Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Setét torony nem épül fel az Universalnál

2011.07.19. 11:43 koimbra 8 komment

Az Universal úgy döntött, hogy mégsem szeretné, ha náluk készülne el a Setét torony (The Dark Tower). A döntés okai egyelőre nem ismertek, de az most már biztos, hogy Ron Howardnak más otthon kell találnia a Stephen King regénysorozatából készülő tervezetnek.

Howard, Brian Grazer és Akiva Goldsman három filmet szeretett volna elkészíteni a könyvek alapján és két sorozatot is meg akartak valósítani. Az első évad a második film előtt ment volna a tévében, a következő évad pedig a trilógia záró darabjának premierjét megelőzően vetítették volna a kisképernyőn. Elvileg nyáron hozzá is láthattak volna az első filmhez, a főszerepre Javier Bardem szerződött le, azonban az Universal problémái támadtak a költségvetéssel és a forgatókönyvvel és februárra tolták át a forgatás kezdetét. Mark Verheiden dolgozott a szkripten, ott faragott a büdzséből ahol csak tudott, ám ezek szerint a fejeseknek ez sem volt elég. Bizonyára hamarosan kapunk valamiféle hivatalos sablonszöveget, de elég nagy a valószínűsége, hogy a stúdió beijedt.

Guillermo Del Toro produkciójánál is behúzták a vészféket, Az őrület hegyei 150 milliós költségvetése és R kategóriája láttán inkább jegelték a projektet.

Címkék: miújság könyvből film setét torony

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr573079714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tipca 2011.07.19. 11:57:16

Ó, hogy gebednének meg! :( Mikor lesz már ebből a filmből valami?

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2011.07.19. 12:48:39

pont most kezdtem el olvasni a setét torony 1-et.

viszont ez a sorozat meg film is, egyszerre, egymás mellett, után, hát gyenge ötlet. tegyük fel az első film brutál jó, szépen hoz a kasszáknál, ha szorosan összek9tik a sorozatot a filmmel, akkor a sorozatnál is baromi nagy elvárások lennének látványra meg etc, ha meg csalódás lesz sokaknál, az kihathat a második film bevételeire. Inkább csináljanak egy teljes értékű csak, sorozatot vagy egy 3 vagy többrészes mozifilmet. ezzel a kombinálással csak maguk alatt vágják a fát. a stúdiónak meg üzenem, hogy oké, hogy nagy költségvetés meg etc, de aki kockáztat nem is nyer, ezek azért elég jó alapanyagok ám, komoly nevekkel. dehát ők tudják...

Dean6 2011.07.19. 13:16:40

Sajnálatos hír,túl nagyot akartak vállalni... Legalább így Ron Howard csinálhatná az Elveszett szimbólumot, én nagyon várom.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.19. 13:50:32

pedig a mozik, plussz sorozatok ötlet nagyon jó volt, sajnálom, hogy nem lesz belőle semmi...

Alex Mahone 2011.07.19. 19:15:14

Azért valahol érthető, nagyon nagyot lehet ezzel a projekttel bukni... Mondjuk, aki nem mer, nem nyer, mivel ha pont a felvázolt ellentéteként sül el a cucc, valakik igen sokat kaszálnak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.19. 19:40:24

@Alex Mahone: az biztos, hogy nem kevés pénzbe került volna, meg, hogy nem biztos a siker, de azért én sajnálom.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2011.07.19. 21:47:47

Igazából azért egy jó forgatókönyvvel és rendezővel, remek díszletekkel és látvánnyal + marketing kizártnak tartom, hogy elbukjon egy ilyen fantasy. hihetetlen...

Drakeamarth 2011.07.20. 19:27:24

Örülnék a filmnek, de nem ezzel a stábbal. Howard és Goldsman egyszerűen túl impotensek egy ilyen kaliberű projekthez.
süti beállítások módosítása