Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Röviden: Őrült, dilis, szerelem

2011.09.05. 21:28 koimbra 3 komment

 

Annak ellenére, hogy az I Love You, Philip Morris meleg komédia nem teljesített valami fényesen a kasszáknál és még a film sem volt igazán szórakoztató a rendezőpárost megdobták laza 50 millió dollárral, kerítettek néhány ismert színészt és hagyták, hogy leforgassák az Őrült, dilis, szerelmet. Steve Carrell és Julianne Moore egy házaspárt játszanak, előbbi egyik este csak úgy váratlanul bedobja a „Válni akarok!” szöveget. A férfi egy közeli vendéglátó egységben köt ki, ahol ízesített vodkába próbálja fojtani bánatát és folyamatosan ismételgeti azt a nevét, akivel neje csúnyán megcsalta. Némi idő után gyakorlatilag mindenki kívülről fújja, hogy mi történt vele, ezért esik meg rajta a nőfalót alakító Ryan Gosling szíve. Felkarolja hát Carellt, hogy kikupálja miként kell (vagyis kellene) a nőket meghódítani. A szereplőgárda tuti választás volt, Carell a 40 éves szűzben látott formáját hozza, sőt a csajozása is mintha onnan lett volna átemelve. Gosling láthatóan már a Drive-ra készült, így számára talán pont kapóra jött, hogy egy kockahasú macsót kellett megformálni és bizonyára jót tett, hogy vidám közegbe került a Blue Valentine után. A film nagy baja, hogy túlságosan hosszú, közel két óra és nem sikerült megfelelően adagolni a humoros szituációkat. Van néhány kacagtató jelenet (pl. a Dirty Dancing-es rész hatalmas), amelyet követően leülne a cselekmény, a mélybe zuhanástól mindig sikerül megmenteni.  A 13 éves Robbie és a bébiszitter kapcsolatára ráfért volna az átírás, egy ideig úgy tűnik, hogy ebből nem tudnak kihozni semmit, csak úgy töltelék gyanánt tették bele, de a vége előtti össznépi találkozásnál ez is eléri a csúcsát, ezt követően pedig elnyújtják a befejezést. Sajnálom, hogy 60 %-nál többet nem tudok rá adni és mellesleg szentelhettek volna figyelmet annak, hogy Gosling karaktere miért vesz egy 180 fokos fordulatot.

imdb: 7,9
rottentomatoes: 75 %

Büdzsé: 50 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 75 millió dollár
Eddigi összbevétel: 92 millió dollár
 

Címkék: iromány vígjáték röviden crazy stupid love

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr343205121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madárijesztő 2011.09.05. 21:57:13

Emma Stone volt a legjobb. Akár én is ott állhattam volna Jim Carrey mögött, amikor szerelmet vallott neki:D

madárijesztő 2011.09.05. 21:57:49

Emma Stone volt a legjobb.

nikodémus 2012.02.03. 07:20:52

Sok helyen dicsérték - mint kiderült, alaptalanul -, hát megnéztem. Hulladék. Carrell nőfalóvá változása és Gosling visszafelé történő alakulása teljesen hiteltelen, emellett a kamasz-szál is erőltetett. Úgy tűnik, be vagyok oltva a romkomok ellen. Annyira nem sajnálom.
süti beállítások módosítása