Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Lehetséges, hogy Burton lesz a Karib-tenger kalózai 5 rendezője?

2011.06.02. 12:28 koimbra 12 komment

Ugyan a Karib-tenger kalózai 4 a 3D-s támogatás ellenére is gyengébben muzsikál Amerikában, ám az eddig összeszedett több, mint 600 millió dollárral bizonyára elégedett lehet a stúdió, mert még pár száz milliócskát össze tud kaparni. Az ötödik rész szinte biztos, hogy el fog készülni, a forgatókönyvet már az Ismeretlen vizeken bemutatója előtt berendelték, Johnny Depp is benne lenne, de a színész nem sietne annyira. De ki lesz a rendező? Rob Marshallnak már tettek egy ajánlatot, de ha esetleg úgy alakulna, hogy vele nem sikerülne megegyezni, akkor Tim Burtonnel próbálnak egyeztetni. Nem ez lenne az első, sőt nem is az utolsó, hogy a rendező és a színész együtt dolgozna. Sam Raimi, Shawn Levy, Chris Weitz és Alfonso Cuaron neve is szerepel a listán.

Mivel Marshallnak már januárban felajánlották a rendezői széket és még nem mondott semmit (vagyis nem szivárgott ki, hogy mit felelhetett rá), így eléggé válószínű, hogy más dirigálja le a következő kalózos históriát. Burton jelenleg a Dark Shadowst forgatja, ezzel párhuzamosan készül a Frankenweenie animációs produkció is. Tehát kissé elfáradhat a végére, meg kérdéses, hogy egyáltalán érdekli-e a karibi kaland, hiszen a negyedik részt is rá akarták bízni, de nemet mondott.

Raimi az Oz The Great and the Powerful előkészületeivel van elfoglalva, Shawn Levy pedig a Fantasztikus utazással próbál kezdeni valamit és maga mögött tudhatja az Éjszaka a múzeumban családi fantasy-t, ami miatt úgy érezhetik a fejesek, hogy alkalmas lenne a feladatra. Cuaron sokak szerint az egyik legjobb Harry Potter filmet produkálta (az azkabanit), ő viszont a Gravityt forgatja.


Címkék: karib tenger kalózai miújság sequel karib tenger kalózai 5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr472951245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.06.02. 14:18:40

Lehet, hogy kezd egy kicsit kifulladni a kalózos vonal? A lényegesen magasabb árú 3D előadások mellett sem hozza a korábbi részek bevételi szintjét. Lehet, hogy jót tenne frissítésként egy Burton rendezés!

Twix · http://fogalmam.blog.hu/ 2011.06.02. 14:31:35

@chipanddale74: Én is úgy látom, hogy egy Burton rendezés vérfrissítőnek számítana a franchise történetében, bár én már az 5 részt soknak érzem. Vagy Burtonnek hamarabb kellett volna számításba jönnie.

Alex Mahone 2011.06.02. 15:14:53

Burtonnek lassan meg kéne állnia a lejtőn.

Blake007 2011.06.02. 15:16:33

Kár belerondítani a kalózos trilógiába. Az szórakoztató volt, de ez a legutóbbi próbálkozás, iszonyú eröltetett volt már. Hát akkor milyen lenne az 5. ?!

Rango 2011.06.02. 15:41:08

Ha a Disney tanul a 4.rész hibáiból és ha a 5.részre kijavítja azokat (pl. egy jobb forgatókönyvvel) akkor még jöhet egy folytatás.

mindanee 2011.06.02. 16:52:18

csak én érzem úgy, hogy az első részen kívül mindegyik felejthető..?

Elsőt láttam többször is, jó is.
A másodikat még nem sikerült végignéznem, mindig bealudtam közben. (inkább a fiknek volt köszönhető...)
A harmadik meg majdnem ua. mint a kettes...(keverem is ezt a két részt rendesen..)
A negyedikről meg szintén nem hallok túl sok jót. Mindenhol azt írják, hogy Depp játéka menti meg a részt vagy mi, de hát az úgy még mindig sovánka...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.02. 17:48:51

@mindanee: nem, tényleg az első a legjobb a 2-3 felejtős, a 4ik jobb, mint az előző kettő, de az elsőhöz képest halvány.

és úgy írom mindezt, hogy imádom.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.06.02. 19:05:48

Burton igazán csinálhatna már valami normális, egyedi, stílusos filmet, amik miatt megszerettük. Legutoljára nem is tudom mikor került ki a keze alól vérbeli "Burtonos" alkotás. Mostanában csak újrafeldolgozásokkal képes előrukkolni...

vrango 2011.06.03. 08:02:40

Túl nagy léről van itt szó ahhoz, hogy akár Burton változtatni tudna a bevált kalózos stíluson, szóval szerintem majdnem mindegy, ki rendezi (igaz, én csak az első kettőt láttam, és azok tetszettek).

schjani 2011.06.04. 09:41:13

szerintem Gore Verbinskit kellene vissza hívni.Ha Rob Mashall nemet mond.

vegita1988 2011.09.20. 20:12:24

én nagyon kiváncsi lennék e burton féle rendezésre.... szerintem jót tudna kihozni belőle bár más képi világa lenne ez nem is kétség, de szerintem egy jó kis film lenne, a negyediktől mindenféle képpen. bár az is jó lett de az első 3 nekem nagyon tetszik, és nekem egyáltalán nem felejtős...
süti beállítások módosítása