Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Girl Next Door

2011.08.14. 17:59 koimbra 7 komment

 

Bevallom Jack Ketchumról eleddig még nem hallottam, de ennek a pillanatnak is el kell jönnie, amikor a neve közelébe kerülök. A Girl Next Door hallatán elsőre a Szüzet szüntess vígjáték ugrott be, sőt szemrebbenés nélkül siklottam el ezen írások felett. Ám valahogy csak eljutottam egy olyan oldalra, ahol Ketchumról felettébb elismerő szavakat zengtek. Gondoltam majd ha ismét eljutok a könyvtárba, akkor kikölcsönzök tőle egy regényt, majd kicsit böngészve a neten kiderült, hogy a Red regényéből már született film, amihez volt szerencsém és megállapítottam, hogy sajnálatos módon nem kapott túl nagy figyelmet, pedig megérdemelte volna. A Bram Stoker díjjal kitüntetett író művéből készült a Girl Next Doornak így már bátrabban adtam egy esélyt és milyen jól tettem.

Egy kisvárosban járunk, ami egy horror-thriller esetében kiváló táptalajnak számít a maszkos, véres méretes késsel mászkáló sorozatgyilkosos történeteknek, esetleg csúnya, ezerfogú szörnyetegeket lehet rászabadítani a helyiekre. De esetünkben szó sincs efféle dolgokról, de a kisvárosi idilli kép egy idő után apró darabokra törik és csak egy bizonyos pincére fókuszál a sztori.

 

Az 50-es évek Amerikájának egy vidéki településén ugyanúgy zajlik a nyári szünet, mint máshol. A fiatalok élvezik a suli nélküli létet, játszadoznak az erdőben és élvezik a szünidőt. Vidám környéknek tűnik, ahol a rendőrnek nem túl sok dolga akad. Ebbe a nyugodt közegbe érkezik Meg és húga, Susan, az árván maradt lányok nagynénjükhöz, Ruth-hoz költöznek be, aki már így is 3 srácot nevel. Persze a környékbeli fiatalok felfigyelnek az idősebbik lányra, de csak Davidnek sikerül közelebb kerülnie hozzá. Ekkor még nem tűnik többnek egy átlagos serdülőkori problémákkal foglalkozó alkotásnál.

Pedig Ruth-ról már az elején lerí, hogy nem az a jóságos nagynénike. Úgy issza a sört, mint a homok, szájában folyamatosan ott lóg a cigi és mindig hallhatunk tőle egy-egy monológot. Nem éppen magának való, italát a gyerekekkel is szívesen megosztja, nála lebzselnek a környékbeli fiúk és lányok. Egy bizonyos ponton csak úgy nevelési célzattal Meget a pincében láncolja ki, az idő múlásával nyakatekert gondolkodásmódjának „hála” egyre gonoszabb és kegyetlenebb tetteket hajt és hajtat végre rajta, talán azért, hogy fiatalságának elszalasztott lehetőségeit rajta bosszulja meg.

Ám felesleges indokokat keresni a durvaságokra, a keserű tény, hogy az öreg néne valamikor életének egy szakaszában elmeroggyant lett, csak ezt eddig senki nem vette észre. Magyarázata minden tettére van, ami ésszerűnek hathat a fiatalok számára, ezekből a szövegekből pedig mindig akad, a zsúrpartinak kinéző napi megaláztatásokon és kínzásokon résztvevő fiatal közönséget próbálja meggyőzni. Sikerrel. Ugyan ki mondja meg nekik, hogy nem helyes, amit tesznek? Egy tapasztalt, idős hölgy kíséri figyelemmel az eseményeket, ha ő rábólint, sőt utasítást ad az egyes szörnyű dolgok végrehajtására, akkor abból baj nem lehet. A sötét középkorban bizonyára nagy sikernek örvendett volna néhány Ruth által kiötlött módszer, amelyeket szigorúan csak nevelni akar. Telik-múlik az idő, már rég elfelejtettük, hogy milyen otthonos, barátságosnak látszó kertvárosi közegben jártunk az elején és előtör a tehetetlen düh és az utálat. A rendező eléri, hogy egy bizonyos ponton már jó lenne látni, ha Ruthot valaki megcsapkodná egy szeneslapáttal.

 

Az elhatalmasadó gyűlölet mellé a fájdalmas tehetetlenség is társul. Egyedül David az, akinek abszolút nem tetszik a „játék”, a gyötrelmes megalázásokból kimarad, csak szemlélője a borzalmas eseményeknek. Mégsem meri elmondani senkinek, hogy mi zajlik a szomszédság sötét pincéjében. Maga is örlődik, gondolkodik, apjától kérdezi, hogy meg lehet-e ütni egy lányt. De ugyan mit tehetne ő a közkedvelt Ruth-szal és a többi gyerkőccel szemben?

Rengeteg terrort és kínzást láthattunk egyes véres produkciókban, egyes horrorok esetében bizony előfordulhat, hogy ásítozva nézzük ezeket a képsorokat. Ám Gregory Wilson alkotásában megvan az a plussz, hogy a játékidő alatt úgy markolhatjuk székünk karfáját, hogy ujjaink belefehérednek. Az izgalom és a düh vegyes keverékével, illetve Blanche Baker zseniális alakításának köszönhetjük, hogy a film igazán emlékezetes marad. Baker kiválóan formálja a piszcho Ruth-t, de nem lehet panasz a gyerekszereplőkre sem, egyik-másik eléri, hogy pofonosztásra soroljuk be, hátha kinyílna a csipája és rájönne, hogy mit művel. Wilson erőteljes produkciót készített, nincs rá jobb szó: szívbe markoló és kegyetlen, borzongató.

imdb: 6,9
rottentomatoes: 67 %

 

 

Címkék: thriller iromány könyvből film 90 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr813153095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.rogers 2011.08.14. 19:34:26

a könyvet olvastam az zseniális, nagyon felkavaró iromány, nem tudom a film mennyire tudja visszaadni a hangulatot és fel tud e kavarni annyira mint könyv, de majd lecsekkolom...

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.08.14. 21:08:15

@mr.rogers: majdnem szó szerint ugyanezt akartam írni :)

zoli_80 2011.08.15. 08:06:54

koimbra: Azt a nem lényegtelen részletet kifelejtetted, hogy a film (és a könyv) igaz történetet dolgoz fel: egy Sylvia Likens nevű lány meggyilkolását.
en.wikipedia.org/wiki/Sylvia_Likens

Én miután megnéztem, egy kis hiányérzetem volt, mert habár mind a színészi játék, mind a képi világ rendben volt, de mintha a film igazából semmit nem hozott volna ki a történetből azon kívül, hogy bemutatta azt.
Ugyanezt a történetet dolgozza fel az "An American Crime", ami szerintem jobban sikerült.
www.port.hu/an_american_crime/pls/fi/films.film_page?i_film_id=94856&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2

COLT 2011.08.15. 18:21:31

Mi volt ennek a lánynak a megölésével az igaz történet? Ilyenkor lenne jó több idő végig olvasni ezeket...

mr.rogers 2011.08.15. 19:26:47

a könyv szerint ez egész megtörtént igaz...

mr.rogers 2011.08.15. 19:27:32

szóval az egész történet igaz

Moria 2011.09.08. 15:12:27

Megnéztem, iszonyú durva film. Szegény lánynak kellhetett lelkierő, hogy egy ilyen kislánynak a szerepét eljátssza, akit 15-16 évesen ilyen durván halálra kínoztak... Különösen az utolsó... És ez valóban megtörtént... Elképzelhetetlen, mennyit szenvedett szegény kislány.
süti beállítások módosítása