Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A 31. Arany Málna "büszke" nyertesei

2011.02.27. 12:39 koimbra 25 komment

Immáron 31. alkalommal adták át az Arany Málnát, szokás szerint az Oscar ceremónia előtt egy nappal. A díjat inkább poénnak kell felfogni, amolyan dorgálás jellege van, hogy a filmesek jobban tennék, ha a jövőben odafigyelnének mit vállalnak be. A jelöltek mindig az azt megelőző év legrosszabb alkotásai közül kerülnek kiválasztásra. Az Alkonyatot nagy meglepetésre most hanyagolták, inkább M. Night Shyamalan fantasy borzalmát, Az utolsó léghajlítót, no meg a Szex és New York mozis folytatását díjazták. Ashton Kutchert lett a legrosszabb színész, ami felér egy "hanyagolhatnád a vígjátékokat" beszólással is. A Szex és New York hölgyei két kategóriában is átvehették volna a málnát (ha megjelentek volna). Jessica Alba tavaly 4 filmben is játszott és ezek közül egyik sem győzte meg a kuratórium tagjait, így úgy döntöttek, hogy nála rosszabb női mellékszereplő nem volt 2010-ben. Alább láthatod a jelölteket, a nyertesek nevét aláhúztam.

Legrosszabb film:
Exférj újratöltve
Az utolsó léghajlító
Szex és New York 2.
Alkonyat - Napfogyatkozás
Vámpíros film (Vampires Suck)

Legrosszabb színész:

Jack Black, Gulliver utazásai (Gulliver's Travels)
Gerard Butler, Exférj újratöltve
Ashton Kutcher, Bérgyilkosék és Valentin nap
Taylor Lautner, Alkonyat - Napfogyatkozás és Valentin nap
Robert Pattinson, Emlékezz rám! és Alkonyat - Napfogyatkozás

Legrosszabb színésznő:
Jennifer Aniston, Exférj újratöltve és Sejtcserés támadás
Miley Cyrus, Az utolsó dal
Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Kristin Davis & Cynthia Nixon, Szex és New York 2.
Megan Fox, Jonah Hex
Kristen Stewart, Alkonyat - Napfogyatkozás

Legrosszabb női mellékszereplő:
Jessica Alba, A gyilkos bennem van (The Killer Inside Me), Utódomra ütök, Machete és Valentin nap
Cher, Díva (Burlesque)
Liza Minnelli, Szex és New York 2.
Nicola Peltz, Az utolsó léghajlító
Barbra Streisand, Utódomra ütök

Legrosszabb férfi mellékszereplő:
Billy Ray Cyrus, Kém a szomszédban
George Lopez, Marmaduke - A kutyakomédia, Kém a szomszédban és Valentin nap
Dev Patel, Az utolsó léghajlító
Jackson Rathbone, Az utolsó léghajlító és Alkonyat - Napfogyatkozás
Rob Schneider, Nagyfiúk

A 3-D legrosszabb, szemfárasztó használata:
Kutyák és macskák 2. - A rusnya macska bosszúja
A titánok harca
Az utolsó léghajlító
Diótörő 3-D (Nutcracker 3-D)
Fűrész 3D - Fűrész VII

Legrosszabb páros a vásznon / Legrosszabb színészi gárda:

Jennifer Aniston & Gerard Butler, Exférj újratöltve
Josh Brolin arca & Megan Fox akcentusa, Jonah Hex
Az utolsó léghajlító teljes színészi gárdája
A Szex és New York 2. teljes színészi gárdája
Az Alkonyat - Napfogyatkozás teljes színészi gárdája

Legrosszabb rendező:
Jason Friedberg & Aaron Seltzer, Vámpíros film (Vampires Suck)
Michael Patrick King, Szex és New York 2.
M. Night Shyamalan, Az utolsó légahjlító
David Slade, Alkonyat - Napfogyatkozás
Sylvester Stallone, The Expendables - A feláldozhatók

Legrosszabb forgatókönyv:
Az utolsó léghajlító, M. Night Shyamalan
Utódomra ütök, John Hamburg és Larry Stuckey
Szex és New York 2., Michael Patrick King
Alkonyat - Napfogyatkozás,  Melissa Rosenberg
Vámpíros film (Vampires Suck), Jason Friedberg & Aaron Seltzer

Legrosszabb remake, paródia vagy folytatás:
A titánok harca
Az utolsó léghajlító
Szex és New York 2.
Alkonyat - Napfogyatkozás
Vámpíros film (Vampires Suck)

Címkék: arany málna

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr352694558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dejdő 2011.02.27. 12:46:04

Azt hiszem megérdemelten vitt szinte mindent Az utolsó léghajlító! Bár Dev Patel is megérdemelte volna!

PhilipMorris 2011.02.27. 12:51:22

Az utolsó léghajlítót még nem láttam de szerintem nem is fogom megnézni .
Egyébként hiányolom Pattinson málnáját na de sebaj majd jövőre hiszen kutchernek is kijárt már a sok szerelmes ámokfutásáért .

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.27. 12:53:04

Annak ellenére, hogy a Szex és New Yorkot nem láttam teljesen egyetértek a díjazottakkal. Viszont Stallone jelölését inkább erőltetettnek érzem. Mintha csak "azért is" hozzáállás lenne.

Reterro 2011.02.27. 14:34:22

Ennyi erővel Halle Berry-t is jelölhették volna ezért:

erotikaafilmekben.blog.hu/2011/01/23/halle_berry_frankie_and_alice_2010

Pedig nem rossz benne!

nyílméregbéka 2011.02.27. 14:58:30

Jessica Albával teljesen egyetértek, soha nem értettem, mit keres filmekben, ki hívja oda, és aki odahívta, normális-e.

Shyamalan is a fejéhez kaphatna már, legalább ettől, ha mástól nem. Őbenne legalább valamikor volt tehetség, nem is kevés.

PhilipMorris 2011.02.27. 15:12:45

Amióta Stallone elkezdett akciókat csinálni minden éveben kap egy jelölést minimum . Ez egy tökéletes példa arra hogy a díjakat nem kell komolyan venni. Ha a díjakat vennénk alapul Stallone lenne a legtehetségtelenebb filmes személyiség a történelemben . Vicc az egész .

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.27. 15:21:26

@nyílméregbéka: Jessica Alba minden filmbe beleférhetne!
Szóval ne bántsuk. ;)

De 1et tudok érteni mindegyik díjjal.

Főleg a sex & díjaival...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.27. 15:31:18

Tavaly Sandra Bullockot is díjazták az Ő a megoldásért, meg is jelent és átvette "az elismerést". Másnap meg a Szív bajnokaiért fáradhatott ki az Oscar színpadjára:)

CJKrisz 2011.02.27. 15:42:32

Jól látszik az is, hogy az embereknek végre kezd tele lenni a búrájuk az ilyen vámpíros, szerelemtől csöpögős, nyálas agymenésekkel.

Spawn85 2011.02.27. 15:57:45

@doggfather: Egyetértek. Jessica Alba nálam is azon kevés színésznő között van, akit bármiben hajlandó vagyok megnézni. Ezúttal viszont (bármennyire is kedvelem) őt, az az igazság, hogy a "Valentin nap"-ban és az "Utódomra ütök"-ben tényleg nagyon gáz volt. Nem is ő maga, hanem inkább a karaktere. (Arról meg nem biztos, hogy ő tehet...) Azért én Arany-málnát nem adtam volna neki.
Az ő és Stallone jelölésén kívül a többi jelölttel és díjazottal egyet kell értenem.

nyílméregbéka 2011.02.27. 16:38:56

@Spawn85: Hát, ha Alba fiatal és csinos, akkor válogathat, tehát az ő hibája, ha szar filmekben játszik. Az Utódomra ütök alatt már nekem égett a fejem a moziban. Ha meg a tehetségéből tényleg ennyi telik, akkor inkább szinkronizáljon rajzfilmeket, vagy menjen fehérneműmodellnek. Szerintem egy filmbe SZÍNÉSZEK kellenek, nem csücsörítés meg csöcs.

nyílméregbéka 2011.02.27. 16:39:49

@nyílméregbéka: de hogy ne csak szidjam: a Sin Cityben jó volt.

Murderface 2011.02.27. 17:08:11

Nemrég randin egy csaj ez a légelhajlítós filmet akarta megnézetni velem, hogy mekkora királyság. Még szerencse, hogy nem lett belőle semmi :) Se a csajból, se a filmnézésből :D

COLT 2011.02.27. 19:02:12

Stalone pedig nagyon is jószínész. Más az ökölért, vagy a túl a csúcsonért oscart kaptot volna...

PhilipMorris 2011.02.27. 20:52:00

@COLT:Én nem tartom stallonét egy különösebben jó színésznek de a 8 arany málna az nagyon erős, egy átlag színész aki az akció eggyik legkiemelkedőbb alakja viszont a rocky 1.ben szerintem megmutatta hogy színésznek sem rossz.Nagyon jól hozta a szerepet. Meg amúgy is nagy kedvenc :)

L'Angelus 2011.02.27. 23:34:47

Ötszörös nyertes lett az igazi Avatar. Bár az Alkonyatot szerintem a rajongói hisztéria miatt nem merik hathatósabban elmarasztalni.

sprahax12 2011.02.27. 23:43:10

az én szerény vélemény szerint Az utolsó léghajlító egész jó film volt és egyátalán nem értem hogy miért kapott ennyi arany málnát. A tavalyi évben sok olyan film volt ami megérdemelné ezt a díjat mert annyira nézhetetlenre sikerült.

Spawn85 2011.02.27. 23:56:23

@nyílméregbéka: Azért még Hollywoodban is csak nagyon kevés színész teheti meg, hogy nagyon válogasson a szerepek között. Ezzel együtt azzal egyetértek, hogy Jessica néha borzasztóan tud szerepet választani. (Vagy rosszakat ajánlanak fel neki, ez nézőpont kérdése már.)
Na mindegy, nekem ettől még egyik kedvenc színésznőm, te (ahogy a kommentjeidből leszűröm) nem kedveled annyira. Úgyhogy ebben a kérdésben nem nagyon fogunk egyetérteni. Persze, ez nem baj. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.28. 09:51:13

Tavaly sem igazán aratott az Alkonyat, helyette mást díjaztak.
Alba helyett talán adtam volna másnak, de szerintem ismét csak lett volna a cél, hogy ezek után jó lenne, ha odafigyelne karrierjére.:)

Vicky20 2011.02.28. 15:07:28

Amúgy az Utolsó léghajlító egy mese feldolgozása. Egyetértek, hogy megnyert két aranymálnát, a többit amit kapott más is nyerhette volna, bár 3D-ben nem láttam...
Amelyik kettővel egyetértek:
A legrosszabb rendező és a legrosszabb reamake, paródia vagy folytatás.

Ha valakinek tetszett a film és szereti az animációs sorozatokat, az meg tudja keresni a film alapján. Akinek nem tetszett a film, de szereti az ilyen témájú dolgokat (4 elem..stb. amúgy a mesében van 1-2 vicc is elszórva nem úgy mint itt)akkor az is megtalálhatja.
Ja és mellesleg az Utolsó léghajlítót tudtommal 3 részesre akarják. A mese 3 könyvből áll. Ez volt a víz, most jönne majd a föld. Remélem azért más fogja rendezni a többi részt.. bár annak szerintem nehéz dolga lesz így...
Amúgy meg.. ha láttad a sorozatot, akkor jössz rá igazán, mennyire el lett rontva a film....

xenomorf1 (törölt) 2011.03.01. 21:33:47

Az utolsó léghajlító szerintem nem volt olyan rossz mint a híre. Sokkal rosszabb filmek is voltak tavaly. Nem azt mondom hogy jó film volt, de az az egyszer nézős kategória. Tipikusan az a film ami leköt. Jó néha unalmas, és úgy ahogy van hülyeség, de azért szórakoztató is.

COLT 2011.03.06. 12:56:36

@PhilipMorris: És jók a filmjei, általában...MÁrmint szerintem a Balboa Meg a John Rambo nagyon jó volt, a feláldozhatók meg az elején a hirtelen halál kategóriába indult-senki se bízott benne hogy sikerülni fog, aztán mégis jólett.

L'Angelus 2011.03.06. 13:20:40

Kötelezni kéne megjelenésre a jelölteket!
süti beállítások módosítása