Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Film készül a Marvel másik csapatáról. Jönnek az Embertelenek

2011.03.07. 22:17 koimbra 11 komment

A Marvel jövőre hozza el Bosszú Angyalai szuperhős csapatát a vásznakra, nagy kedvvel dolgoznának az X-Men filmeken is, de azokat a jogokat meggondolatlanul évekkel ezelőtt eladták. Így egy másik gárdát adaptálnak, betervezték az Embertelenek (Inhumans) mozifilmet. A csapat egyes tagjai egy kísérlet által "jöttek létre", e mögött a Kree nevű idegen faj állt. A terv az volt, hogy a Földön várják a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjanak az emberekre, de a Kreek egy idő után lefújták az akciókat. De az Embertelenek nem mentek haza, inkább továbbra is itt éldegélnek tovább,  Fekete Villám vezetésével megalakították saját titkos közösségüket. A társaság tagjai: Fekete Villám, Medúza, Triton, Karnak, Gorgó, Nahrees, Kristály. Többször harcoltak a földi szuperhősök ellen és előfordult, mikor az oldalukon szálltak csatába.  A Marvel egyelőre forgatókönyvírót keres, néhány héten valószínű, hogy megtalálják a megfelelő személyt vagy személyeket.

Címkék: miújság képregényből film inhumans

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr452720119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gisss 2011.03.07. 22:34:12

Nem gondoltam volna hogy ezt mondom, de nem lesz ez már egy kicsit sok? Mert jó hogy a Vasember sikerén meg tudják lovagolni a Thort meg Amerika Kapitányt meg az Avengerset, de nehogy megint a bőség zavarába essenek és ontsák magukból a Fantasztikus Négyes minőséget. Ez az Inhumans is jók lennének ellenségnek Avengersbe, második vagy harmadik részbe, de mit tudnának kihozni belőlük egy külön filmben?

L'Angelus 2011.03.08. 08:58:55

X-men-reboot legkorábban 2015-ben lehetne.

Ami az Inhumans-t illeti, most hallok róluk először. De látok benne lehetőséget. Bármi működhet, csak működőképessé kell tenni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.08. 09:57:24

@gisss: Szerintem sem szabadna ennyire előreszaladni.
Először nézzük meg, hogy Thor, meg a Kapitány hogy teljesít, aztán meg az Angyalok, és utána gondolkodjanak még tovább...

Is 2011.03.08. 13:46:49

Szerintem is inkább egy kicsit várniuk kellene a jelenlegi terveik fogadtatására. De meglátjuk, még akár jó dolog is kisülhet belőlük. Csak az a baj, hogy akkor vagy hosszadalmas, vagy zseniálisan összefoglalt eredettörténetet kell készíteniük a film elején, mert őket valóban nem ismeri a hazai nagyközönség, még hírből sem, ellentétben az F4-gyel vagy az Angyalokkal.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.08. 14:59:26

@Is: Akik ismerik az F4et, meg az Angyalokat azok ismerik a Nemembereket is. (embertelennek csak filmes blogokban fordítják őket ;))
Itthon kevesen, sajnos mindegyiket, de ha beprómózzák, akkor mindent lehet...

Max tele lesz Farkassal, meg ilyesmi félrefordítással ,eg marhasággal...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.08. 15:01:22

@doggfather: Nem fordítottam, mert rákerestem:). A marveldatabase-en találtam ezt az elnevezést.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.08. 15:27:52

@koimbra: Akkor bocsi, nem akartalak piszkálni, de én eddig Nem-Emberek (Inhumans) fordítást láttam mindenhol, és most nagyon utána nézek, hogy itthon hogy jelentek meg...
Mert 1-2 történetben már itthon is voltak, így le is vannak fordítva, és én úgy emlékeztem, hogy Nem-embernek.

Alex Mahone 2011.03.08. 17:20:20

Én ezekről egy kurva szót nem hallottam eddig... Nem hogy együtt, de egy kivételével még külön-külön sem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.08. 18:08:12

@Alex Mahone: Sokan vannak ezzel így, még a képregényt kicsit olvasók is, szóval ezért is nem értem az ötletet sem nagyon...

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.03.08. 18:27:43

Először várjuk meg A bosszú angyalait, aztán beszélhetünk más csapatról.

gébence · http://soraim.blog.hu 2011.03.09. 13:13:20

Jéé, ezek szerepeltek az F4-rajzfilmben. : D
süti beállítások módosítása