Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Murro helyett Moore rendezi a Die Hard 5-öt

2011.07.31. 13:26 koimbra 23 komment

A Die Hard negyedik felvonása hosszú tervezgetés után valósult meg, a stúdió és Bruce Willis is azt remélte a bemutatót követően, hogy hamarosan megvalósulhat a következő rész. A rendezői teendőket Noam Murrora, a Zseni az apám (Smart People) alkotójára bízták, aki hirtelen elég felkapottá vált, hiszen a 300 folytatására is leszerződtették. Ezért a Fox új direktort keresett a Die Hard 5 élére, állítólag John Moore lépdelt be a képbe, tőle legutóbb a Max Payne-t, előtte pedig a igen-igen rossz Ómen remake-et láthattuk.

Elvileg az év végén indulna a forgatás, ám a Fox fejesei nem voltak elégedettek Skip Woods forgatókönyvével, pedig az úriembernek elég nagy tapasztalata van az akció terén. Többek között ő vetette papírra a Wolverine, a Kardhal (Swordfish) és a Szupercsapat (The A-Team) szkriptjeit. A konkrét történet egyelőre nem ismert, ám a pletykák szerint McClane és fia Moszkvában és más városokban fog ténykedni, a fő ellenfél Hans Gruber lánytestvére lesz. Willis hónapokkal ezelőtt azt mondta, hogy ezúttal valamiféle globális vészhelyzetet kell megoldania McClane-nek.

Címkék: die hard miújság sequel die hard 5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr933114159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.31. 14:09:59

imádom ind a 4 részt, de már a 4 is érezhetően gyengébb a többinél.

nem biztos,hogy kéne 5ik...

Dean6 2011.07.31. 14:27:48

Szerintem jó lesz! Én várom nagyon!

zoltanek 2011.07.31. 14:30:28

@doggfather: Na, totál egyetértek. Főleg ilyen ötlettel, meg rendezővel. A Gruberéket hagyni kell a fenébe. A 3. részben is felesleges volt már ez a szál. John Moore meg egy kontár.
Willis azt mondta, hogy egyre nagyobb helyeket barangol be McClane minden részben. Ha lesz 6. rész, akkor számíthatunk valami bolygóközi sci-fire. :)

countrypecos 2011.07.31. 15:08:27

@zoltanek: Igen, aztán dimenziót vált?! :P Ne már! Hagyják már a picsába az egészet.

curby (törölt) 2011.07.31. 16:12:56

szerintem belefér mégegy rész csak ne baszák el.lehetőleg a fia ne szerepeljen benne túl sokat.

Sanosuke 2011.07.31. 17:41:59

már megint a Gruber család.

gondolom náci háborús bűnösök és Mclane a holokauszt nevében kiírtja őket.
éljen amerika.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.31. 17:51:27

@Trolljegeren: és ez nem is baj, hogy nem parókáznak, mint Cage-nél, nem?!

Reg5 2011.07.31. 18:25:46

A Szupercsapat forgatókönyvével én nem dicsekednék.
A 4. rész jó volt. Nagyon debilen kezdődött de aztán igazi badass akció film lett.

Drakeamarth 2011.07.31. 19:12:48

John Moore egy borzalom, főleg amit a Max Payne-nel csinált.

COLT 2011.07.31. 20:31:39

A 4. részig marha jó volt, de a négy már érezhetően más irányba ment el, ez viszont egyenesen katasztófális egyenlőre, oké hogy Willis még mindig király, meg minden, de akkor is. Kinek melyik a kedvenc része? Én mindegyiket szeretem, de talán a 2. a favorit. Az egy és a három is más miatt jó, a négy meg mint modern akciófilm páratlan, ezerszer inkább mint egy szupercsapat, már elnézést.

borisz 2011.07.31. 21:13:45

hát sztem a 4. szar volt. biztos, mint akciófilm okés, de milyen má' egy nem másnapos, nem dohányzó, cserébe nem is vicces mekklén?
szar, olyan. az 'autóval leszedem a repülőt' jelenet meg csak szimplán szánalmasra sikerült

COLT 2011.07.31. 21:42:53

@borisz: Hát az tény hogy eléggé kiherélték a figurát, és nem is volt túl sok ötlet, inkább csak szimplán egy jó akciófilm volt.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2011.07.31. 23:10:09

komoly rendzővel és íróval jöhet, de ilyen szarokkal... és akkor majd csodálkoznak rajta, ha a szar film nem hoz elég pénzt... vicc... :/

SoulMiner 2011.08.01. 01:24:48

John Moore még nem fűnyírásból él? A Max Payne-nél szarabb filmet keveset láttam. A PG-13-as McClane pedig húzzon a sunyiba! Ja, és hogyhogy fia van? Az előző részben még lánya volt...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.01. 08:17:24

@SoulMiner: 2 gyereke van, ezt már az első részből tudjuk. ;)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.08.01. 10:26:38

Sose tudom eldönteni, hogy az első vagy a harmadik a kedvenc részem. Az első részt hellyel közzel ki lehetne nevezni "AZ" akciófilmnek, minden perfekt rajta zsáner szempontból, de a harmadiknak brutál jó az atmoszférája a nagyvárosi környezettel, a nyári melegben izzadó New Yorkkal.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.01. 10:30:21

Én megint elmondom: Számomra a harmadik és negyedik rész nem Die Hard. Nézhető akciófilmek, de míg az első kettő kiváló, izgalmas film volt, addig a másik kettő meg sem érdemli ezt a nevet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.01. 10:53:13

@koimbra: jajteeee. :D

Nekem meg az utcsó cserkész amolyan diehard 3.5. :D

De a 3ik rész pont azért jó, mert kicsit változtatott a frencsájszon.

Mert a 2ik nagyon az első volt.

Sanosuke 2011.08.01. 18:41:57

viszont érdekes párhuzam a halálos fegyver és a DH 3. része.

a DH első 2 részében még egyedül írtotta MC Lane az ellent.
aztán a producerek megirigyelték a Halálos Fegyver fehér zsaru-néger zsaru párosítást. és hogy mennyien imádják azt a filmet.
és gonolták akkor megcsinálják a saját Halálos Fegyverüket :)
és ebben a szellemben csinálták a 3. részt.
ott mellé vetődik a néger manus :D

ennyi.

NZ79 2011.08.02. 01:15:54

@Sanosuke:
Nagyon betaláltál..a Die Hard forgatókönyvének alapötlete a Halálos fegyver 4 sztorijának vázát képezte volna..pár éve jelent meg egy cikk meg nem valósult filmtervekről..ez is ott olvasható.Ez lett volna a HF4 alapja, de Gibson nem akart negyedik részt, akkoriban a Rettenthetetlen teljesen lekötötte..így vándorolt az ötlet Willisékhez(Joel Silver segítségével, aki mindkét szériánál bábáskodott)
Amúgy egy Vareity cikk szerint anno Willist is meghallgatták Riggs szerepére, míg az eredeti Mclane Stallone vagy Richard Gere lett volna..:):) Jobb ez így..(Gibson anno 95 táján a Legenda vagyok.. Ridley Scott által dirigált verziójára is készült, de a 100 millás terv miatt végül leállították az előkészületket..)

COLT 2011.08.02. 12:06:20

Egyébként tipikusan az a bagázs csinálja ezt a Die Hard 5-öt, akinek nem lenne szabad hogy köze legyen a filmekhez, pláne nem az akció filmekhez. Szerintem az 5 már nagyon gyenge lesz, nem kell nekünk PG-13-as McClane. Azaz egy a baj hogy én bíztam Bruce szavában, aki azt mondta hogy nem lesz még egy PG-13-as Die Hard, aztán mibe hogy ez is az lesz. Az utolsó cserkész nekem meg Die Hard 2 és fél, miután hogy a Die Hard 2és 3 között van pont az idő síkban, lévén '91-es film. Amúgy nem értem mi bajod Koimbra a 3-al, szerintem nagyszerűen működik az egész, ugyanúgy mint az első kettőnél. Szerintem a kettő a legjobb, megvan eredeti szinkronnal mindegyik rész DVD-n, és ha minden jól megy a fiatalabb korosztály is, akik nem ismerték eddig, ők is láthatják eredeti szinkronnal, vágatlanul az RTL Klubbon. Feltéve ha az lesz mint a Cserkész, meg a Törvényre törve esetében, ott eredeti szinkron is volt a csatornán, meg meg se volt vágva, pedig mindegyikből a rendezőit láttam.

dely 2011.08.08. 09:16:04

@Dean6: én is várom már:d
süti beállítások módosítása