Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mad Max 2 - Az országúti harcos (Mad Max 2 - The Road Warrior)

2011.09.17. 14:03 BeniMan 20 komment

A távoli jövőben csupán kis elszigetelt csoportok élnek a végtelen sivatagban. Túlélésüknek két feltétele van: az olaj, és hogy meg tudják védeni magukat a környéken cirkáló motoros rablóbandáktól. Max, a magányos hős vállalja, hogy megvédi az egyik közösség olajszállítmányát, mert ha segít biztonságos helyre eljuttatni a tartálykocsijukat, annyi benzint kap, hogy elhagyhatja ezt a poklot. A Mad Max 1979-es bemutatója után 2 évvel érkezett a nagysikerű film folytatása. Nehéz kiemelni egy részt a Mad Max trilógiából. Főleg az első két rész az, ami egyértelműen rászolgált a klasszikus jelzőre. Számomra a második rész a széria legjobb darabja. Az első Mad Max filmben megismerhettük a főszereplőt, egy amolyan eredettörténetet kaptunk, amelyből kiderül, hogy hogyan lett a szerető apából és férjből egy brutális, magányos csendes országúti harcos. Itt már ezt a Maxet láthatjuk viszont, Max viselkedése karaktere olyan, mint ha egy régi vágású cowboy volna. Megpróbálja megvédeni a kis csapatot, a rájuk támadó barbároktól.

Mad Max figuráját George Miller, Byron Kennedy és James McCausland triója alkotta meg. Mel Gibson az akkor még teljesen ismeretlen kezdő színész barátjával és osztálytársával, Steve Bisley-vel együtt ment a meghallgatásokra (Bisley később Jim Goose szerepét kapta meg, akit az első filmben brutálisan meggyilkolt a motoros banda). Gibson szakadt ruhában, törött orral és állkapoccsal, valamint egyéb horzsolásokkal jelent meg, mivel az az előtti éjszakán egy kocsmában verekedésbe keveredett három emberrel. Mel nem számított arra, hogy megkapja a szerepet, csupán a barátját kísérte el a meghallgatásra. Ezután a szereposztó ügynök odament Melhez és azt mondta neki, jöjjön vissza két hét múlva, mivel nagyon megtetszett neki a pillantása és ehhez a főszerephez "különcökre" van szükség. Amikor Gibson két hét múlva visszament, alig ismerték fel, mivel sebei már majdnem teljesen begyógyultak; de mégis megkapta a szerepet. Telitalálat volt Mel a szerepre, több kritikus is a film után a fiatal Steve McQueenhez hasonlította.

Ha valami kritikát meg tudunk fogalmazni a filmmel kapcsolatban, talán az a színészi játékok néhol gyenge minősége. Persze ezen ne lepődjünk meg, a legtöbben ismeretlen ausztrál színészek voltak. Melre mégsem lehet panaszunk, ahogy írtam telitalálat volt. Remek színészi játékot nyújt, az arcmimikája, a mozdulatai zseniálisak. Nehéz dolga volt, hiszen sántítania kellett és egy Forest Gumpéhoz hasonló járógép volt rászerelve a bal lábára. A Mad Max második része volt az, amit Amerikában is a mozikban mutattak be, így többen is felfigyeltek Gibsonra. Ha úgy tetszik, ez a film volt a belépője Hollywoodba. Humungus a nagy ellenfél a barbárok vezére, aki brutális kegyetlenséggel irányítja a kis csapatát. Kjell Nilsson kelti életre őt, akinek egyszer sem látjuk az arcát, hiszen egy fém maszk takarja el.  Wez a jobb keze, egy vörös taréjú elmebeteg. Ő a tiszta erőszak, aki megtestesíti a pusztítást. Vernon Wells az egész film alatt őrült tekintettel néz a kamerába. Ha a főszereplőkről beszélünk, meg kell, hogy említsem a filmben előforduló járműveket. Max kocsijának az Interceptornak az alaptípusa 1973-ban született, és a Ford Falcon Coupe XB GT nevet kapta. A típust kizárólag Ausztráliában forgalmazták. A motor egy 300 lóerős 5,7 literes, 32 szelepes gyári V8-as. A felszerelt Weiand GM 6-71 típusú kompresszor, tetején a Scott injektor sapkával csak dísz: egy villanymotor forgatta a felvételeken. A filmben számos Ford autó tűnik fel, a motorok Yamha és Suzuki gyártmányok voltak és egy 1970-es évekbeli Mack R-600-as kamion is tiszteletét teszi. Több mint 80 járműt használtak a forgatások során.

Nagyon kevés párbeszéd van, a barbárok szinte egyáltalán nem beszélnek és Maxtől is maximum 200 szót hallunk a filmben. Ahogy látjuk a film nem a színészi játékok (Mel azért zseniális!) vagy a parádés párbeszédek miatt lett ennyire felejthetetlen, hanem a hangulata és a fantasztikus képi világa miatt. Az alap sztori egyszerű és magába foglalja sok harc jelenetet és a rengeteg üldözést. Az emberiség egy mocskos és kegyetlen világban él ahol mindenki csak a túlélésre törekszik. Ez egy benzingőzös világ, ahol a legnagyobb érték az üzemanyag. Minden idők talán legjobb posztapokaliptikus filmje, ami képes volt egy brutális, elképesztő világot elénk tárni. Sok film próbálkozott visszaadni ezt a világot - Eli könyve, Az út, a Resident Evil harmadik része és sokan mások – de egész egyszerűen megközelíteni sem tudták. Dean Semler operatőr zseniálisan mutatja be nekünk ezt a világot. Egy véget nem érő kétsávos autópályát látunk a horizontba elveszni, üres táj, sehol egy ház, egy fa vagy valami életjel, csak néhány elhagyott jármű romjait láthatjuk az út mentén elhagyatva. Nagyon jó ötlet volt, hogy nem adtak lőfegyvereket a szereplők kezébe. Az egész film alatt csak Max és Humungus süt el ilyen fegyvert. Számszeríjjakkal, buzogányokkal, bumeránggal harcolnak, ezáltal még inkább brutálisnak tűnik ez a világ. A rendező a jó és a rosszfiúkat megkülönbözteti az öltözékük alapján is. A barbár harcosok fekete sötét bőrszerkóban pózolnak, míg a jók fehér ruhában jelennek meg. Így vizuálisan jobban elkülönülnek.

A rendező George Miller volt, aki magára vállalta már az első rész rendezését is. A trilógia záró darabjánál csak az akciójelenetek leforgatásában segédkezett, mivel Millernek 1983-ban elment a kedve egy harmadik rész rendezésétől: jó barátja és a sorozat addigi producere, Byron Kennedy helikopterbalesetben hunyt el, miközben a helyszíneket kereste a filmhez. Miller sajnos nem futott be akkora karriert, amekkorát elvártak volna tőle az első két Max film megrendezése után. Leginkább gyermekfilmek rendezéséből ismerhetjük a nevét. A Babe első két részéhez és a Táncoló talpakhoz adta utoljára a nevét. Az utolsó harmada a filmnek a legjobb, egy hihetetlenül jól megkomponált hajszát kapunk, a tartály kocsit vezető Max és a benzinre ácsingózó vademberek között. Látványos autósüldözés, amellyel csak a Bullit vagy a Francia kapcsolat legendás jelenetei versenyezhetnek. Érdekes h Spielberg ugyancsak időtálló filmjében a szintén 1981-ben bemutatott Elveszett Frigyláda fosztogatóiban egy nagyon hasonló üldözéses jelenetet láthatunk, amikor Indy a kamionnal menekül, a nácik elöl. A kaszkadőrök többször is az életüket kockáztatták, hogy minél jobb jeleneteket láthassunk. Ezeket a zseniális felvételeket még CGI vagy más számítógépes trükkök nélkül forgatták le!

A Mad Max 2 - Az országúti harcos egy remek akciófilm, lélegzetelállító sci-fi egy jó adag drámával. Egy perc üresjárat sincs a filmben! Zseniális alkotás, amit bármikor képes vagyok újra nézni! Nálam 100%-ot érdemel ez a film!
 

imdb: 7,6

rottentomatoes: 100%

 

Címkék: klasszikus iromány sci fi mad max 100 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr963233953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blake007 2011.09.17. 14:20:13

Micsoda klasszikus. Örök kedvenc.

a8zoli 2011.09.17. 14:53:15

nagy nagy nagy kedvenc az első kettő. a 3. az nemannyira.

minuteman 2011.09.17. 17:32:14

"Prey that he is still out there...somewhere" Ez a film pont ilyen, és ezért 100%!

Sanosuke 2011.09.17. 17:53:02

ezt még gyerekkoromban láttam és egyből imádtam.

volt még 1-2 jó hasonló film pl a puszta acél, meg egy autós.

viszont a vége az nagyon durva számomra.
amikor elszakadnak a kamionnal a többiektől, és mindenki halott, csak utánna derül ki hogy nem is benzin van a tartályban.
szegény Maxet jól átverték.

BeniMan 2011.09.17. 18:00:55

@Sanosuke: Nem verték át. Kezdettől ez volt a terv. Még beszélték is a bázison h a tartálykocsival kell kitörni hogy a többieknek esélye legyen a menekülésre. :) Plusz azért is mondom ezt mert ahogy látod a végén visszamennek a kis srácért aki az iskolabuszból nézi Maxet aki az országúton álldogál miközben távolodnak tőle. Az abszolút kedvencem amikor Max megfordul a kamionnal és szembe megy Humungus járművével és frontálisan ütköznek... Fantasztikus jelenetek!

BeniMan 2011.09.17. 18:05:18

Ja igen a másik pedig Max kutyája. Nem akartam Spoilerezni az írásban ezért is nem írtam meg. De amikor szegényemet lenyilazták ott majd megszakadt a szívem. Valami hasonló érzés futott át rajtam mint a Leganda vagyokban amikor meghal a német juhász.

A nép fia 2011.09.17. 18:16:45

Csak én nem láttam még?
Sürgősen pótolom!

Blake007 2011.09.17. 18:50:03

Csak létezik egy ócska agyonvágott verzió, ami teljesen élvezhetetlen. Durva jelenetek le vannak rövidítve. Alig tudtam beszerezni a vágatlan normális verziót, mert az az igazi.

Sanosuke 2011.09.17. 19:23:01

aza baj hogy folytatni ezek után nagyon nehéz, mert ugye ott áll a naplementében, kocsi nélkül, 100 % heroikusság.

a 3 rész egy nagy tál hányás lett, hála holywoodnak.

Jerryco 2011.09.17. 19:28:38

@Blake007: Sajnos a vágatlan mostanában nem került kezembe. Amit szereztem, nézhetetlen. :)))))
Három perc után kivettem a gépből a lemezt...

Sanosuke 2011.09.17. 19:31:47

azt nem értem miért kell a vágott verziót árusítani ?

miért nem lehet csak úgy mindent benne hagyni majd aki nézi max áttekeri ha nem érdekli.

BeniMan 2011.09.17. 19:32:49

@Jerryco: Ajánlom h nézz körül nCore-on. Ott az eredeti normális verzió van fent! :)

BeniMan 2011.09.17. 19:35:27

@Sanosuke: Ezért nem nézek TV-t régóta. Amit a Sziklával műveltek az szerintem bűncselekmény!!! A Die Hard 3 újraszinkronizálása is vétek és akkor még nem említettem az Utolsó cserkészt amit szintén szétbarmoltak. Nem lehet manapság filmet nézni a televízióban...

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.09.18. 08:02:28

@BeniMan: már csak azért sem, mert a film hangulatához szervesen hozzátartozik a felirat alatti zene, kell a levezetés, hogy ott csengjen még bennünk a hangulat.
Amikor vége és kapásból jön a jó hangos reklám, az agyonvágja az egészet.

NZ79 2011.09.18. 11:03:39

Remek film! Számomra is ez a kedvenc a trilógiából. Folytatni tök felesleges,pláne Gibson nélkül. Olyan mintha Rambót,vagy Die Hardot akarnának forgatni Stallone vagy Willis nélkül.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.09.18. 17:41:16

szvsz az első rész az igazi, ez a második már csak rókanyúzás. Miller bedőlt a rajongóknak, és olyan filmet csinál, amilyet ők akartak. Ami pozitívum, hogy ez sikerült neki - azonban ettől még ez elég gagyi film, még akkor is, ha minimum 20-szor láttam. :)

jikininki 2011.09.18. 22:41:50

kár hogy a 3. rész már fertelmes lett (aki eddig nem látta azt, ne nézze meg. gyalázat), de az 1-2 űberzsír.

COLT 2011.09.28. 15:50:57

@jikininki: A halálos Fegyver csak egy kicsit sokkal überzsírabb:):D

jikininki 2011.09.28. 21:46:47

@COLT: ne hasonlítsuk a körtét az almához :)
süti beállítások módosítása