Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Aronofsky és Jolie helyett Bierrel és Lawrenceszel készül el a Serena

2012.01.31. 11:36 koimbra Szólj hozzá!

Két évvel ezelőtt Darren Aronofsky lépett a Serena projekt fedélzetére, amelyhez Ron Rash regénye szolgáltatta az alapanyagot. Gyorsan meglelték a megfelelő főszereplőt Angelina Jolie személyében, de a munkálatok nem lendültek be, a rendező jelenleg a Noé-t készíti elő és Jolie is elfoglalt.

A tervezet nem került parkolópályára, Susanne Bier, az Egy jobb világ (Hævnen) alkotója került Aronofsky helyére, színészi fronton is változás történt, Jennifer Lawrence-szel és Bradley Cooperrel támogatták meg a projektet. Az biztos, hogy nyáron Cooper Az elveszett paradicsommal, Lawrence pedig Az éhezők viadalának folytatásával lesz elfoglalva. Elviekben a Serena forgatása pár héten belül kezdetét veszi, hogy végezni tudjanak nyárra.

A történet az 1929-es világválság idején játszódik, egy fiatal pár Észak-Karolinában fakitermelésből szeretné megkeresni a betevőre valót, sőt azt remélik, hogy meggazdagodnak belőle. Céljuk érdekében bármire hajlandóak és lelkiismeret furdalás nélkül állítják félre azokat, akik akadályozzák őket. A nő mikor rádöbben arra, hogy nem lehet gyereke megpróbálja  megölni férje törvénytelen fiát.

Címkék: miújság könyvből film serena

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr154030165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása