy ki mivel érdemelte ki, hogy a listán szerepeljen. 

1. James Cameron - 257
2. Johnny Depp - 100
3. Steven Spielberg - 80
4. Christopher Nolan - 71
5. Leonardo DiCaprio - 62
6. Tim Burton - 53
7. Adam Sandler - 50
8. Todd Phillips - 34
9. Taylor Lautner - 33,5
10. Robert Downey Jr. - 31,5
11. Will Smith - 29
12. Joe Roth - 28,5
13. Kristen Stewart - 28,5
14. Jerry Bruckheimer - 27,5
15. Robert Pattinson - 27,5
16. Jason Blum és Oren Peli - 26,5
17. Tyler Perry - 25
18. Jennifer Aniston - 24,5
19. Jon Favreau - 24
20. Nicolas Cage - 23,5
21. Angelina Jolie - 23,5
22. Sandra Bullock - 22
23. Brian Grazer és Ron Howard - 21
24. Christopher Meledandri - 21
25. Joel Silver - 21
26. Owen Wilson 19,5
27. Vince Vaughn - 18,5
28. Daniel Craig - 18
29. Vin Diesel - 18
30. Ben Stiller - 18
31. Steve Carrell - 17,5
32. Martin Scorsese - 17
33. Katherine Heigl - 16
34. Shia LaBeouf - 16
35. Tom Cruise - 14,5
36. Reese Witherspoon - 14,5
37. Hugh Jackman - 14
38. Shawn Levy - 14
39. Guy Ritchie - 13,5
40. Eddie Murphy - 13

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr742633769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tunderninja 2011.02.02. 17:14:06

Ezek szerintem túl nagy pénzek a színészeknek.A rendezők megérdemlik azokkal nincsen gond.

Nerve 2011.02.02. 17:22:13

Eh, már megint ez az "megölöm aután elosztom" érzés, nem baj, elmúlik.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.02. 17:37:54

@tunderninja: Nincs élő ember, aki bármilyen tevékenységgel megérdemelne ennyi pénzt, legfeljebb, ha ingyen és önzetlenül feltalálja a rák ellenszerét, legyártja és szétosztja a világon. Filmesek nem érdemelnek ennyi pénzt. Egy (legfeljebb kettő)millió dollárból élete végéig jól élhet Amerikában. Mi a fasznak ennél több? Kokainra? Ezek már nem is szivnak... Kivétel az öreg Downey Junior:P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.02. 18:15:06

@efes: Cameron így bármikor meg tudja finanszírozni, ha le akar merülni az óceán mélyére:)
De hiába keresnek jól, az adóhatóság akkor is talál egy-két pontot, ahol beléjük lehet kötni. Cage is tartozott néhány hónappal ezelőtt, pedig azért nem keres rosszul.
Meg ugye a dőzs, minden országban 10 ház, medvencével:)

edi95 2011.02.02. 18:33:43

Eh ,kkhhömm, hu mekkora számok :D !
Nem is tudtam de tulajdonképpen nem is érdekelt igazán hogy mennyit keresnek ezek a sztárok kb. volt egy olyan képem h egy jó sztár pl. Bruce Willis egy élete alatt keres olyan 100 milliot ezt abból következtettem hogy azt tudom h a die hard 4 után 25 milkát kapott ....
De ezek nagyon durva számok , james cameron ezek szerint mára már milliárdos
,jó tudom h nem minden évben keres 250et de akkor is megvan már neki 1 milliárd dollar az biztos .
Meg a színészek is.... csak egy napot dolgoznának ingyen és még az unokáim is úszhatnának a zs-ben :)

Shyllard 2011.02.02. 18:43:58

Hát az biztos, hogy nem mindenki érdemelte meg azt a mennyiséget, amennyit keresett....
@efes: Ne légy irigy, ha te is megtalálnád a módját, sztem te sem utasítanál vissza pár millió dollárt :P

Jamaicamaci 2011.02.02. 19:11:13

Talán sajnálnunk kellene e pénzt a feltalálóktól? Edison,Bell, Otto stb. Vajon volt aki sajnálta tőlük a pénzt amiit megkerestek a találmányukkal? Így hát szerintem minden ember megérdemel bármennyi pénzt, a feltalál/kitalál valamit(pl. nolan, cameron), amivel kicsit is jobbá tehetik világunkat hacsak rövid időre, egy film erejéig is. Csak sajnos vannak olyanok a listán akik nem találtak fel az ég világon semmit(adam sandler, taylor lautner). Mondjuk ez sandlarre nem teljesen igaz, mert feltalálta az idétlen poénjait, de kövezzen meg, akiszerint ez hasznára vált a világnak. Filózófia óra vége

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2011.02.02. 19:49:36

@koimbra: vagy eseteg néhány 20 milkás űrutazás, ha úgy van kedve az embernek.:)

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2011.02.02. 19:50:25

40 millió Depp-nek az Mad Hatter-ért?!? Max. 4-et adtam volna és még úgy is tiszta a lelkiismeretem - pedig ő a kedvenc színészem. Inkább Downey kellett volna duplát kapjon az Iron Man és a Sherlock Holmes-ért.
Azért nem semmi, hogy Cameron napi 700e dollárt keresett, ami óránként majd 30.000.

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2011.02.02. 19:50:43

Nincs ebben semmi ördöngősség. Utánuk kell csinálni. Bármi lehetséges a világon. Bármi.

countrypecos 2011.02.02. 21:24:25

Elég sok pénz. Túl sok. Egy filmet nem 1-2 színész meg a rendező visz el a hátán. Persze a plakátokon csak ők vannak, ezt elismerem. De az Avatar-t is több mint 800 ember készítette, már ami a háttérmunkákat illeti. Effektek, stb. Biztos ők sem kerestek rosszul, de azért nem is fulladhatnak bele a pénzbe. Na mindegy.

Eyesis 2011.02.03. 15:43:31

@countrypecos: de őket nem basztatja a sok paparazzi, meg a sok elmebeteg rajongó :) Amúgy szerintem is túlzóak a fizuk... Na de Bill Gates sem érdemelt annyit, amennyit kapott az élettől :) Ez van :)

edi95 2011.02.03. 16:01:48

Bill Gates belenyúlt a jóba... amúgy szerintem nagyon is megérdemli a maga -utánanéztem-több mint 50 milliárd dolláros vagyonát . Huszonévesként feltalált egy mára már világhírü és az emberek kb 80% által használt operácios rendszert .
Nem azért kapott több milliárdot mert egyszer feltalálta azt a rendszert hanem még tovább is fejlesztette,kapcsolatokat épített , megdolgozott a pénzért .
Csak ő nem napi 12 órában mint sok ember ,sajnos nem a befektetett munkát nézik így a pórnép dolgozhat reggeltől estig heti hét napon keresztül de ennek a pénznek a fél százalékát se fogják megkeresni.

sjbee 2011.02.03. 22:37:09

@Jamaicamaci:
az általad említett feltalálók egyike sem keresett még csak közel sem ekkora pénzeket (még ha az inflációt belekalkulálnánk akkor sem). Pedig ők tényleg nagy dolgokat tettek le az asztalra. Attól, h Cameron kifejlesztette a 3d-s kamerát és megcsinálta az Avatar-t, bármennyire is népszerű film, közel sem tett annyit e tettével az emberiségért mint azok a feltalálók. Egyszóval a többi színésszel együtt baromira túl vannak fizetve.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.02.04. 14:02:56

A férfiak színészként is többet keresnek... :(

Jester 2011.02.07. 00:17:29

James Cameron másodpercenként 8 dollárt keresett :D

Ez azt jelenti, hogy ha leejt egy 10 dollárost, nem éri meg felvennie, mert mire lehajol, már megkereste az árát. LOL.
süti beállítások módosítása