Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Dunst és Bloom a Citiesben

2011.10.29. 13:30 koimbra 3 komment

Májusban hallhattunk először és utoljára Roger Donaldson betervezett filmjéről, a Cities-ről. A csendet egy újabb hír törte meg, kiderült, hogy Kirsten Dunst és Orlando Bloom leszerződött a produkcióra, a duó 6 éve már dolgozott együtt az Elizabethtown filmen. Dunst és Bloom mellett Clive Owen és Anil Kapoot is fel fog bukkanni.

Három egymással összefüggésben lévő szálon fog folyni a cselekmény. Az elsőben egy new york-i férfit (Owen) ismerhetünk meg, aki egy fedezeti alapot kezel és látszólag megvan mindene: pénz, nő, hatalom, ám ennél többre vágyik. A másik szál egy londoni párra koncentrál, éppen új házat szeretnének vásárolni. Az utolsóban pedig egy zsaru próbálja felszámolni a korrupciót Mumbaiban, de nem csak az ingatlan spekulánsokkal gyűlik meg a baja, hanem kollégáival is (az egyiket Kapoot játssza). Ezen emberek sorsa összefonódik, pedig soha életükben nem is találkoztak egymással. Dunst az első történetszálban lesz látható,

Eredetileg októberben indulhatott volna a forgatás, jelen állás szerint valamikor tavasszal kezdenek hozzá. Ha esetleg valaki Dunst nagy rajongója beülhet a Melankóliára, hiszen abban főszerepet játszik és a R.E.M. legutóbbi klipjében is szerepel.

Címkék: miújság cities

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr493337812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanosuke 2011.10.29. 17:47:54

én nem vagyok Dunst rajongó, de az arca gyönyörű.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.10.29. 22:23:27

Minden túlzás nélkül, mondom, hogy Dunst a Melankóliában csodát művelt. Fantasztikus alakítást nyújt.
süti beállítások módosítása