Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Érdekességek - Filmes fegyverek

2011.11.15. 01:32 ForgerON 24 komment

Az alábbi cikkben a filmekben látott fegyverekről ejtünk szót. Egy akciófilmet mi is tenne igazán akció dússá, ha nem a benne látott harcok, amiket rendszerint valamilyen fegyverrel vívnak? Golyózápor, robbanások, kézitusa, fegyverarzenál, vagy ellenkezőleg csupán két egymással farkasszemet néző hatlövetű, a pattanásig feszült helyzetben. Többször is megesett, hogy egy-egy film kedvéért új típust készítettek az adott modellből, vagy változtattak rajta, hogy egyedi legyen. Az is előfordult, hogy néhány fegyveralkatrészt felhasználva készítettek teljesen új koncepciót. Hollywood mindig is trükközött, s tette ezt sok esetben akkor is, mikor hasonló külsejű fegyverekkel helyettesítettek más fegyvereket. Tehát hol az eredetit, hol replikát, hol egyszerűen csak játékfegyvert használ az álomgyár. Hogy átfogóbb képet adjunk e harcászati eszközök filmekben betöltött szerepéről, készítettünk egy leírást. A filmvilág fegyvereinek érdekességeit szedtük össze szubjektív módon.

poszt_kép3.jpg 

 

A legáltalánosabb filmes fegyver a kézi lőfegyver, ami számos módon képviselteti magát. Temérdek kaliberfajtát, és megjelenési formában láthattuk már a vásznakon, az egészen kicsiktől az igazán nagy, macsó gépszörnyetegekig. A Punisher: War Zone 52 féle fegyverfajtát vonultat fel, valószínűleg elnyerve ezzel a legtöbb típust bemutató címet.

Több film története is a középkorban játszódik, amikor megjelentek az első lőfegyverek. Ó, igen a jóféle töltögetős-tömörítős muskéták, iszonyat lassú újratöltési idővel. Szép számmal vannak jelen Az utolsó mohikán (The Last of the Mohicans) filmben. Az akkori időhöz képest fejlettnek mondható rugós-kovás elsütő szerkezetű puskák és pisztolyok voltak használatban. Ilyen a Bown Bess, vagy a „Trade Guns”, amik szándékosan jóval gyengébb minőségűek voltak, hogy a hódítók ezekkel üzleteljenek az indiánokkal.


lotm_3.jpgA főszereplő Hawkeye, vagy köznevén Nathaniel Poe (Daniel Day- Lewis) egy Kentucky kovás puskát használt. A fegyver mérete igazán impozáns. Érdekesség, hogy a mortarhoz hasonló gránátvető is felelhető az egyik jelenetben, ami leginkább a kézi ágyúhoz hasonlít.

A Western filmek hőseinek és rosszfiúinak állandó társa – a whiskeyn kívül – az oldalukra függesztett fegyver volt. Ez jelentette az erőt, a törvényt, az életet és a halált. A Remington, a Colt, a Beretta, a Smith & Wesson korai modelljei szép számmal párbajoztak egymással. Elmaradhatatlan volt továbbá a távolsági lövésekhez használt puskák és karabélyok. A Henry 1860 típusú puska, a Wincherster "Yellow Boy" 1866 karabély is fontos szereplői voltak a Western filmeknek.

tommy_gun.jpgA Western filmek után a gengszterfilmekben kaptak kiemelt szerepet a lőfegyverek. Mind közül a legklasszikusabb a dobtáras M1928 Thompson, más néven „Tommy Gun”, vagy „Chicago typewriter” ami hatalmas tűzereje miatt gyorsan rendet vágott a hadakozók sorai között. Szórása végett távolsági lövésre ritkán használták. Természetesen minden zsebben egy-egy Colt, vagy Smith & Wesson is lapult, vagy a nagyobb melókhoz az elmaradhatatlan Remington-, Winchester- és Shotgun puskatípusok.

A világháborús filmek, és fegyverek külön cikket érdemelnének. Velük kapcsolatban annyit jegyeznék most meg, hogy azért van kevés első világháborús film, mert a korhű díszletek és fegyverek előállítása piszok drága.

A háború mindig nagy biznisz, s a fegyverkezési verseny miatt jelentős fejlődés ment végbe a harcászatban. Következzenek az aktuális és a közelmúlt híres fegyverei. Személyes kedvenc kézi ágyúm a Desert Eagle, de akad szép darab a Colt, a Beretta, a Magnum, és a Smith & Wesson korszerű modelljei között is. A Desert Eagle először 1985-ben volt látható Mickey Rourke kezében, A sárkány éve (Year of the Dragon) című filmben.

ar_300.jpgHa gépfegyverekről beszélünk, akkor jogosan emlegetjük az arzenál szót, hiszen sok féle létezik belőlük. Az Uzi, az M4, M16, a Heckler & Kock gépfegyverei (MP széria), a Smith & Wesson szögbelövője (S&W 76), Skorpion, s lehetne még sorolni. Természetesen ezek mindig bekerülnek valamilyen filmbe. Az AK-47, azaz a kalasnyikov igen közkedvelt fegyver mind a filmekben, mind a valós életben. Arról nem is beszélve, hogy milyen mutatós. Rengeteg változat látott napvilágot, s legalább annyiféle kópia is készült róla. Legtöbbször az AKM-mel és a kínai Type 95-tel szokás összekeverni, de nagyon hajaz rá  a cseh gyártmányú Vz. 58 is. A Fegyvernepper (Lord of War) filmhez nem kevesebb, mint 3000 db ilyen SA Vz. 58-as gépkarabélyt béreltek egy jelenethez, mert annak olcsóbb volt a bérleti díja, mint a kellékes változatának.  A szintén ebben a filmben látható 18 karátos arannyal futtatott AKS-47u is rendelésre készült egy külön igényekre szabott lista alapján.

Barrett_3.jpgA mesterlövész puskák is kedvelt fegyverek, épült már köréjük nem egy film. Említhető az M40, a Dragunov, és a Remington 700-as puska. A nagy kaliberű Barrett szörnyeteg képviseli a mesterlövész puskák királyát. Már a megjelenése is tekintélyt parancsol, amikor pedig megszólal, mindenki azt kívánja, hogy ne legyen a célkeresztben. A 2006-os Miami Vice-ban egy igazi, 50-es kaliberű Barrett M82-sel robbantott fel egy FBI autót a rendező Michael Mann.

Ha már nagy kaliber, akkor az M60 és a Browning nehéz géppuskák. Lelassított idő, repkedő skúlók, golyózápor, állandó torkolattűz, s egy vicsorgó arc. Ez a két hihetetlen pusztításra képes gépfegyver állandó visszatérő vendég a mozivásznakon.  A Sakálban (The Jackal) látható távvezérlésű szörnyűség nem más, mint a Browning M2HB típusú nehéz géppuska, amit némi gúnnyal KPV-ként tűntettek fel, ráadásul a „Polish ZSU-33  14.5mm” fantázianevet kapta. Kisebb baki, hogy a tesztelés jelenetében, mikor a fegyver fordulatot tett, a heveder elvált a helytelen rögzítés miatt.

A következő részben a vágó és szúró fegyverek kerülnek bemutatásra. A leggyakrabban látható vágóeszközök a kések, valamint a kardok. Míg előbbi a horrorfilmek tipikus kelléke, utóbbi a japán kultuszfilmekre jellemző. Elég, ha csak a régi idők nagy szamuráj csatáira gondolunk. A Kill Bill-ben látható kardos vérfürdő is nagyon látványosra sikeredett, a vol 2-ben szereplő Hatori Hanzo kard meg igazi szépség.

Az 1985-ös Volunteers-ben volt látható a kissé bekattant katona John Reynolds (Tim Thomerson), és az ő kése Mike. A zabos harcos a késre, mint a legjobb barátjára tekintett, s úgy is beszélt róla, mint egy létező személyről.


rambo_knife_2.jpg

John Rambo kése volt csak igazán egyedi, a nyelében hordozott túlélőkészlettel. A hős és kése legalább annyira összetartozik, mint a pisztoly és a golyó. Jimmy Lile tervezte a híres kést, nem is gondolva mekkora divatot teremt.  Ám mikor Rambo kifogyott a kifogyhatatlannak tűnő lőszerből, és a vaddisznóölő bökőjét is elhagyta valamelyik hullában, mikor már az utolsó tárral is agyonütött néhány ellenséget, akkor előkapta félelmetes íját, és azzal osztotta tovább a halált. Ehhez először egy mutatós Hoyt csigás íjat használt. Nyílvesszőit pedig robbanófejes töltetettel látta el, ha a helyzet úgy kívánta meg. A harmadik rész után 20 évvel később készült folytatásban már egy visszafogottabb darabbal, az ML 14 Mountaineer hosszúíjjal harcolt, s több mint 50 méter távolságra is képes volt pontos, és halálos lövést leadni.

Említést érdemel még a macséta. Na, nem maga Danny Trejo, hanem az éles vágóeszköz, amivel hol az áthatolhatatlan dzsungelt nyirbálják, hol a bambuszt, hol pedig egymást életét próbálják a szereplők megrövidíteni.

Végezetül néhány olyan fegyvert gyűjtöttünk össze, amik eltérnek a fentiektől. 

Ilyen pl. Indiana Jones ostora. A jól ismert ostor az Indiana Jones filmek elengedhetetlen kelléke. Az ötlet George Lucas-tól származik, akit Zorro karaktere is inspirált Indy megalkotása közben. Közel 30 különböző méretű változatot készítettek a filmhez, de alapból egy 3,16 méteres bivalybőr ostort viselt Harrison Ford az oldalán.

ds_3.jpgÉs a galaxis legvagányabb fegyvere díjat pedig nem más kapja, mint a Halálcsillag! Az első sem kicsi a 160 km-es átmérőjével (a filmhez egy 120 cm-es modellt építettek), de a második lett volna az igazi a maga 900 km-es átmérővel. Csak hát jöttek ezek a fránya lázadók… A Jedi visszatérben a 137 cm-es modellnek csupán az első fele volt elkészítve és filmbeli képet vízszintes tükrözéssel érték el. Az első Halálcsillagon mindegy 1.161.263 birodalmi dolgozott, amikor jött a Tatooine-i farmer srác Luke és a szerencséjének vagy csak az erőnek köszönhetően egy jól irányzott lövéssel elpusztította azt. Nem tudom belegondolt-e, hogy mennyi ember veszett oda neki köszönhetően, de én biztos nem tudtam volna nyugodtan aludni. Ha már Star Wars-nál tartunk, hogy is maradhatna ki a jó öreg fénykard. A 77-es filmnél a forgatás alatt még fényvisszaverő anyaggal betekert fakardokat használtak, amit számtalanszor eltörtek. Lucas elképzelése egy pallos jellegű csata volt némi japán stílussal vegyítve. A koreográfus (Peter Diamond) tanította be a színészeket a mozdulatokra főleg arra, hogy mielőtt összeérintenék, a két kardot lelassítsák a mozdulatot.

ZF-1_2.jpgZorg ZF-1 az Ötödik elemben látott többfunkciós fegyver, ami tartalmaz gépfegyvert, rakéta vetőt, mérgezett nyíl vetőt, háló vetőt, lángszórót, fagyasztó sugarat és egy rejtélyes piros gombot. Simon Atherton (a film fegyvertervezője), egy interjújában elmondta, hogy a fegyvert egy 5.45x39mm-es AKS-74 köré építették.


A hírhedté vált vállra szerelhető plazma vetőt a Predator-ban mutatták be. Becenevét a ”hajszárító” löveget onnan kapta, hogy nagyon hasonlított egy hajszárítóra. Egy elég halálos hajszárítóra, ami lecsökkentette Shwarzi csapatának létszámát.
bré_gun.jpgCodpiece Revolver (Desperado) mondhatni a legtökösebb fegyver. Valóságban nem létező, kitalált darab. Robert Rodriguez kreálmánya. Anyaga mart alumínium és rugós szerkezettel nyeri el ’felállított’ alakját. Működés képtelen, lőfegyverként nem funkcionál. Rodriguez azt gondolta, milyen vicceset talált ki és belerakja még pár filmjébe, viszont csak az Alkonyattól pirkadatigban látható.
A témához kapcsolódnak azok a trükkök, amikkel a sérüléseket tették élethűvé. Ez egy külön cikkben lesz kitárgyalva, az összes egyéb filmes trükkel egyetemben.  Egy kérdéssel zárjuk az irományt: Mi a kedvenc filmben látott fegyveretek, vagy milyen különleges fegyvert említenétek meg, mint érdekesség?

 

 

 

Címkék: érdekességek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr893383698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.11.15. 06:41:32

És a bírák fegyvere, a törvénytevő? :)

kung - fúj (törölt) 2011.11.15. 06:52:21

A 7.62-es Minigun kimaradt amit schwarzi használt a T2-ben és a Predatorban az egyik zsoldos.
Különleges alkalom amikor felbukkan a vásznakon,nem sok filmben láttam eddig.

vrango 2011.11.15. 07:14:16

Jó kis összefoglaló, gratulálok!
Én nem vagyok fegyverbuzi (sőt, igazából az akciófilmekért sem rajongok túlzottan, de azért voltam katona, lőttem fegyverrel (höhö), és valamilyen szinten tényleg érdekesek számomra is a fegyverek. Esetleg lehetne a cikket kibővítve, vagy részekre tagolva folytatni, ahol nagyobb teret kapnak a különböző korok fegyverei, vagy típusok, stb. szerint lennének csoportosítva, esetleg több illusztrációval.
Ám a műfajából eredően soha sem lehet teljes, ezért hadd írjak le én is egy kis kiegészítést, ami nekem hiányzott belőle: a lángszóró, melyet a Nostromo legénysége használt az Alien ellen...:D

jikininki 2011.11.15. 08:17:33

a bolygó neve halálból a rohampuska, smart gun, sentry gun.
robotzsaru auto 9 pisztolya
az elhagyott bolygóból az "önjáró kard" :)
rozsomák adamantium karmai

Krumplicukor1987 2011.11.15. 09:29:34

Bocs a kritikáért, de szerintem ez nagyon gyenge cikk lett. Sok minden kimaradt belőle, részletekbe csak egy-két ponton megy bele, egy összecsapott összefoglaló lett. Kb. 30 percet alatt én is összedobok egy ilyet.
Már megszoktam a filmdroidon, hogy azért viszonylag igényes posztokat tesznek ki, és ez most nagyon kilóg lefelé.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.15. 10:05:36

@Krumplicukor1987: Szerintem jó lett:) Javasoltam egyébként, hogy egyes fegyverekről lehetne külön írni, talán majd később lesz.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.11.15. 11:49:52

Izé... a Desert Eagle nem a Kommandóban volt először? Nekem valamiért az rémlik... (meg persze a Blöffből a kocsmajelenet Vinnie Jones-al :))

Amúgy kedvenc fegyver mindenekfelett az Aliens-ből az M41A Pulse rifle. Vagány kinézet, jellegzetes hang, tűzerő - minden együtt van benne.:)

picmania 2011.11.15. 12:51:17

Fentebb már említették a minigunt(m134), sok filmben szerepelt. Kb 4000 golyó/perc, azt hiszem nem kell hozzá kommentár:)
Vagy a 357-es magnum, garantált fejszaggató. Szintén divat a filmekben még az osztrák Glock pisztolyok, terroristrák kedvenc fegyvere, mert nagyrészt műanyagból készült(az elsütőszerkezet az azért fém).

Lehetne még sorolni gránátvetők, rakétavetők, sörétesek stb. (Richard Gere egyik filmjében kiszedte a söréteket a lőszerből, és egy drótra összefűzve rakta vissza, így a sörétek nem szóródtak szét. Gyakorlatilag ágyút csinált a shotgunjából)

nezo0623 2011.11.15. 14:04:06

jó összeállytás, de hiányolom a BFG-t (Big Fucking Gun) a Doom-ból

jikininki 2011.11.15. 14:05:00

@picmania: a kék villámban is emlékezetes volt amikor ketté hasította az autót vele

MrCain 2011.11.15. 14:57:21

Várom a további cikkeket vagy ennek a fenti kommentekben említett fegyverekkel való kibővítését. Ilyesmi cikket eddig itt nem olvastam, szóval dícséretes kezdeményezés!

picmania 2011.11.15. 14:59:58

@jikininki: Jaja :) És ha már itt tartunk érdekesek a fegyverhasználat a filmekben. Sokszor szinte semmi visszarúgásuk sincs :) Pl az .50-es Desert Eagle-t úgy sütik el lazán félkézzel, hogy meg se rezdül:)) Az is vicces ahogy Billy gyerek, a Beverly Hills-i zsaru 2-ben az ujjhegyein tartott páncélököllel lőtte ki a menekülő kamiont :)

kung - fúj (törölt) 2011.11.15. 15:35:17

A "tücsökpöcs" a MIB-ből.:-)
Vagy a végképp eltörölni mágneses fázispuskája...(vagy mije).

jikininki 2011.11.15. 16:37:00

még eszembe jutott pár
predator disc
blade kardja
a pusztítóból a fénybunkó :D
silent hill pyramid head - great knife

Tulazon 2011.11.15. 18:08:31

Minigun használata kezdőknek:
www.youtube.com/watch?v=d84r8gMGxFQ

ajánlom innen a többi videót is:)

Sanosuke 2011.11.15. 19:05:56

@Talamandas: ez jól jönne nekem is :)

percenként hány ezer golyót köp ki ?

www.youtube.com/watch?v=tGNYn1_1pro

J Rambo végén ez milyen puska ?

és vajon melyik lehet a jobb ? :D

Bolyhos 2011.11.15. 19:28:44

@Sanosuke: Az A-teamben Ruger mini 14 GB-F típusú (játék)puskát használtak :) A Rambo-ban pedig az a nagy mordály egy .50-es kaliberű Browning M2

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.11.15. 21:22:15

Köszi a kritikát és a bíztató szavakat! :)
Lesz egy részletes leírás az általatok felsorolt legnépszerűbb fegyverekről is.

COLT 2012.07.08. 18:04:42

Sajnos ez a post nagyon sok pontban hibádzik, és látszik, hogy aki írt a fegyverekről, az egyáltalán nem ért hozzá. Sok a tévedés, elgépelés, helytelen megállapítás. Az UZI-t alapjáraton a Géppisztolyok, abból is a Self-Defense-Weapon kategóriába soroljuk, valamit az nem AK-47U volt, hanem AK-74U.

A Desert Eagle egyébként a valóságban egy szar.

COLT 2012.07.22. 14:53:08

@Sanosuke: M-14-eseket használnak a klasszikus A-Teamben, bár ezen a képen kívül egy részt nem láttam, csak a mozifilmet. És igen, .50-es Kaliberű Browiing M2. A mesterlövész puska a filmben M82CQ, szintén 50-es kaliber.
süti beállítások módosítása