Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kik lesznek az Akira főszereplői?

2011.03.22. 12:09 koimbra 10 komment

Régóta húzódik az élőszereplős Akira film elkészülése. Amilyen gyorsan akarta a Warner összerántani a produkciót olyan lassan haladnak az előkészületek. Talán ez bizakodásra adhat okot, hiszen arra gondolhatnánk, hogy átgondolják mit és hogyan akarnak bemutatni a vásznakon. Azt már tudjuk, hogy a rendezői teendőkkel a Hughes fivérek egyikét, Albertet bízták meg, de a főszerepre eddig még nem szerződtettek le senkit.

A Deadline azt írja, hogy a stúdió vezéreinek a fejében Tetsuo szerepére három színész fordult meg. Robert Pattinsonnak, Andrew Garfieldnek és James McAvoynak küldték el az új forgatókönyvet. Kaneda megformálója a következő nevek közül fog kikerülni: Garrett Hedlund, Michael Fassbender, Chris Pine, Justin Timberlake és Joaquin Phoenix. Ők is megkapták a szkriptet.

A történet az újjáépített New Manhattanben játszódik, ahol egy motoros csapat vezetője megmenti cimboráját attól, hogy orvosi kísérletben használják fel.

Címkék: akira miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr682761795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dante McFarlane 2011.03.22. 15:47:07

Hát a mangát nem olvastam, de az anime örök kedvenc marad :)
Én a producerek vagy kicsodáék helyében tizenéves színészeket alkalmaznék, nem pedig felnőtteket. De ha már így áll a helyzet akkor Garrett Hedlund legyen Kaneda, Andrew Garfield pedig Tetsuo (a nyomingerke kinézete véget:)).
Robert Pattanás meg mennyeninnenelfelé :D

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.03.22. 18:05:41

Mindig kikészít amikor erről olvasok. Esélytelen, hogy jó filmet csináljanak belőle. Még ha valami jó rendező kezébe adnák azt mondom talán, de így... Az Akirát minek meggyalázni?

Dante McFarlane 2011.03.22. 18:39:49

@Swarm: Mondjuk én se örülök ennek.

Boyzndahood 2011.03.22. 18:43:12

Justin Timberlakenek látom fel vitte Isten a dolgát;-)

cineplex 2011.03.22. 18:56:48

Ez egy szar lesz, eleve a főszereplők fiatalok voltak, minek ide Michael Fassbender és más hasonló korosztályú filmek. Hagyják már a francba az egészet.

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2011.03.22. 21:29:55

Én csak az animét láttam, de akkor feldolgozni nem volt egyszerű a látottakat. Elég ütős, nem gyerekeknek való darab volt, de alap. Remélem Robert Pattison távol marad tőle:)

Sanosuke 2011.03.22. 21:33:12

ezt a Putri patiszont minden szarba bele akarják nyomni.
Justin meg menjen csak vissza énekelni.

James MCavoy és és a garfield az jöhet.
a Főnixet meg hova ? 40 körül jár már :o

Lóri Vérkutya · http://lorimennimaraton.com 2011.03.23. 00:28:42

Robert Pattison és Justin Timberlake lenne az álomcsapat :D

Pádár Ádám · http://5panels.kepregeny.net 2011.03.23. 12:37:45

F*szomat már a feldolgozásokba. Patiszon meg Timberlék, Szüzanyám ki a menybe lakozol titokban.

Spawn85 2011.03.23. 13:39:18

Nehéz kérdés ez az Akira. Igazság szerint szerintem olyan filmet úgysem fognak tudni csinálni, hogy az anime rajongói elégedettek legyenek vele.

Na, de New Manhattan? De most komolyan...
süti beállítások módosítása