Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Parkolópályára került az Akira

2012.01.05. 22:28 koimbra 10 komment

Az elmúlt pár hónapban Hollywoodban végre néhányan felérték ésszel, hogy nem kell csak úgy esztelenül szórni a pénzt, ezért egyik-másik film parkolópályára került, egy-kettőnél pedig megpróbálják lefaragni a költségvetést (ezen produkciókról egyébként hamarosan érkezik egy összeállítást).

Az Akira moziverziója 2008 kezdett körvonalazódni, elsőként Ruairi Robinson ülhetett bele a rendezői székbe és máris úgy emlegették a leendő filmet, hogy az a Szárnyas fejvadász és az Istenek városa ötvözete lesz. Ám Robinson egy idő után megunta, hogy nem igazán történik semmi, ezért magára hagyta a tervezetet, ám ezt követően hirtelen Mark Fergus és Hawk Ostby, A vasember írói láttak hozzá a forgatókönyvhöz, majd 2010 elején Albert Hughes-t kérték fel a rendezői teendők ellátására, nyáron pedig Albert Torres (Itt járt Henry Pool) vette kezelésbe a szkriptet. 

2011 augusztusában Jaume Collet-Serra, Az ismeretlen férfi alkotója foglalhatta el a rendezői posztot, ekkor éppen Steve Kloves ügyködött a történeten. Garrett Hedlund és Kristen Stewart nevét emlegették lehetséges főszereplőként. Még a 200 milliós költségvetést is sikerült lefaragni 90 millióra, a forgatást  február-március környékén kezdték volna el.

A Warner továbbra sem elégedett a büdzsével, azt szeretné, ha 60-70 millióra le tudná szorítani a 90 milliós összeget. Ha ez összejön, akkor van esély arra, hogy esetleg még idén belendüljenek a munkálatok. Ha nem tudnak zöld ágra vergődni, akkor jó időre a fiók mélyére süllyedhet a projekt. Többször kondították már meg az Akira tervezet felett a vészharangot, majd mindig jött hír arról, hogy folytatják. Ezúttal vajon mi lesz?

Címkék: akira miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr223523049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gisss 2012.01.05. 22:42:41

60-70 millióra leszorítani? A Jack and Jillnek 90 millió körüli a büdzséje :D

karbalán 2012.01.05. 23:15:08

@gisss: No de az Adam Sandler, Al Pacino, Katie Holmes. Ha nevenincs színészeket használnak, azzal sokat lehet spórolni. A legsötétebb óra pl. csak 30 millióba került.

countrypecos 2012.01.06. 00:08:23

Én nem bánnám ha a fiók mélyén hagynák. Egyelőre legalábbis. 60-70 millió... Hát azért abból is jót lehetne kihozni. De elég egy anime belőle, francnak kell film?!

dutch 2012.01.06. 11:00:30

Manapság minden új filmnél elmondják, hogy minek az ötvözete. Vajon a Spartacust is úgy promotálták annak idején, hogy mondjuk a Ben Hur és a Tízparancsolat ötvözete, vagy ez ilyen újkeletű dolog?
Ez a szokás még tovább erősíti a képet, hogy semmi eredeti ötlete sincs már Hollywoodnak.

Dean6 2012.01.06. 11:06:37

Azért jogos,hogy félne sok pénzt belefektetni a filmbe.Japánban sikeres lenne,de Amerikában nem hiszem hogy sok fanja van.

Sanosuke 2012.01.06. 18:27:16

@gisss: zsidó mozira mindig van pénz.

sipusz 2012.01.06. 20:16:47

hm Én valahol boldog vagyok hogy nem lesz belőle semmi mert az akira úgy jó ahogy van egy élő szereplős film csak tönkre vágná

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.09. 11:38:40

@koimbra: Köszi! Ja, hogy ez valami anime! Én utoljára japán rajzfilmet a Csizmás kandúrban tudtam szeretni. Azt viszont máig is! (Várjatok, engem mindig itt hagytok! :) )
süti beállítások módosítása