Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mégsem lesz Excalibur remake. Jön a Battlestar Galactica film

2011.10.17. 19:20 koimbra 4 komment

Bryan Singer évekkel ezelőtt a Warner falai között próbálta megvalósítani az Excalibur remake-jét, azonban a tervezet jégre került, leginkább azért, mert David Dobkin előrukkolt az Arthur és Lancelot forgatókönyvével, ami rettenetesen megtetszett a fejeseknek.

Singer az SFX-nek a következőket mondtak. "Sajnálatos módon az Excalibur remake-ből nem lesz semmi, pedig nagyon lelkes voltam. Nagyon kedvelem John Boorman filmjét és az volt a szándékom, hogy a Jack The Giant Killer után megcsinálom. A Warnernél pihent a projekt, de aztán bejött a képbe egy másik Arthur király film és gyakorlatilag  sokkal előrébb jártak vele, mint mi. Ezért hát a mi verziónkból már nem kértek. De legalább maradt idő arra, hogy nekilássak a Battlestar Galactica film tervezgetésének.

Singer 2001-ben folyt volna bele egy újabb sorozatba, ám ez akkor nem valósult meg. 2003-ban viszont létrejöhetett egy egy évados minisorozat, majd ezt követően elég szép karriert futott be. 2009-ben az Universalnál felmerült egy mozifilm ötlete, tehát elképzelhető, hogy Singer az Jack the Giant Killer bemutatása után belevág a Battlestar Galactica filmbe.

Címkék: battlestar galactica miújság excalibur

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr603309993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.10.17. 20:58:43

Ennek meg mi értelme van? Volt egy régi, meg volt egy modern sorozat. Most meg film?! Ebből is több filmet akarnának csinálni, gondolom. Mert egybe nem fér bele.

Goddamn90s 2011.10.17. 21:03:54

hat erre csak Darth Vader szavaival tudok valaszolni:
NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!
hagyjak beken a Battlestar Galacticat! az ugy jo ahogy van es kesz vege! Singer ba keressen masik otletet!

madnesstears 2011.10.17. 22:00:27

Csattlakozok: Minek?
Anyira nem vol mini sorozat, mivel negy évad volt.

Goddamn90s 2011.10.18. 22:17:06

@madnesstears: de volt minisorozat! az elso resz/film azt 2 reszben a adtak le es utanna jott a 4evad!
süti beállítások módosítása