Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Biztos, hogy Moore rendezi a Die Hard következő részét

2011.09.01. 10:28 koimbra 18 komment

Eredetileg Noam Murro dirigálhatta volna a Die Hard ötödik felvonását, de elhagyta a projektet, miután beleülhetett a 300 folytatásának a rendezői székébe. Ezt követően John Moore nevét emlegették fő esélyesként, de aztán kiderült, hogy még Justin Lin, Joe Cornish és Nicolas Winding Refn is rajta van a stúdió listáján. Végül Moore szerződhetett le a filmre, az úriember legutóbb a Max Payne filmen munkálkodott. Bruce Willis beleegyezése is kellett, aki beleegyezett, hogy Moore kezébe adják a gyeplőt. Mivel győzhette meg Willist?

A történetet egyelőre homály fedi, csak pletykák vannak. E szerint McClane-nek egy globális vészhelyzet szakad a nyakába. Állítólag Moszkvában fog akciózni, ezt erősíti meg, hogy a forgatás Oroszországban fog zajlani. Mivel a tervek szerint Willis a Red folytatása előtt szeretné letudni a filmet, így biztosra vehetjük, hogy a forgatás hónapokon belül kezdetét veszi. Egyelőre még a Red 2-nek sincs rendezője, jelenleg Breck Eisner neve kering a projekt körül.

Mindenesetre itthon elkezdhetik törni a fejüket a ferdítők, hogy mi legyen a Die Hard 5 címe.

Címkék: die hard miújság sequel die hard 5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr243194914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.01. 10:54:04

hát igen, a magyar címek kitalálása nem egyszerű...

a8zoli 2011.09.01. 11:00:38

die hard 5 : mikor halsz meg már végre...

Goddamn90s 2011.09.01. 11:12:29

die hard 5: Hallj meg vegre, mert mar nem tudunk ujabb cimet kitalalni...
Amugy viccet felre teve, nem volt regebben olyan otlet hogy John McLane-nek es Jack Bauernek egy filmbe kell megmenteni a vilagot?

vazzegabi 2011.09.01. 11:35:53

Szerintem felesleges magyar cím ennek. Mindenki csak Die Hard-nak szokta hívni.

shiver23 2011.09.01. 12:24:57

John Moore, hááát.
Ennek a csókának egyetlen nézhető filmje volt, az első rendezése.
Mindenesetre kezdek aggódni...:-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.01. 14:28:37

@koimbra: az nem igazi rendezés volt, csak szolgai másolás...

walter sobchak 2011.09.01. 15:13:52

Szerintem nem kène "lefordìtani" màr. A Terminator 2,3,4-et se kellett...

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.09.01. 17:06:47

Ha Bruce Willis ott lesz, a film csak jó lehet, tökmindegy, ki a rendező.

little2 2011.09.01. 17:35:34

Én baromi nagy rajongója vagyok a Max Payne játékoknak. Szerintem a film látványvilága remekül visszadta a játék hangulatát. A probléma forgatókönyvvel volt, ami teljesen eltorzította a jéték jó kis sztoriját. Ez nem tudom mennyiben múlott a rendezőn. Mondjuk ami még nagyon hiányzott a filmből az a bullet time. Ebből a szempontból tényleg nagyon szar volt a film, bár azt is bele kell kalkulálni, hogy csak 40 millába került az egész, így nyilván meg volt kötve a kezük.
Az utolsónál csak nem lesz szarabb... Szerintem a Die Hard csak akkor működik, ha legalább próbál realisztikusnak látszani. Az utolsó az nyagyon szar volt a képregényes akciók miatt. Meg a forgatókönyv miatt. Meg a gagyi főgonosz miatt. Meg Jack Black miatt. Meg...

vazzegabi 2011.09.01. 18:06:32

@little2: Jack Black ? Ő hogy jön oda ?

little2 2011.09.02. 00:47:10

@vazzegabi: Ooops... Természetesen Kevin Smith. De asszem, nem véletlen, hogy Jack Black ugrott be hirtelen. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.02. 07:41:10

@little2: kevin smith sztem pont jó volt benne. :D

little2 2011.09.02. 09:47:54

@doggfather: Szerintem meg zavaró elem volt, akik teljesen kizökkentett a Die Hard hangulatból. Nem rossz, csak nem ebbe a filmbe való. Te el tudtál volna képzelni egy hasonló jelenetet az első részben??

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.02. 09:51:42

@little2: abban a kövér zsarunak is az elején hasonló szerep volt, vagy a 2ikban szintén ő.

little2 2011.09.02. 10:03:32

A funkciója talán papíron ugyanaz, de "kicsit" organikusabban van megoldva, sokkal autentikusabb karakter. Bár asszem, az itt a legnagyobb baj, hogy Kevin Smith is olyan mint Madonna, hogy nem tudsz elvonatkoztatni, hogy ő az aki, és ezért kizokkent. De iagzság szerint, messze nem ő volt a legnagyobb probléma filmmel. Jobb rendező megoldotta volna azt is, hogy ez a jelenet se legyen zavaró.
A Halálos Fegyver széria szerintem azért jobb, mert ugyanaz volt a rendező végig, így a hangulat és a minőság kevésbé lett hullámzó. az is igaz ugyan, hogy az utóbbi tíz évben egy akciófilm se született, ami felért volna a 80-as, 90-es évek szintjéhez. Hollywood egész egyszerűen elfelejtette, hogy kell jó akciófilmet készíteni. A CGI megölte az egészet.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.09.02. 10:16:57

De egyébként így mi lesz az Expendables 2-vel? Szűk egy év és visszatérnek az öregfiúk és még kitűzött forgatási dátum sincs. Valahogy a Die Hard 5 és a Red 2 közé be kéne ékelni.
süti beállítások módosítása