Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Film készül a Thomas, a gőzmozdonyból

2011.06.09. 10:48 koimbra 1 komment

Shane Acker a 9 animációs alkotással jelentkezett a mozikban, saját rövidfilmjének készíthette el egészestés változatát, ami mögött Tim Burton és Timur Bekmambetov állt producerként. A rendező következő műve a Thomas, a gőzmozdony élőszereplős változata lesz.

Acker a Deadline elmondta, hogy Hollywoodban folyamatosan nagy a rohanás, de ha valakinek gyereke születik, akkor egy kicsit lelassul minden. Van egy 20 éves lánya és már máshogy tekint a világra, egyes dolgok teljesen megváltoztak számára, ahogyan egy gyerek szemén keresztül próbál körbenézni. Így talált rá a Thomas, a gőzmozdony projektre, aminek története egy tini srácra fókuszál, akit elszakítottak apjától. Hamarosan belép Sodor világába, ahol régebben apja is járt gyerekként.

A wikipediáról: Thomas több mint 60 éves. 1945-ben írta az első könyvet Rev. W. Awdry anglikán lelkész. Az író, Awdry saját kisfia, Christopher szórakoztatására találta ki a történeteket a beszélő mozdonyokról még 1943-ban. Annyira sikeres lett a sorozat, hogy Christopher folytatta a történetek írását. Thomas és Sodor szigetén élő barátai története 1984-ben került először képernyőre, amikor a televíziós jogokat Britt Allcroft, a sorozat leendő producere kapta. Thomas minden idők egyik legnépszerűbb karaktere, világszerte 80 millió példányt adtak el Awdry könyvéből. A sorozat indulásakor Ringo Starr, a Beatles dobosa nemcsak a történet narrátora volt, hanem a szereplők hangját is ő kölcsönözte. Egyedül Japánban és Dél-Koreában mutatták be az animációs filmet úgy, hogy nem egy ember, hanem más-más színész adta egyes szereplők hangját. Thomas bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, amikor megépítették minden idők legnagyobb vasútmodelljét, és a történet egyik szereplőjét, Jamest.

Címkék: miújság thomas a gőzmozdony

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr552970024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása