Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hupikék törpikék (The Smurfs)

2011.08.29. 21:32 koimbra 11 komment

 

Lá lá lálálá lá lá lá lálá – Magas hegyek között, hol a tenger hupikék, ott laknak ők a törpikék. Itthon is vígan élvezhettük régebben a rajzfilmsorozatot, amely kicsiket és nagyokat egyaránt lekötött. A kék törpök élete tele volt vidámsággal, soha nem unták meg az egyszerű, de nagyszerű dalocskájukat (lalalala) és nagy sikerrel rejtőztek el a gonosz Hókuszpók és macsekja, Sziú-miáú elől. A filmváltozatot eddig megúsztuk, már 2002 óta próbálják megvalósítani, egy ideig a Paramount Pictures és Nickelodeon Movies égisze alatt formálódott a projekt, majd a Sonyhoz kerültek a jogok. A kis kék törpicsekek megalkotójának, Peyonak az örökösei is szívesen láttak volna egy Hupikék törpikék filmet és bár pénzügyi helyzetüket nem ismerem, de bizonyára azért bólintottak rá a filmesek minden javaslatára, hogy minél előbb szép summa álljon a házhoz. Már az is felettébb furcsa volt, hogy rábólintottak arra, hogy három újabb törpöt hozzanak létre a készítők (nem volt elég az a 100, ami eddig volt?) és Raja Gosnell ellen sem emeltek kifogást. Törp egek.

 

 

 

Törpénetünk ott indul, hogy Hókuszpók rálel Aprajafalvára, a nagy rombolás és menekülés közepette néhány kis kék lény a gonosz varázslóval és annak cicusával a mindig pezsgő New Yorkba kerül. Apró hőseink megpróbálnak visszajutni saját világukba, de előtte muszáj még egy kicsit rohangálni a Nagy Almában és összebarátkozni egy emberi párossal.

 

Érthetetlen, hogy az aranyos címszereplőket mi a törpért kellett kiszakítani eredeti élőhelyükről. Teljesen jól megvoltak abban a világban, érdekes mód egyszer sem fordult meg senki fejében, hogy milyen jó lenne, ha Törpilláék tiszteletüket tennék egy emberek lakta városban. Szépen elcsászkáltak szeretett erdejükben, szedték a törpgyökeret (vagy mit) esetleg elmentek egy hosszabb útra vagy kalandra. Muszáj volt őket New Yorkba repíteni? Mert e nélkül már nem tudnának épkézláb, szórakoztató mozit összerántani? Már az is bosszantó, hogy Hókuszpók milyen gyorsan teszi be a lábát Aprajafalvába. Nehogy már a gombaházak környékén játszódjon a cselekmény. Törpapáéknak ráadásul nem fekszik ez a közeg, totál nem illenek oda, abszolút nem passzolnak New Yorkba, egyszerűen nem lehet megszokni, hogy a kis csapat itt rohangál össze-vissza.

 

Érthetetlen, hogy mit keres Gosnell a rendezői székben. Valakinek nagyon jó cimborája lehet, egyébként el sem lehet képzelni, hogy mivel győzhette meg a fejeseket, hogy ő a megfelelő személy a feladatra. Persze, oké, a pénz számít, csinált néhány sikeresebb filmet, pl Gazdátlanul Mexikóban (ó, borzalom) vagy a Scooby Doo-t, de ha gyorsan átböngészik a véleményeket láthatják, hogy a minőségre elég sokan panaszkodnak. Gosnellnek nem gond, hogy lejárassa magát, no de azért a törpöket sem kellene, Hókuszpók meg...”Szegény Hókuszpók, mindig melléfog, aztán persze mérgesen morog” - ugorhat be a dal egy része. A kopaszodó mágusból sikerült idiótát csinálni, rajzolt alakjában talán még elnéznénk, megmosolyognánk tetteit, de sokszor bebizonyosodott, hogy ami működik így az nem működik máshogy. Hank Azaria vállalta a feladatot, hogy hülyét csináljon magából, talán úgy érzi megérte. Neil Patrick Harris formálja meg a határidő miatt aggódó marketingest, nejét Jayma Mays alakítja (aki tiszta Anna Faris). Hát...bizony ők sem fogják ezzel öregbíteni hírnevüket, inkább térjenek vissza sorozataikhoz.

 

Időpazarlás és pénzkidobás. Ezt eddig is lehetett tudni. Miért néztem meg mégis? Reménykedtem benne, hogy valamennyire élvezhető lesz és anno ott ültem mindig a tévé képernyő előtt, amikor leadtak egy újabb részt a rajzfilmsorozatból. 10 %-nál többet nem érdemel, illetve a készítőknek azt üzenném, hogy betörpölhetik.

imdb: 4,8
rottentomatoes: 22 %
 

Büdzsé: 110 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 126 millió dollár
Eddigi összbevétel: 382 millió dollár

Címkék: iromány vígjáték hupikék törpikék 10 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr763189168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borsesz · http://borsesz.blog.hu/ 2011.08.30. 00:16:44

Mindennel egyetértek. Ez a mozi, a régi rajzfilm megalázása... Raja Gosnell pedig nyaljon sót...

Dean6 2011.08.30. 05:12:05

Az én generációmnak a meggyalázása igen,de a mai kicsi korosztály ezen fog felnőni,és már lehet azt se tudja mi a régi rajzfilm. Számukra készülnek ezek a buta filmek,gondolom a színvonal ezért is ilyen alacsony.Mivel a gyerekeknek készül ezért nem is akarok fintorogni,nekik tetszik a bevételek alapján és egy trilógiát biztos megfog élni.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2011.08.30. 06:48:54

Töpörödött törpördögök, én is szerettem a rajzfilmet, de ettől már az első előzetesnél kirázott a hideg. A gyerek majd valamelyik barátnőjénél megnézi, itthon nem szennyezzük vele a gépet.

Sheepee 2011.08.30. 08:16:41

Hát, sajnos, elnézve a bevételeket, az ilyen mocskokra bőven nagyobb a kereslet, mint akármi épkézláb filmre, ergo ez a szemétdömping soha nem fog leállni. Azt hiszem, jobb ha elfogadjuk, és igyekszünk minden erőnkkel figyelmen kívűl hagyni ezeket a vackokat.

kevinmaster 2011.08.30. 08:34:21

Ha valakit érdekel, hétvégente még mindig megy reggelente a TV-ben (a két nagy kereskedelmi közül az egyiken, most nem emlékszem, melyiken)

L'Angelus 2011.08.30. 12:54:41

10/10: Mozigyémánt
9/10: Fantasztikus
8/10: Nagyszerű
7/10: Határozottan jó
6/10: Izmos közepes
5/10: Átlagos/Félútig jó
4/10: Vállalható
3/10: Még éppenhogy elmegy
2/10: Már nem megy el
1/10: Rettentően rossz
0/10: Értékelhetetlen borzadály

A Hupikék Törpikék nálam 1/10.

L'Angelus 2011.08.30. 12:56:44

Raja Gosnellnek pedig azt üzenem, hogy a kontinens összes hím- és nőstény tenyészállatának legyen a szexjátékszere!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.08.30. 18:54:40

@L'Angelus: szegény állatok, ennél jobbat érdemelnek XD
A "film"-ről pedig egyszerűen nem tudok véleményt alkotni - utoljára UB csinált ennyire szart véleményem szerint.

L'Angelus 2011.08.31. 14:41:42

@Vészmadár:
Uwe legalább nem próbálja kasszasikernek beállítani, amiket gyárt.

balefan 2011.08.31. 16:17:47

10 percet bírtam ki belőle!
Hank Azariát sajnálom-de ő tudja miben vállal szerepet...
Viszont Sziamiáú aranyos volt!:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.31. 17:25:23

Nem értem mi a jó fenéért kellett bele a Narrál Törp. De miért kellett az a szoknyás kékség? Tudtak volna válogatni, de nekik még kellett új törpöket létrehozni.
süti beállítások módosítása