Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Horrorfilmek 2012-ben

2011.12.18. 02:05 koimbra 17 komment

Rengeteg horrorfilm érkezik jövőre, ezek többsége B kategóriás vacak lesz, ám azért akad majd jobb minőségű produkció is Mindegyikről ugyan nem eshet szó, de azért összeszedtem egy csokorra valót, posztert és előzetest csatoltam, már amelyikhez van.  Ha esetleg van valami nagyon fontos, valami, amit megérne még hozzácsapni, jelezzétek.

2012 elején mutatják be vérfarkasok és vámpírok küzdelmének következő fejezetét. Nem az Alkonyatról van szó, hanem az Underworld Awakeningről, amiben a Rhona Mitrás kitérő után újra Kate Beckinsale akciózhat feszes bőrszerkóban. Az emberek a negyedik felvonásban már egy ideje tudnak  mindkét faj létéről és megpróbálják eltörölni őket a föld színéről. A tervben nagy szerepet játszik Selene lánya is, aki félig vámpír, félig vérfarkas, rajta kísérleteznek. A  Måns Mårlind és Björn Stein dirigálta le a filmet.

 

Daniel Radcliffe egy fiatal ügyvédet játszik a The Woman in Blackben, aki egy távoli faluba utazik, hogy elrendezze elhunyt ügyfele papírjait. Itt feltűnik egy rejtélyes fekete ruhás nő, az ügyvéd azonban hiába kérdezgeti a helyieket, azok hallgatásba burkolóznak. Az Eden Lake rendezője, James Watkins rendezi a filmet Jane Goldman forgatókönyve alapján.

 

2009 tavaszán forgatták le a The Cabin in the Woods horrort, a bemutató dátuma többször módosult. Először a producerek azt vették a fejükbe, hogy átkonvertálják 3D-be, majd az MGM tette parkolópályára egy időre, mivel pénzügyi gondjai miatt nem tudta volna rendesen reklámozni. 2012 áprilisában végre a mozikba küldik.  A forgatókönyvet Drew Goddard és Joss Whedon vetette papírra, előbbi ült bele a rendezői székbe. A történet szerint öt fiatal az erdőben eltölt egy rejtélyes faházban egy hétvégét. 

 

A Paramount a Paranormal Activity világraszóló sikere után indította el Paramount Insurage részlegét, ahol mikroköltségvetésű (pár ezer dolláros) horrorok készülhetnek. Az első termék a The Devil Inside címre hallgat, a produkciót William Brent Bell, a Stay Alive - Ezt éld túl! alkotója dirigálta. Fernanda Andrade alakítja Isabella Rossit, aki meg volt győződve arról, hogy édesanyját három embert ölte meg. Az igazság viszont az, hogy ezek az emberek ördögűzőként ténykedtek és nem ártani, hanem segíteni akartak. Miután Isabella is rájön erre Olaszországba utazik egy forgatócsoporttal, hogy megismerkedjen az ördögűzéssel és szemtanúja legyen néhány olyan esetnek, amit nem engedélyeztek fentről.

 

A Zombie Massacre-ben egy amerikai hadsereg által kifejlesztett bakterológiai fegyver segítségével akarak szuperkatonákat létrehozni, de a kísérlet félresikerül, egy kelet-európai falu lakói zombivá változtak. A települést karantén alá vonják, a kormány le akarja vadászni a fertőzötteket, nehogy továbbterjedjen. Az akció során egy kisebb atombombát pakolnak le, hogy ezzel rejtsék el a nyomokat. Jack Stone-t, a sokat látott katonára bízzák a csapat vezetését, Stone-nak cserébe felajánlják, hogy nem kell leülnie hátralévő éveit, ha élve távozik a faluból. Producer: Uwe Boll.

 

Todd Lincoln rendezésében forog a The Apparation horror-thriller, amelyben Ashley Greene és Sebastian Stan lesznek láthatóak. Greene  egy tanulót alakít, akit egy főiskolai kísérlet során elszabadult természetfeletti lény üldöz. Lincoln nevéhez sok alkotás nem kötődik, az Alkonyattól pirkadatig effektjein szorgoskodott, de ez sem mostanában volt. Úgy volt, hogy 2011-ben kerül a mozikba, jelen állás szerint jövő év augusztusában mutatják be.

 

Victor Salva még nem a Jeepers Creepers harmadik részével jelentkezik, a folytatás egyelőre várat magára.  E helyett Salva a Rosewood Lane horror-thrillerrel érkezik, aminek a forgatókönyvét is maga írta.  A produkció főszereplője Rose McGowan, aki egy rádiós beszélgetős show-ban terapeuta, mikor alkoholista édesapja elhalálozik visszatér gyerekkorának színhelyére. Kiderül, hogy a környéket az újságkihordó srác terrorizálja.

 

Hóvihar közeleg, de még egy gép felszáll. Hamarosan mindkét pilótából hulla lesz, az egyre fogyatkozó utasok pedig azt kívánják bárcsak ne tették volna be lábukat erre a gépre. "Elgondolkodtam azon az ötleten, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk az egészestés verzióját az Alkonyzóna film Terror at 20.000 Feet szegmensének." - mondta Jonathan Sothcott. Íme az előzetes, amibe belepakolták az Eredet (Inception) zenéjét is, hátha hangulatosabb lesz. Az Airborne főszereplő: Mark Hamill.

 

A Frankenstein's Army  rendezői teendőit Richard Raaphorst látja el, aki eleddig csak reklámfilmeket készített, a forgatás pedig szeptemberben veszi kezdetét, ám máris van egy előzetes. A II. világháború vége felé az oroszok benyomultak Németországba, a nácik azonban még mindig próbálkoznak. Tudósaik egy titkos laborban Dr. Victor Frankenstein naplóját felhasználva azon kísérleteznek, hogy megpróbálják feltámasztani a halott katonákat. Hitler utolsó kétségbeesett lépése, hogy elkerülje a szégyenteljes vereséget.

 

 

A Cold Skin  története az Antarktiszon játszódik az I. világháború után. Egy fickó érkezik egy mindentől távoli időjárás megfigyelő állomásra, de akit le kéne váltania nem leli, csak egy hajótöröttre lel, aki látta mi lett az állomáson dolgozó emberrel. Albert Sánchez Piñol regénye alapján készülne a film, be van tervezve egy ideje, David Slade dirigálhatta volna a horrort, helyére Xavier Gens került, alant a régebbi posztert láthatjátok.

 

A Piranha 3D folytatásában az éhes, ezerfogú piranhák a Big Wet viziparkban fognak csámcsogni. A második részben a fürdőző csajok mellett azért jön a Baywatch sztárja, The Hoff és Christopher Lloyd is megint felbukkan, sőt Gary Busy-t is betették. Mindhárman kellemes és röhejes perceket szerezhetnek a közönségnek, elég csak rájuk nézni. Katrina Bowdenért és Danielle Panabakerért szoríthatunk.

 

Francis Ford Coppola dirigálja a Twixt  címre hallgató horror-thriller főszerepére Val Kilmer szerződött le, aki mostanában beéri a mellékszerepekkel és inkább a DVD-produkciók piacát részesíti előnyben. Az egyre testesebb színész mellett Elle Fanning és Bruce Dern fog játszani. Francis Ford Coppola következő filmje a Twixt horror lesz. Kilmer egy horrorregény írót formál meg, aki egy kisvárosba érkezik, hogy reklámozza a nehezen fogyó új könyvét. Itt találkozik egy meggyilkolt lány szellemével, a kísértet Elle Fanning kelti életre. Coppola azt mondta, hogy a filmet Nathaniel Hawthorne és Edgar Allan Poe könyvei ihlettél, mellesleg Ben Chaplin pont Edgar Allan Poe-t játssza a produkcióban.

 

Rutger Hauer játszhatja Van Helsinget. De nem a Stephen Sommers-féle verzió folytatásában (ebből biztosan nem lesz semmi) vagy  Guillermo Del Toro tervezetében, hanem Dario Argento művében. A legendás olasz filmrendező azt ígérte, hogy a produkció Bram Stoker regényének hű adaptációja lesz és 3D-ben fog elkészülni az alkotás.

 

A Lionsgate berkein belül készül a The Nurse 3D, amelyhez egy dögös színésznőt szeretnének megnyerni. A központi szereplő ugyanis egy szexi ápolónő lesz, aki odaadással és lelkiismeretesen ápolja a betegeket nap, mint nap. Ám mikor leszáll az este előveszi gonoszabbik énjét, csáberejét arra használja, hogy hűtlen férfiak kerüljenek hálójába, akiket aztán megleckéztet. A rendezést Douglas Aarniokoskira bízták, aki a Hegylakó 4: A játszma végét (Highlander: Endgame) készítette és egy időben Robert Rodriguez azt szerette volna, ha a Vörös Szonját ő vezényli le. Second Unit Directorként dolgozott a Tekken, a Tökéletes bűnözők (Takers) és Az inváziumon (Faculty) is.

 

 

New York egy hatalmas robbanás következtében elpusztul, csak néhányan élik túl, ők is föld alatt kénytelenek meghúzni magukat, ám ennek tetjében még feltűnik néhány HazMat egyenruhás (képzeld el, mikor a filmekben egy fertőzött területre teszi be a lábát néhány jól beöltözött tudós vagy katona) egyén is. Xavier Gens, a Hitman rendezője készíti a The Divide filmet, Michael Biehn, Milo Ventimiglia, Rosanna Arquette játsszák a főbb szerepeket. A projekt korábban The Fallout címen futott, valószínűleg azért változtatták meg, hogy a hasonló elnevezésű játék rajongóit ne tévesszék meg.

 

Az Innkeepers története: Egy évszázadig álltak nyitva a The Yankee Pedlar Inn hotel ajtajai, hamarosan azonban fordul a kulcs a zárban és végleg bezár a hely. Claire (Sara Paxton) és Luke (Pat Healy) maradtak utolsónak a munkaerőből, úgy döntenek, hogy az itt töltött utolsó napokban csak felderítik a helyet, felettébb kíváncsiak, hogy mennyire igaz az a híresztelés, hogy Anglia egyik legfélelmetesebb kísértetjárta helyén dolgoztak.

 

Michael J. Bassett, a Solomon Kane dark fantasy készítőjére bízták a Silent Hill második részét, amelyet Silent Hill: Revelationre kereszteltek el, 3D-ben készül el. A két főszereplőt  Adelaide Clemens és Kit Harington fogja játszani. Clemens lesz Heather Mason, aki folyamatosan rémálmokat lát apja eltűnéséről. Majd 18 születésnapján rájön, hogy ő valójában nem az, akinek gondolta magát. A felfedezés után eljut Silent Hillbe, ahonnan talán soha nem jut ki.

 

Tim Burton ismét forgat, ismételten Johnny Depp játssza a főszerepet.   A Dark Shadows egy régi sorozat alapján készül. Depp a Collinwood kastély gazdag, előkelő és nagy hatalommal bíró ura, aki elkövet egy nagy hibát, összetöri Angelique Brouchard (Eva Green) szívét. A boszorkány megátkozza őt, aminek következtében vámpírrá változik, ráadásul még élve el is temeti a nő. Két évszázaddal később jut ki sírkamrájából és szomorúan látja, hogy egykori birtoka nem pompázik régi fényében, a leszármazottak itt élnek és mindegyiknek megvan a saját sötét ki titka.

 

Rob Zombie következő filmje a The Lords of Salem lesz, nem nagy meglepetés, hogy ismét horrort kapunk tőle. A központi karakter Heidi, a szőke rockkedvelő csaj, aki egy rádióállomáson dolgozik DJ-ként. Egy szép nap fura fadobozt kap, ami a Lordok ajándéka. Heidi úgy gondolja, hogy valószínűleg egy rockcsapattól kapta a dobozt, azért, hogy terjessze, amit meg is tesz és hatalmas sikert arat hallgatói között. Ezt követően újabb doboz érkezik, amiben a felvételeken kívül Salembe szóló ingyen jegyek is találhatóak, azonban Heidi és barátnői nem rockot találnak a helyszínen, a Lords of Salem ugyanis egyáltalán nem egy rockformáció és a zene helyett vérre szomjaznak.

 

Mint már ismeretes John Luessenhop, a Tökéletes bűnözők (Takers) rendezője készítheti el a Texas Chainsaw Massacre 3D-s folytatást, amiben a tervek szerint többek között harmadik dimenzióban láthatjuk, ahogy lesújtanak egy húsklopfolóval és a célpontnak kirepül a foga. A történetet eleddig homály fedte, de most ez is kiderült. A film napjainkban játszódik, a hatóságok a dühös lakókkal együtt törnek be a Sawyer  házba, mivel Bőrpofát gyanúsítják több gyilkosság elkövetésével. Hooper sheriff igazságos tárgyalást szeretne, azonban Burt Hartman polgármester inkább azt részesítené előnyben, hogy ott helyben fellógassák a fickót. Egyik embere elő is készíti a kivégzést, ráadásképpen egy Molotov koktélt is bevág a házba, aminek lakói Bőrpofa apjával, Draytonnal (Bill Moseley) az élen elégnek. Miután az egész Sawyer családot elemésztette a tűz minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Ám a gyilkosságok újra elkezdődnek, Hooper pedig úgy véli, hogy Bőrpofa valamiképp életben maradt és így áll bosszút. Ide érkezik Heather néhány barátjával, hogy átvegye örökségét, ugyanis Bőrpofa a lány unokatestvére volt. A nőnek megvan a maga sötét oldala, de ugyanakkor nem teljesen gonosz, a jó is megtalálható benne, ellentétben elhamvadt rokonaival. Belekeveredik a nyomozásba, megpróbál rájönni, hogy ki állhat az újabb gyilkosságok mögött.

New York, I Love You és Paris, je t'aime - mindkét alkotásban egyes rendezők pár perces rövid történeteket mesélnek el, ami az adott városban játszódik. Néhány horrorrban jártas úriember úgy döntött, hogy elkészíti a Paris, I'll Kil You filmet, amelynek nem romantikus vagy vidám hangulata lesz, hane a rémisztgetésre mennek rá. A rendezők között megtaláljuk Joe Dante (Szörnyecskék), Paco Plaza ([REC]), Vincenzo Natali (Hobrid), Xavier Gens (Hitman) és Ryuhei Kitamura (Éjféli etetés) nevét is. Rajtuk kívül Christopher Smith (Borzongás), Julien Maury és Alexandre Bustillo (A betolakodó) és Joern Heitmann német kliprendező dirigál le egy-egy rövidebb szegmenst a produkcióban. Az alkotást a producerek az első "horror city" franchisenak szánják, tehát ha lesz elég nézője, akkor további részek következnek, érkezik a Shanghai I'll Kill You és Jerusalem I'll Kill You is.

 

Seth Grahame-Smith regényéből készül az Abraham Lincoln: Vampire Hunter.  Benjamin Walker alakítja Abraham Lincolnt, akinek édesanyját a vérszívók megölik, ettől kezdve csak arra koncentrál, hogy kicsinálja a vámpírokat és megszüntesse a rabszolgaságot. Utóbbit leginkább azért tűzi ki maga elé cél gyanánt, mert a vérszopók keze is erősen benne van ebben az "üzletágban.

 

Val Kilmer, Luke Goss és Ving Rhames leginkább a DVD filmek térfelén mozognak, a Seven Below horror-thrillerben mindhárom színész látható lesz. A produkciót Kevin Carraway dirigálta, ő legutóbb 2009-ben jelentkezett a The Fear Chamberrel. Egy rejtélyes fickó meginvitál magához egy balesetet szenvedett testvérpárt, akik négy idegennel együtt el is fogadják a meghívást, jól jön a fedél a fejük fölé, hiszen nagy vihar közeleg. Ám az ingatlanban vérre szomjazó szellemek tanyáznak.

 

 

A Mártírok rendezője, Pascal Laugier következő filmje a The Tall Man lesz, ehhez már sikerült megnyerni Jessica Bielt, majd  Jodelle Ferland (Tideland) szerződött le a produkcióra és Teach Grant (The Dead Zone), William B. Davis (X-Akták) és Samantha Ferris (Supernatural) is csatlakozott a stábhoz. Laugier régóta dédelgetett álma, hogy megvalósíthassa a filmet, a rendező elmondta, hogy a korai M. Night Shyamalan filmekhez lesz hasonló a produkció: komor, elgondolkodtató, lassan folydogáló alkotást várhatunk, olyan főhőst teremt, akivel a közönség azonosulni tud.   Biel a The Tall Man néven ismert rejtélyes figurát próbálja megtalálni, mivel az alak elrabolta gyerekét.

 

Japán felől érkezik a Tomie: Anrimiteddo véres horror, a rendező olyan nyalánkságokkal örvendeztette meg a világot, mint a Robo Geisha vagy a Machine Girl.

 

Juan Carlos Fresnadillo a 28 héttel később (28 Weeks Later) rendezője az Intruders horror-thrillerrel jelentkezik, amelyben Clive Owen, Daniel Brühl, Carice Van Houten, Pilar López de Ayala és Ella Purnel ijedezhet a mumustól. Owen egy apukát formál meg, aki hiába nyugtatja gyermekét, hogy a szobájában nincs semmiféle szörny, nincs csúnya lény a sarokban. Ez azonban csak az egyik szál, a másik Spanyolországban játszódik, ahol egy anya próbálja megvédeni csemetéjét.

 

Russell Mulcahy rendezte volna a Bait 3D cápás horrort, az utolsó pillanatban meggondolta magát és átadta a stafétabotot Kimble Rendallnak (bár az imdb-n mindketten fel vannak tüntetve rendezőként).  A cselekmény egy partvidéki kisvárosban játszódik, ahova betoppan a cunami. Egy boltban zajlanak az események, ahova betör a víz és ezzel együtt érkezik pár cápa is. A menün Xavier Samuel, Julian McMahon, Sharni Vinson, Alexander Russell és Qi Yuwu neve olvasható.

 

Norvégiából érkezik (ha ugyan befut valaha) a Dunderland horror. 1695-ben egy fiatal lányt boszorkánysággal vádolnak meg, a címbéli völgy egyik folyójában vetnek véget életének. Nem sokra rá szörnyű, tragikus események sorozata történik, több tucat ember halálozik el. Évszázadokkal később egy színházi társulat érkezik a völgybe, hogy eljátsszák a régi esetet.

 

A Donner Pass a történelem egy kevésbé ismert darabja, George Donner kísérőivel együtt 1846-ban kannibalizmusra adta a fejét, mivel elfogyott minden élelmük és nem akartak éhen halni. De mi van, ha nem így történt ez a szörnyű eset, hanem másképp? Lehetséges, hogy az eltűnt, halottnak vélt személyek mégsem tűntek el?

 

A Skeleton Lake horror-thriller öt bankrabló terve besül, mikor nem találják ott a meneküléshez szánt kocsijukat, ahol annak lennie kellene. Az erdőben azonban egy zakkant vietnámi veterán lakik, aki úgy tekint a környező vidékre, mintha a sajátja lenne és mindenkit kinyír, aki a közelébe kerül.

 

A World War Z regény filmváltozatának nagy részét nálunk forgatták, egy vírus kiszabadul, aminek hatására az emberek nagy hányada zombivá változik. A cselekmény 10 évvel a vírus elszabadulása után játszódik. A főszereplő szeretne utánajárni mi is történt akkor, ezért útnak indul és a túlélőkkel készített interjúkból összeállnak a részletek. A főbb szerepekben Brad Pitt, Mireille Enos, Anthony Mackie. A film 2012 decemberében érkezik a mozikba.

2012 szeptemberében fut be a Resident Evil ötödik része, amiben ismét Milla Jovovich apríthatja a zombikat. A rendezői teendőket Paul W. S. Anderson látja el, Sienna Guillory, Michelle Rodriguez, Oded Fehr, Boris Kodjoe visszatér. Bingbing Li lesz Ada Wong, Johann Urb pedig Leon Kennedyt játssza el.

Rob Zombie-tól megváltak, helyére Patrick Lussier ült, aki még mindig tudott hozzálátni a Halloween III 3D forgatásához. Todd Farmer dolgozott a forgatókönyvön, amit 2009-ben le is adott, de a fejeseknek annyira nem tetszett, hogy gyorsan vissza is dobták. Elviekben 2012 október 26-án mutatják be a folytatást.

Darren Lynn Bousman marad a horror műfajánál, javában tervezgeti a The Barrens filmet, amelyre sikerült megnyernie a True Blood sorozat egyik sztárját, Stephen Moyert. A sztorihoz a Jersey ördög legendája kapcsolódik, a legenda szerint egy prosti életet adott 13. gyermekének, aki hamarosan átváltozott egy szárnyas lénnyé és elrepült a fenyvesbe. A film cselekménye egy család körül forog, akik éppen sátorozni indulnak a new yerse-i erdőségbe, ahol természetesen összefutnak a szárnyas, szarvas csúnyasággal. Bousman elmondta, hogy nem egy olcsó rémfilmet szeretne letenni az asztalra, inkább egy karakterközpontú horror lebeg szeme előtt.

Tobe Hooper  egy arab horrort dirigálhat, a Djinn forgatókönyve David Tully tollából származik. Egy fiatal emirátusi párt állítanak a középpontba, akik Amerikából visszatérve beköltöznek az új luxus apartmanjukba. Hamarosan rájönnek, hogy a lakás egy elhagyott halászfalu helyére épült, ahol rosszindulatú lények, a dzsinnek tanyáznak. Márciusban indul a forgatás az Egyesült Arab Emirátusokban. Az ország egyik rendezője, Nayla Al Khaja kulturális konzulensként lesz jelen a munkálatokon és mellesleg ellesi, hogyan kell horrort készíteni, mivel a hölgy is hasonló produkciót szeretne összehozni.

Abigail Breslin és Julianne Moore játsszák a gótikus vámpíros produkció, az Innocence főbb szerepeit. A rendezői teendőket Hilary Brougherre bízták. Ha nem ismerős a hölgy neve ne lepődj meg, mivel eleddig két alkotást dirigált. Az elsőt még 1997-ben, aAz idö ujjai (The Sticky Fingers of Time ) egy sci-fi volt, a másikat, a Stephanie Daley drámát pedig 2006-ban prezentálta. Ha minden rendben megy, akkor nyár végén látnak hozzá a forgatáshoz. A  Jane Mendelsohne regénye alapján készülő műben egy gyászoló tini hirtelen a figyelem középpontjába kerül abban az elit iskolában, ahová beiratkozik. Próbálja feldolgozni édesanyja halálát, ez nehezen megy, főleg annak fényében, hogy édesapja új nővel randizgat. Ám maga is beleszeret egy srácba. Azonban ennél sokkal nagyobb problémája adódik, ugyanis kiderül, hogy a suli vámpíroknak ad otthon és a vérszívóknak pont megfelelne.

John Carpenter producerként segíti a The Hell Within horror megvalósulását, a filmet Dennison Ramalho brazíl rendező készíti. A forgatókönyvet Jeff Buhler vetette papírra, aki korábban az Éjféli etetést (Midnight Meat Train) írta. Buhler nem kútfőből, hanem a Ramalho által vázolt sztori alapján dolgozik. A projekt brazil-német koprodukcióban készül, a középpontban egy nő áll, aki azért merészkedik a brazil dzsungel mélyére, hogy megmentsen egy lány. Ám kénytelen rádöbbenni, hogy a csaj csak csali volt.

Caleb Landry Jones, Sarah Gadon, Malcolm McDowell, Douglas Smith, Matt Watts lesznek a főszereplői Brandon Cronenberg Antiviral filmjének. Jones egy olyan klinikának dolgozik, ahol hírességek betegségeivel foglalkozik, megszállottjává válik az egyik celebnek, ezért beadja magának ugyanazt a betegséget, így jobban rááll arra, hogy minél hamarabb meglelje a megfelelő gyógymódot.

Stoker Jackie Weaver, aki Oscar jelölést kapott az Animal Kingdomban nyújtott teljesítményéért leszerződött a Stoker thrillerre. Ennek forgatókönyvét A szökés sztárja, Wentworth Miller vetette papírra, a rendezésre sikerült megnyerni Park Chan-wookot, az Oldboy alkotóját. Néhány hónappal ezelőtt még Ridley Scott neve keringett a filmmel kapcsolatban, ő végül csak producerként veszi ki a részét a műből. Nicole Kidman, Matthew Goode és Mia Wasikowska már korábban leszerződött. Wasikowska karaktere apja halála után a titokzatos nagybácsihoz költözik, akivel még soha nem találkozott. Édesanyját Kidman, míg a rejtélyes rokont (aki valószínűleg vámpír) Goode kelti életre.

Tavaly októberben derült ki, hogy Slash, a Guns N'Roses gitárosa horrorfilmek készítésébe vág bele. Megalapította a Slasher Films produkciót céget, eltökélt célja, hogy a 70-es és 80-as évek hasonló műfajú filmjei előtt tisztelegjen. Akkor már be is jelentették az első alkotást, amely a Nothing Fear címet kapta, azonban az eltelt szűk egy év alatt nem sok info érkezett a projekt háza tájáról. Most kiderült, hogy Thomas Haden Church szerződött le a filmre, aki egy megzavarodott lelkészt fog megformálni, karaktere összezörren a városba költöző családdal. Egy ősi démon felbukkanására is számíthatunk, mivel a városka egyike azon hét településnek, ahol átjáró nyílik a pokolba. Anthony Leonardi dirigálhatja a horrort, az úriember újoncnak számít ezen a téren.

Ole Bornedal  következő alkotását az Álomgyárban készíti,  Sam Raimi horrorokkal foglalkozó produkciós cégének, a Ghost House Picturesnek az égisze alatt rendezheti meg  a The Possession (korábban Dibbuk Box) filmet és a tervek szerint januárban már hozzá is láthat a forgatáshoz. A forgatókönyvet Juliet Snowden és Stiles White körmölik le, a duó korábban a Boogeyman és a Képlet (Knowing) szkriptjét tették le az asztalra. A horrort Az ördögűző (The Exorcist) és a Ragyogás (The Shining) keverékeként írták körül, ami jól hangzik, de mindannyian tudjuk, hogy szeretnek túlzásokba esni egy-egy projekt kapcsán. Az írókat egy LA Times-ban olvasott cikk ihlette meg, ami egy elátkozott dobozról szólt. A történet egy családot állít a középpontba, akik találnak a dobozt, kinyitják, ami öreg hibának bizonyul. Ezután minden lehetséges módon megpróbálnak megszabadulni a rajtuk terpeszkedő átoktól.

A Hősök sorozat egyik szereplője, Zachary Quinto produkciós cégén, a Before the Door Picturesön (mert Hollywoodban már mindenkinek muszáj, hogy legyen egy vállalata) keresztül egyengeti a The Banshee Chapter horror útját. A filmbe beszállt Christian Arnold-Beutel német producer is és a rendezést Blair Ericksonra bízták, a forgatókönyv az ő nevéhez fűződik. Mellesleg eddig még egyetlen filmet sem készített, ezzel debütál. Egy fiatal újságírónő barátja egy titkos kormányprogramban vesz részt, ahol tudatmódosító szerekkel kísérleteznek rajta. Hamarosan rejtélyes körülmények között nyoma vész, az újságírónő pedig nyomozásba kezd, megpróbálja kideríteni, hogy hova tűnhetett. A produkció megtörtént eseten alapszik, amely a CIA-hoz köthető.

Az Exists forgatókönyvet Eduardo Sánchez Jamie Nash-sel közösen írta. A szokványos vonalat követi a sztori, néhány barát a hétvégét egy erdőben szeretné eltölteni, azonban a közelben élő Nagyláb vadászni kezd rájuk. A rendező elárulta, hogy a film egy trilógia nyitó darabja lesz, ami ismét feleleveníti a jeti mitológiát. Felemlegette a The Legend of Boggy Creek klasszikust, amiben ez a lény terrorizálta az embereket és azt szeretné elérni, hogy Nagyláb  újra félelmetes legyen. Augusztusban látnak hozzá a szereplők kereséséhez, októberben már forogna is a film.

A Hannibal Classics bejelentette, hogy egy újabb Amityville Horror filmet fognak elkészíteni. A The Amityville Legacy 3D címre hallgató horror John G. Jones regényén fog alapulni, amelyet Andrew Helm és Steve B. Harris önt forgatókönyv formába.  Hat pap a rájuk szakadó zivatar elől egy  egy elhagyatott házban húzza meg magát. Az ajtó becsapódik és egy láthatatlan démon csap le rájuk. 30 évvel később egy összetartó család úgy dönt, hogy a városból vidékre költöznek, ahol a férfi úgy dönt, hogy kipofozza az ingatlant, jó pénzért eladja, majd visszamennek a városba. Nancy azonban különös zajokra lesz figyelmes, a macskájukat  holtan találják a pincében. Helyieket is bevonnak a ház csinosításához, de ők félnek lemenni a pincébe, tudják, hogy mi történt itt. Később a dolgok rosszabbra fordulnak és kétség sem férhet hozzá, hogy muszáj lesz kiűzniük a házból a gonoszt.

David R. Ellis a Cápák éjszakája (Shark Night) után ismét Sara Paxtonnal dolgozik együtt. A The Briar Lake Murders egy csapatnyi  kiránduló fiatalról szól, a huszonévesek azonban eléggé tiszteletlenül bánnak egy kisváros helyi lakosaival, aminek megisszák a levét.

Olatunde Osunsanmi, a Negyedik típusú találkozások (The Fourth Kind) rendezője készítheti el a Dark Moon-t, ami egy a közvéleményt kizáró, eltitkolt,  Holdra induló küldetést mutat be. Azonban nem sokra a holdraérés után több furcsa és zavaró dolog történik.

Veronica (Brianna Lauren Jackson) valahogy egy szürreállis, horrorisztikus maratoni futás résztvevői között találja magát. A szabályok egyszerűek: ha letér a kijelölt útról, akkor meghal. Rengetegen indulnak, de csak egyetlen juthat el élve a célig.

Az akciófilmes összeállítás erre, a vígjátékokat bemutató lista emerre, a várható sci-fi filmes felsorolás pedig emitt érhető el. A drámákról is akad egy poszt, illetve a fantasy-és képregényfilmek sem maradtak le és ne feledkezzünk meg az animációs alkotásokról sem.

Címkék: előzetes2012

A bejegyzés trackback címe:

http://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr303453558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

kung - fúj (törölt) 2011.12.18. 07:42:59

A Don't Afraid Of The Dark?
Vagy ezt az idén mutatták be?

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2011.12.18. 08:33:55

nem vagyok nagy horror rajongó, Kevin Smith red state-jét fogom megnézni csak biztosan, a többiből majd szemezgetek.
(nem is tudom, hogy azt bemutatták-é már)

stikli0 · http://filmkupac.tumblr.com 2011.12.18. 09:59:14

@kung - fúj: elvileg idén mutatták be, nálunk sajna kimaradt :/

stikli0 · http://filmkupac.tumblr.com 2011.12.18. 10:07:24

Ennek az Airborne-nak amúgy ugyanaz a plakátja, mint anno az Éjszakai járaté volt...hmmm.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.12.18. 11:59:32

Egész jó kis felhozatal. Amik komolyabban érdekelnek: Woman in black, Airborne, Paris I'll kill you, Skeleton Lake, meg talán a Texasi.

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2011.12.18. 12:12:11

nagyon pazar összeállítás szokás szerint!!! :)

Sanosuke 2011.12.18. 12:37:58

úgy a fele csak pénz kidobás ezeknek a filmeknek.

Reg5 2011.12.18. 15:18:17

Az Underworldnek csak a 1. része volt A kategória a többi inkább moziban bemutatott DVD film. Ettől függetlenül város, KB még mindig eyecandy.

shitgun 2011.12.18. 15:57:15

A Skeleton Lake már kész van, láttam, és jó szar.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.18. 17:28:34

@Yes\'nSKi: Először úgy volt, hogy 2010-ben jön, aztán 2011. Elkészült a film, talán kijön 2012-ben, bár nem csodálkoznék, ha végül 2013 lenne belőle.

gabbor 2011.12.19. 08:58:43

Intruders hol van??

walter white 2011.12.19. 13:33:31

@koimbra:

Xavier Gens rendezot ketszer is emlitetted, de a The Divide www.imdb.com/title/tt1535616/ elkerulte a figyelmedet, fesztivalokon vetitettek mar es januarban lesz az amerikai bemutato. (volt szerencsem latni, eleg jo kis darab.)

hianyoltam meg a listarol a The Tall Man-t, az utobbi evek egyik legbrutalabb europai horrorjanak, a The Martyrs-nak a rendezojenek uj filmjet.
www.imdb.com/title/tt1658837/

azsiai filmekrol sajnos nem esett szo, januarban jon ki angol kiadasu DVDn, a Tomie Unlimited, en azt varom mar

hungarian.imdb.com/title/tt1728217/

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.19. 14:05:25

@walter white: Beletettem ezeket:) Az ázsiai filmes horrorokkal próbálkoztam egy időben, de valahogy egyik sem jött be igazán. Szétnéztem, de nem találtam említésre méltót vagy elkerült a figyelmem. A Tomie rendezője is inkább trashgyárosnak tűnik, a Robo Geishát nem tudtam végigszenvedni, a Machine Girl egynek ugyan jó volt, de az is kissé elmeroggyant volt.

@gabbor: Most már benne.

walter white 2011.12.19. 14:29:17

@koimbra: A Tomie-t azert varom mert elvileg egy reboot/remake lesz es az alapanyag a kedvenc horrormanga szerzom Junju Ito muve :) igen, a rendezo az trashgyaros, de trailer alapjan ez remelem nem az a vonal lesz :)

judisz 2012.02.08. 20:58:02

Skeleton Lake-et már bemutatták,még tavaly láttam.Nem volt valami nagy szám,sőt kész szenvedés volt végignézni azt a filmet. A red state-et is már bemutatták,az még rosszabb volt,mint mint a Skeleton Lake.Fél évet vártam a feliratra...Ezek közül a Tall Man-t várom,és a Texasi-t *.* Az a kedvencem,remélem nem olyan lesz,mint a mostani horrorfilmek 90%-a :@