Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Csak 2012 elején érkezik Eddie Murphy régóta dobozban heverő filmje

2011.04.22. 13:07 koimbra 10 komment

A Paramount csak be fogja mutatni Eddie Murphy régóta dobozban heverő filmjét. Az A Thousand Words-ben a komikus egy olyan fickót játszik, aki rádöbben, hogy csak ezer szavat ejthet ki a száján, mielőtt elhalálozik.

Még 2009-ben szerették volna mozikba küldeni az alkotást, azonban a Paramount mégsem mutatta be a filmet. A tesztvetítéséken a közönségnek abszolút nem tetszettek a látottak, borzalmasnak, katasztrofálisnak találták a művet. Év elején a stúdió néhány jelenetet újraforgatott, majd úgy döntöttek, hogy 2012 január 13-ra kitűzik a premiert.

Brian Robbins dirigált a forgatáson, aki jó munkakapcsolatot ápol Murphyvel. Nekik "köszönhető" a Norbit, amelyre csak úgy özönlöttek a jenkik. Ám Az üresfejű (Meet Dave) sci-fi vígjáték elbukott. Egyiket sem dicsérték túl a kritikákban és a nézők is sok fújjogtak, ezek után elképzelhető, hogy milyen lett az A Thousand Words. Bár egyébként is érthetetlen, hogy miért dobták meg a párost újabb nagyobb összeggel, főleg úgy, hogy Murphy mostanában képtelen olyan eredményeket produkálni, mint régen. A film producere a másik buktagyáros, Nicolas Cage volt.

Címkék: miújság a thousand words

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr72847378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.04.22. 14:21:59

"buktagyáros" XD Lekváros!!!!! XD :D

a8zoli 2011.04.22. 19:58:29

murphy garancia a csődre...
sztem nem kéne ezeket a vicces filmeket eröltetni ami már nem megy neki.
Én azt ajánlom hogy még az akció fele se nyisson hanem pont hogy a vámpír brooklynban gonosz karakterü beállítottsággal kéne kezdeni vmit. elvállalni egy főgonosz szerepet vagy horroban vagy sorozatban gonoszt alakítani sztem az menne neki.

COLT 2011.04.22. 20:53:37

@a8zoli: Azért a Beverly hillsi zsaru nekem a nagyon fasza kis kategóriában van még mindig. A norbit meg a bölcsek kövére meg a "hubammeg mi a szar volt ez "kategória.

Shyllard 2011.04.22. 23:59:18

@a8zoli: Sorozatszereplésbe sztem simán belemehetne, amúgy sem ciki az már, elvállal egy nívósabb szériában egy érdekes karaktert és BAMM, ismét simán bekerülhetne a köztudatba.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.04.23. 09:06:06

De elegem van már ebből a majomból. Valaki mondja meg neki,hogy nem vicces!!!

L'Angelus 2011.04.23. 10:41:27

Murphy és Cage nagyon kiégtek.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.04.23. 13:36:11

Én nem tartom nézhetetlennek az újabb filmjeit. Például az Elvarázsolt kastély egész szórakoztató lett. És én Az üresfejűn is tudtam nevetni, bár tény, hogy egy sablontenger az a film.

A nép fia 2011.04.23. 16:43:39

Van kb. egy fél tucat filmje, ami nézhető, a többi kuka.
Ami jó tőle: Amerikába jöttem, Beverly Hills-i zsaru, Vámpír Brooklyn-ban és a Dr. Dolittle (már ha így írják), meg a Dreamgirls és a kedvencem, a Dzsentlemanus.
süti beállítások módosítása