Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Barátság extrákkal (Friends with Benefits)

2011.09.22. 21:52 koimbra 5 komment

 

A romantikus vígjátékok tengerén olykor-olykor felbukkan egy olyan próbálkozás, ami megpróbál szakítani az „összejövünk – jól érezzük egymást – szakítunk – jön a könnyes kibékülés” sémával. Talán A csúf igazság említhető az utóbbi időszakból, ahol az alapfelállás némileg megváltozott, bár tény, hogy Gerard Butler nélkül az egész nem ért volna semmit. Majd kiderült, hogy Hollywoodban hozzáértek ahhoz a témához is, ami szimplán csak a szexcentriukus kapcsolatra koncentrál, sőt rögtön kettő produkcióval támadták és tesztelték a közönség igényét. Elsőként a Csak szexre kellesz futott be, ami korrekt sikert ért el egy veterán rendező dirigálásában, míg a második alkotást már egy feltörekvő vígjátékkészítő (Will Gluck) kezében formálódott.

Mila Kunis és Justin Timberlake karakterének kapcsolata eleinte gyümölcsöző munkaviszonynak indul, a nő fejvadászként ténykedik, a férfi pedig pont a megfelelő személynek bizonyul egy feladatra. Hamarosan a puha ágyban kötnek ki, persze szigorúan kikötik, hogy csakis a testiség jöhet szóba, a felesleges érzelmeket az ajtón kívül hagyják.

 

Nyilvánvaló volt, hogy a játékidő alatt előbb-utóbb meglépik, hogy a sok dínom-dánom után az egyik fél többre vágyjon, ami érthető módon a másiknak először nem tetszik, majd szomorúan néznek maguk elé és végül...Szóval ez nem az a film, amelyen bárki meg fog lepődni, helyette viszont tárt karokkal várnánk a poénokat, ezek azonban nem túl gyakran akarnak jönni. Viszont egy dolog teljesen biztossá válik: ez a film csupán a két főszereplőt promótálja.

 

Timberlake a kockahasú, magas, szőke marketingest játssza. Tizenkettő egy tucat, nem? Minden marketinges így néz ki a világon, mint ő. Kunis-ra ránézve is azonnal leesik, hogy nem is lehet más, mint egy fejvadász, csomó hasonló kinézetű nő rohangál hasonló foglalkozással szerte a világban, nem? Oké, oké, ebbe belekötni tényleg marhaság, lévén, hogy a hollywoodi filmek többségében csak hasonló testfelépítésű színészek rohangálnak, ám a Csak szexre kellesz esetében valahogy nem érződött, hogy ez Portman és Kutcher jól felépített marketingfilmje.

 

A mindig emlegetett és kifogásolt kémia szépen működik a két fiatal sztárpalánta között, de sajnálatos módon némi idő elteltével az alkotók hiába igyekeznek, elérik, hogy kapcsolatuk már abszolút ne legyen érdekes és az se foglalkoztassa az embert, hogy mi lesz velük 10 perc múlva vagy a film végén. A drámai elemek erősítése végett (mi másért? De ez egy vígjáték!) megismerjük a pár szüleit is, habár Richard Jenkins hozza a tőle megszokottat jelenetei mégis kilógnak, nem illenek bele az alkotásba. 30 %-nál többet nem érdemel, mellesleg az R kategória csak azért van, mert Kunis többször, mintegy feleslegesen káromkodik, ami szintén nem passzol a filmhez.

imdb: 6,8
rottentomatoes: 72 %

Büdzsé: 35 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 55,8 millió dollár
Eddigi összbevétel: 99 millió dollár

Címkék: iromány vígjáték 30 % friends with benefits

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr713247160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suo tempore 2011.09.23. 09:36:30

ezt a timberlake-et csak én tartom iszonyú rossz színésznek és baromi rusnya pasinak?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.09.23. 10:02:01

@suo tempore: Volt már, amikor jó volt, de egyébként teljesen átlagosan hozza.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.09.23. 10:15:55

Timberlake szerintem jobb színész, mint énekes, a film meg meglepően jó volt, bár szerintem meg a Csak szexre kellesz volt borzalmas.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.09.23. 10:22:18

@Dr.Jones: Nekem meg a Csak szexre kellesz tetszett:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.23. 10:52:54

@koimbra: @Dr.Jones: mind a 2 szutyok, bocsi.

Ebben is csak Woody Harrelson jó, de ő nagyon.
süti beállítások módosítása