Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

TOP 10 Kémfilmek

2012.02.24. 20:30 BeniMan 107 komment

2012 első két hónapjában kaptunk két kémfilmet is. Január 26.-án a Suszter, szabó, baka, kém című film került a mozikba, ezen a héten csütörtökön pedig a Kémes , hármast játsszák a filmszínházak. Chris Pine és Tom Hardy őrült kémkalandja kapcsán úgy gondoltam most legyen a kémfilmeké a főszerep. Most James Bond, Jason Bourne és Ethan Hunt világába látogatunk. Jöjjenek tehát a mozis világ legjobb kémfilmjei! A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik a legjobb kémfilm? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!

10. True Lies- Két tűz között  

Harry Tasker igazi szuper-titkos ügynök, szakértője a közelharcnak, a fegyvereknek, a robbanószereknek, bármit elvezett és több nyelven is beszél. Kényes, gyors titkos akcióra mindig őt veti be az Omega csoport nevű titkosszolgálat. Felesége, Helen és kamaszlánya azonban erről mit sem sejt… James Cameron Claude Zidi Titkolt titkos ügynök című komédiája nyomán készítette el saját kém filmjét, Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben. Schwarzeneggernek nem az akciójelenetek, hanem igazából a tangó okozott problémákat, táncórákat kellett vennie, hogy hitelesen táncoljon a filmben.

9. A sakál napja

Az OAS merényletet tervez a francia elnök ellen, tiltakozásul az algériai háborúban játszott szerepe miatt. A testőrsége által védett De Gaulle meggyilkolása lehetetlen feladatnak tűnik, de akad egy bérgyilkos, aki ennek ellenére vállalja a munkát. A titokzatos Sakált senki sem látta még, igazi személyazonosságát senki sem ismeri. Időben tudomást szereznek a tervezett merényletről. Az egyik legmegszállottabb ügynökött állítják az ügyre. Versenyfutás kezdődik az idővel. Miközben az ügynök az apró nyomokat fürkészve kutat, a Sakál a szokásos precizitásával megtervezi a merényletet. Fred Zinnemann filmje Frederick Forsyth 1971-ben megjelent bestsellerje alapján készült film, zseniális feszített tempójú igazi klasszikus. Sajnos a remake már csak egy gyenge próbálkozás lett Bruce Willissel a főszerepben…

8. Észak-Északnyugat

Roger Thornhill csak egy egyszerű reklámszakember. Így is van egészen addig, míg egy szép napon három ismeretlen elrabolja egy étteremből. A megbízó Philip Vandamm, aki egy percig sem titkolja, hogy ellenséges kém és titkos információkat szeretne kicsikarni belőle. Roger nem tudja, hogy ő csak az amerikai titkosszolgálat csalétke, akivel az ellenséges kémet szeretnék félrevezetni. Alfred Hitchcock remek filmje Cary Granttel a főszerepben igazi klasszikus.  A mű 40. helyezést ért el az Amerikai Filmintézet 100 év, 100 film című választásán, és az Internet Movie Database listáján a 25. helyezést érte el a Top 250-ben. A film repülőgép üldözéses jelenete a filmtörténet egyik legikonikusabb jelenete.

7. Végveszélyben

Amikor James Greer admirális rákos lesz, Jack Ryan-t nevezik ki a CIA helyettes igazgatójának. Szinte azonnal bevetésre is küldik, hogy nyomozza ki az Amerikai Egyesült Államok elnökének egyik közeli barátjának halálát. A férfit családjával együtt, hidegvérrel ölték meg, miközben a Karib-tengeren nyaralt a jachtján. Úgy tűnik, hogy a gyilkosságot egy kolumbiai drogkartell megbízásából követték el. Ryan el is kezd nyomozni, azonban nem tudja, hogy a kormány egy titkos akciót is indít a drogkartellek ellen, így pedig a férfi két tűz közé kerül. Harrison Ford a tökéletes Jack Ryan ez pedig minden idők legjobb Tom Clancy feldolgozása. Izgalmas, fordulatos, zseniális akciófilm!

6. Mission:Impossible filmek

A Mission: Impossible egy kultikus sorozat volt mely két felvonásban futott a tv képernyőjén 1966-ban és 1988-ban. Már az eredeti sorozat vége után is gondolkodtak azon, hogy a mozikban folytassák az ügynökkalandokat, de az anyagi és egyéb körülmények sosem kedveztek a projekteknek. Aztán Tom Cruise, aki állítólag lelkes rajongója volt a sorozatnak megvette a Paramount Picturestől a jogokat, hogy saját cége segítségével megvalósítsa a filmváltozatot, és ő játssza a főszerepet. A későbbi folytatásokban is ő szerepelt, mint Ethan Hunt ügynök. A zseniális kütyükkel és mesteri álcákkal operáló titkos ügynök kalandjai dollár százmilliókat hoztak és tavalyi 4. rész megmutatta hogy Ethan Hunt ügynök számára még mindig nincs lehetetlen küldetés.

5. Kémek a sasfészekben

A brit hírszerzés megbíz egy hét fős csapatot, hogy a Werfen melletti Sas Kastélyból szabadítsák ki az ott fogvatartott George Carnaby tábornokot, a második front egyik koordinátorát, még mielőtt a nácik kiszednék belőle a Normandiai Partraszállás tervét. Ezzel kezdetét veszik a fordulatos események... Brian G. Hutton rendezésé az egyik legjobb háborús/kém film, a forgatókönyvet saját, azonos című regényéből Alistair MacLean írta. A film készítői igazán parádés szereplőgárdát vonultattak fel, gondoljunk csak Richard Burton-re, vagy Clint Eastwood-ra.

4. Bond filmek

Az Ian Fleming író alkotta 007-es kalandjai eddig 22 filmen elevenedtek meg, valamint készült két függetlenül forgatott film, továbbá egy tévéfilm is Fleming első regénye alapján. A 22 hivatalos filmben eddig hat színész alakította a legendás karaktert. Sean Connery, George Lazenby, Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosnan, Daniel Craig. A legismertebb kém, aki felrázva nem keverve issza a vodka martinit, mindig csőre töltve tartja a Walter PPK pisztolyát és minden nőt megkap, akit csak akar. Idén, Égszakadás címmel érkezik a 23. Bond film a mozikba.

 

3. Bourne trilógia

Robert Ludlum bestsellerét 1988-ban Richard Chamberlain főszereplésével Roger Young dolgozta fel. Nem volt rossz film de azért nem hagyott mély nyomot a nézőkben. Aztán 2002-ben gondolt egyet  Doug Liman és újraértelmezte a filmet Matt Damon főszereplésével, az eredmény pedig zseniális lett. Minden idők egyik legjobb akció  franchiseát indította el Liman amely Paul Greengrass keze alatt csúcsosodott ki. Bourne találékonyabb mint Ethan Hunt, keményebb mint James Bond, Ő a tökéletes kém! Nem túlzok ha azt mondom ott van a Bourne filmek helye minden idők legjobb akciófilmjeinek listáján. Idén érkezik a  A Bourne hagyaték immár Matt Damon és Paul Greengrass nélkül. Kérdés hogy Jeremy Rennerrel a főszerepben vajon képesek lesznek e hozni az eredeti filmek színvonalát…

2. A keselyű három napja

Joe Turner egy irodalmi társaságnál dolgozik, amely valójában a CIA egyik fedőszerve. Munkája, hogy elolvasson minden új könyvet, és azokból kigyűjtse a használható ötleteket. Egy esős napon az ebédről visszatérő férfi holtan találja a kollégáit. Izgatottan hívja feletteseit, ám a megbeszélt találkozón őt is meg akarják ölni. Turner egy üzlet előtt a halott kolléganőjétől elvett önvédelmi fegyverrel túszul ejt egy fiatal nőt, és nála elrejtőzve megpróbál eligazodni a mind zavarosabb eseményekben. A rettegő nő, a fotós Kathy fokozatosan megkedveli fogvatartóját, és megpróbál segíteni neki… A film James Grady A Keselyű hat napja című 1974-ben megjelent bestselleréből készült. A színészlegenda Robert Redford talán legjobb filmje, igazi alapmű kötelező darab!

1. Ronin

A mai Franciaországban, az eldugott párizsi kiskocsmában egy hideg, esős éjszakán hat ember találkozik titokban, hogy megkapják életük legveszélyesebb megbízatását. Napjaink Ronin-jai ők, a nemzetközi helyzet enyhülésével munka nélkül maradt titkos-ügynökök, akiket már nem a lojalitás hajt, hanem a pénz. Belőlük toboroz bandát egy titokzatos megbízó. A cél pedig egy rendkívül szigorúan őrzött táska megszerzése. A hat profi nem ismeri a táska tartalmát, nem ismerik egymás szándékait, és nem ismernek a lehetetlent sem. Elfogult vagyok a filmmel kapcsolatban, hiszen az egyik kedvencemről van szó. John Frankenheimer rendező tökéletes filmet alkotott, parádés szereposztás (De Niro, Reno), zseniális történet, hihetetlen akciójelenetek, tökéletes színészi alakítások. Minden idők egyik legjobb akciófilmje, a kémfilmek etalonja!

Címkék: top10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr744193698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.roper 2012.02.25. 08:13:35

@slowclub1: nálam a Goldfinger szintén a námber van! :-) utána jöhet az Élni és Halni hagyni(amit, megjegyzem, elsőre nem volt a szívem csücske)majd a Halálos Rémületben(átkozott jó Dalton-film), Őfelsége titkosszolgálatában,A kém aki szeretett engem, Casino Royale(a Craiges!)...szóval én is rajongó vagyok!:-)

mr.roper 2012.02.25. 08:25:22

@BeniMan: Beni, a Maraton Életre-halálra mellőzése kissé hiányolt számomra a listádról(tudom, szubjektív!:-)) de a Keselyű Három Napja illetve a Végveszélyben felkerüléséért RESPECT!:-))

a8zoli 2012.02.25. 09:28:04

Sztem meg az Én a kém minden idők legjobb kémfilmje :D

a8zoli 2012.02.25. 09:29:23

jah látom ezt a poént ellőtték már :D akkor a Drágám add az életed (spy hard) Leslie Nielsen :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.02.25. 09:37:57

a mission impossible nem is kémfilm, nem is kémek...

az inkább olyan black ops csoport.

a ronin sem igazi kénfilm.

a Bourne filmek biztos nincsenek a Bondok előtt.

Elsőre. ;)

mr.roper 2012.02.25. 09:42:31

ja, és mi van Ken Wahl féle codname:Soldier című James Glickenhaus opusszal ? :-)) ha már Drágám add az életed...:-))

különvélemény 2012.02.25. 10:30:01

Ha már az MI bekerült, aminek köze sincs a kategóriához, akkor a Kompjúterkémek is benne lehetne, mondjuk az MI helyett. :)

tre' 2012.02.25. 10:32:50

a legjobb: a sakál árnyéka (The Assignment). zseniális szereplők: donald sutherland, ben kingsley, aidan quinn), jó sztori, és még Budapestet is látjuk benne. :-)

tre' 2012.02.25. 10:39:35

@slowclub1: connery tényleg a király,ez nem kérdés! :-)

Globetrotter2014 2012.02.25. 10:54:02

Spionfióka? (Looks could kill)
:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.02.25. 11:14:36

index címlap, szval mindjárt jönnek a professzorok...

suo tempore 2012.02.25. 11:33:48

ha már benne van a Bourne, akkor az Utánunk a tűzözön is benne lehetne

kicsit össze lettek mosva a bérgyilkosos és a kémfilmes kategóriák

nekem a Keselyű három napja a kedvencem

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.02.25. 11:48:59

Csatlakozom az előttem szólókhoz, a Bond filmek között van pár nagyon gyenge és nem mindegyik jó. Sőt, szerintem inkább kevesebb a jó, mint a rossz közöttük...

A Mission Impossible mozifilmeket szerintem túlértékeled, bár csak 1-2-4. részt láttam. Az első volt a legjobb, de a 4. már egyáltalán nem érte meg a szerdai kedvezményes mozijegy árát sem.

kétszeres vuvuzelaművész 2012.02.25. 11:50:26

Magas, szőke férfi, felemás cipőben
(sőt még a Folytassa a kémkedést is beszorítanám a tíz közé).

batman1971 2012.02.25. 12:23:28

Belmondotól a Profi.

MrFülig 2012.02.25. 12:47:51

Ronin? Az egy vicc, ugye? Mármint, persze viszonyítás kérdése, mert nem a komolyságról beszélek, hanem az integritásról. Nagyon komolyan veszi magát, de ahhoz teljesen gagyi. De Niro teljesen hiteltelen, a rutin varjúfejjel, amit végig vág benne.
Imádom a "Sakál napját", de az miért lenne kémfilm?
Ha már Le Carre szóba kerül az elején, azt hittem igazi kémfilmekről lesz szó, nem akció-őrjöngésekről, ahol a történet minimális. (Kifejezetten szeretem nagy részét azoknak, amik felmerültek, csak kérdés számomra, hogy kémfilm kapcsán ezekről kell -e elsősorban szót ejteni)

A kém, aki bejött a hidegről?
Kettős szerepben?
Tű a szénakazalban? (Follet- Sutherland)

És biztos lehetne még jókat találni, de ez nem az én dolgom :)

Viccesek:
Austin Powers?
Top Secret?

zoxó 2012.02.25. 12:57:52

A True Lies az egyetlen Sch-film, amit élvezettel tudok végignézni. A Ronin jó film. De messze nem a legjobb a felsoroltak közül. Hiányolom a Tű a szénakazalban című Sutherland-opuszt, ami szerintem magasan veri a Ronint. És ha már kémfilmsor, akkor hol van a Kémek, mint mi című alapmű:))

szemtanú 2012.02.25. 12:59:26

Tű a szénakazalban?
A két tűz között, francia eredetije is jobb, szerintem.

hallari 2012.02.25. 13:04:49

A Ronin tényleg túl elől van. A Johnny English meg hiányzik, bár lehetne egy külön listát csinálni "top 10 kémfilm-paródiák" címmel. Első helyre csak a Top Secret fogadható el! :D

vanRob 2012.02.25. 13:06:40

Akkor még lehetne a "Sas leszállt". Egészséges arányban keverve az kémfilmet az akciófilmmel. A vége pedig kalszzikus.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2012.02.25. 13:20:29

@MrFülig:

A Kettős szerepben filmváltozatát már régóta vadászom, de nem sikerült szert tennem rá. Esetleg ötlet?

Anti Anyag (törölt) 2012.02.25. 13:43:30

Ezek többségét én sem a kémfilmek közé sorolom, még a James Bond filmeket sem.

A vérbeli kémfilmekben akció nem is nagyon van. (Pld. Tinker, tailor, soldiers, de még jó pár)

Ez persze nem befolyásolja, hogy fenti filmeket is szeretem.

mutant · http://universal.blog.hu 2012.02.25. 13:45:59

Érdekes, hogy a Bourne-trilógiát apám unszolására néztem meg. Nagyon mondogatta, hogy mennyire jó. Én meg nem hittem el, ugyanis tudni kell róla, hogy megjelenik a film címe és már horkol is. De szerencsére kellemeset csalódtam,nagyon megszerettem. A két tűz között meg alap, helikopter-robbanás-Schwarzenegger, ez a garanciája a jó filmnek:)Annyira szeretem a régi James Bondot, hogy még nem mertem a Daniel Craigeset, de egyszer rászánom. Én a Timothy Daltont is szerettem ebben a szerepben.

mutant · http://universal.blog.hu 2012.02.25. 13:48:25

Ja és a Ronint is szeretem, de kicsit túlzás a helyezése:)

@tiboru: Ncore:D

Darkcomet 2012.02.25. 13:49:12

Ez a lista így eléggé hülyére sikerült. Nem elég, hogy ténylegesen klasszikus darabokat nem említ meg (A férfi, aki túl sokat tudott, 39 lépcsőfok, Londoni randevú - ez mind Alfred Hitchcock film, vagy éppen az 1965-ös Az Ipcress ügyirat című filmet), keveri a vígjátékot a kémfilmmel, és az ügynök filmekkel.

Amúgy tetszik, nem tetszik, pl. a Szovjetek (Oroszok) Tavasz 17 pillanata című sorozata a mai napig ott van a világ tíz legjobb kémfilmje között. Tessék csak utánanézni.

Sanosuke 2012.02.25. 14:08:09

@ZF2: mi aza kutyafejű bond ?

BeniMan 2012.02.25. 14:09:49

@Darkcomet: Oooo már készültem ezzel a kommentel. SZUBJEKTÍV LISTA!!! SAJÁT KEDVENCEIM!!! EZ VITAINDÍTÓ LISTA. Azért készült el hogy a komentekben vitázzunk hogy itt beszéljünk ezekről a filmekről. Szerencsére a kommentek 95%-a normális és megérti ezt. Viszont azt sajnálom hogy van egy két olyan ember mindig akik képtelenek felfogni ezt... Na mindegy azért örülök hogy most is sok jó film került elő és beindította a képzeletetek a lista. :)
Még egyszer mondom mert nem akarok ilyen kommentre reagálni. SZUBJEKTIV a lista!!! EZEK AZ ÉN KEDVENCEIM!!! CSAK VITAINDÍTÓ!!!
Másképp nem tudom elmagyarázni. Akármilyen listát állítok össze mindig lesznek olyan filmek amik hiányoznak róla valakinek... Azért van ez a cikk hogy beindítsa a vitát és a kommenteket és kitárgyaljuk a filmeket. Ennyi.

Sanosuke 2012.02.25. 14:12:13

@doggfather: szerintem a Bond sem kém, inkább valami megoldó ember :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.02.25. 14:24:27

@Sanosuke: azért csak kémebb, mint a többi a listán. ;)

mr.roper 2012.02.25. 14:29:26

@Sanosuke: "problémamegoldó" (Licence to Kill) :-))

Calibaan 2012.02.25. 14:52:01

Nekem az egyik kedvencem a Komputerkémek (Sneakers) Robert Redford-dal. Abban aztán van hírszerzés, összeesküvés, szaladgálás :)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.02.25. 15:05:13

A Bourne nagyon ott van valóban, nálam első lenne. A Bondot nem szeretem. Az M:I - ből a legutóbbi mindenképpen, a többi annyira nem.

xstranger 2012.02.25. 15:07:53

@Calibaan: tenyleg az mekkora film.
Amik kimaradtak:

Vadaszat a Voros Oktoberre
Spy Game
Sum of all fears
Tinker Tailor

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.02.25. 15:26:38

@tiboru: dem0n0idon a John le Carré - Complete Collectiont nézd meg. 32 GB, sok finomsággal.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.25. 15:35:34

@koimbra: nem emléxem :)

Sztem is hibádzik innen a Tű a szénakazalban. De majdnem mindegyik Alistair Maclean filmváltozat is jöhet.

Ja, akkor már a Kémek, mint mi.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.02.25. 16:02:31

@Rosszindulatú Vászka: Az egyik a könyv, a másikat nem seedelik.

A torrentezés a kopimizmus missziós egyháza szerint istennek tetsző cselekedet: kopimistsamfundet.se/english/

They don't care about US 2012.02.25. 16:12:34

A lista meglehetősen szubjektív. De van benne jó film is.

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2012.02.25. 16:15:15

@BeniMan: Az Őfelsége titkosszolgálatában és az Élni és halni hagyni, mint rossz filmek, ráadásul olyan borzalmakhoz hasonlítva, mint a Polipka?

Először azt akartam írni, hogy maga a lista gáz, mert nem írunk le olyat, hogy "Mission Impossible filmek", amikor kb. még a műfajuk sem egyezik néhol, és a 22 (23) Bond filmet sem kellene egy kalap alá venni, ez pedig teljesen független akármilyen egyéni ízléstől, ha nem tudsz választani, akkor nem is érdemes listát írni. Egy ilyen példálózó felsorolás után viszont szeretném megköszönni, hogy nem mentél jobban bele, minden bizonnyal szakrális öngyilkosságra késztettél volna pár Bond rajongót.

theveryguest 2012.02.25. 16:36:28

A keselyű három napja a legjobb hangulatú kémfilm. Nincsenek gadget-ek, meg narancsszínű tűzgömbök, csak elmebajnokság, némi lövöldözés, meg persze egy picinyke baszás-kardozás. Max von Sydow karaktere, Joubert, a legnagyobb.
A Spy Game se rossz, de nekem ezek a flashback-es megoldások nem jönnek be.

theveryguest 2012.02.25. 16:40:34

Ja, és a modern bourne nem igazán kémfilm. Ahhoz túl pörgős, meg kicsit túl sok a puszta kézzel torkonszarás, meg röffentőpuska, meg narancs tűzgömb. Volt egy régebbi másik feldolgozás annó Ralph atyával (Richard Chamberlain-nel).

ommm 2012.02.25. 16:42:23

@batman1971: Egyértelmű, végre valaki.

BeniMan 2012.02.25. 16:49:16

@Sance: Sok mindent elviselek de a bunkó pofátlan stílust nem. De akkor tisztázzuk. A véleményemet írtam le a Bond filmekkel kapcsolatban amelyet én így gondolok. Ezzel nem feltétlenül kell egyet érteni emiatt nem értem miért kötsz belém. De akkor nézzük másképp a filmeket. Az imdb-n osztályzatai alapján is megvizsgálhatjuk a filmeket. A Te általad említett két film átlaga 6,8 az imdb-n ami a gyenge közepes kategóriát jelenti. A Polipka átlaga 6,5... Ezzel az átlaggal a legrosszabb Bond filmek listáján vannak.
Míg az én általam kedvelt és kiemelt alkotások a Goldfinger és az Oroszországból szeretettel nem csak a rajongók de az átlag szerint is a legjobbak közt vannak a maguk 7,5 7,8 -as átlagával. Ennyit a Bond rajongásodról...

A Mission Impossible filmek azért vannak fent a listán mivel egy ügynökség emberi úgymond "kémek" a főszereplők, ez pedig egy TOP 10 Kémfilmek lista. Nálam hozzáértőbbek Top 10 Spy Movie listáján is szerepel. Ha egy Roger Ebert, egy Emanuel Levy listájáján szerepel ezeknek a filmeknek a nagy része (az M:I-is) akkor azt gondolom nem kell szégyenkeznem az összeállításom miatt.
Lehet véleményt formálni kritikát megfogalmazni, de normális hangnemben érvekkel alátámasztva. De ez a hangnem ez a stílus itt nem megszokott és nem is fogom eltűrni! Szóval vagy próbálj meg normálisan kommentelni vagy inkább ne írj semmit!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.25. 16:52:37

A felsorolás elemeivel nincs gondom, de sorrend... Azért a Ronin első helyezése szerintem elég véleményes.

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.25. 16:57:01

Nehogymár a Ronin legyen a kémfilmek csúcsa! Egyszerű tolvajos film, nincs is kémszál benne.

Ennyi erővel tudom ajánlani viszont "A mások élete" című filmet, amit ma 22 órakor vetít az m1. Ha a roninok kémek, akkor a keletnémet titkosügynökök is azok. :)

Vagy egy másik friss kémfilm, jófajta háborús kémfilm, ahol angolok náciknak adják ki magukat a Becstelen Brigantik. Ha Ethan Hunték kémek, akkor Aldo az apacs csapata is az. :)

Vagy a másik

LiberAll 2012.02.25. 17:19:38

Szerintem a Telefont sem kéne kihagyni Charles Bronsonnal www.youtube.com/watch?v=-Qg0w8qbBQo

Wilson11 2012.02.25. 17:36:10

Végül is csak a legjobb maradt ki...

München

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2012.02.25. 17:37:50

@BeniMan: Oké, imdb-t felhozni már tényleg csacskaság. :D A Live and Let Die Roger Moore első Bond filmje és kb. ott alakította legkomolyabban a szerepet (Moore nekem kellemes viccelődései, komolytalankodásai elég sok rajongót zavarnak), egyetlen hibája, hogy a film végén a főgonosz elég nevetséges trükkben leli halálát, de totálisan egyedi hangvételű film, és talán a Magányos ügynök mellett az egyik legvéresebb Bond opusz. Az egyedi hangvétel, helyszín, hangulat adhat magyarázatot arra, hogy miért nem szeretik az imdb-n.

Hasonló a helyzet az On Her Majesty's Secret Service-el is, ami Lazenby egyetlen filmje ugye, és Bond kihangsúlyozott skót gyökerei miatt néhol tényleg tud röhejes lenni, de összességében nagyon erős film és simán jobb Connery kései epizódjainál. Na meg ez ugye a leghosszabb is (vagy talán a Casino Royale?), és a befejezés sem semmi.

Ez a két film elég erősen eltér néhol a fősodortól, így szimplán normális, hogy a mai nézők (akik szavaznak az imdb-n, mellesleg pedig nem egyenlőek a Bond rajongókkal) inkább a klasszikusabb, jellegzetesebb Bond filmeket részesítik előnyben, ettől függetlenül viszont mindkét általad fikázott film nagyon durván kiemelkedik a 007-es sok kalandja közül, igazi gyöngyszemekként vannak számon tartva.

+: Nem azzal van bajom, hogy felhoztad az M:I sorozatot, bár tény, hogy egyik sem klasszikus kémfilm (persze ennyi erővel a Bond filmek nagy része sem). A gond itt is az egy kalap alá vétel volt nekem, vagyis hogy szerintem semmi értelme úgy szerepeltetni egy toplistán, mint sorozatot, amikor pl. a második és a harmadik rész erősen kilógnak a sorból minőségileg. Amúgy a sorrendiséget nem bántottam, az mindenkinek a személyes véleménye (nálam pl. az Oroszországból szeretettel szerepelne, mint all time best, és azzal sem értenének sokan egyet).

Wilson11 2012.02.25. 17:40:27

+ Insider mint ipari kémkedés(?)

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2012.02.25. 17:40:45

@BeniMan: Amúgy pedig azóta is keresem, mivel érdemeltem ki a "pofátlan, bunkó stílus" megjegyzést, de nem jöttem rá. Erősen fogalmaztam, de csupán érzékeltetni akartam, hogy szerintem mennyire bullshit, amit az említett 2 Bond filmről írtál.

mr.roper 2012.02.25. 17:50:38

@tundrazuzmo: a Ronin nem egy egyszerű tolvajos film.Legalábbis nem a Heist moviek klasszikusan vett értelmében. Inkább lövöldözések és autósüldözések követik egymást, így inkább megfelel a kémfilmekkel szemben támasztott elvárásoknak. Tiszta exploitation hangulat uralja a filmet, és mivel De Niro karakteréről már eleve sejtjük hogy ő a profin kiképzett jófiú, és ezek szerint a "cég" alkalmazottja lehet, másrészt a csapat zsoldosokból és volt vagy aktív kémekből-hírszerzőkből áll, valamint, de nem utolsó sorban a fő gonosz egy Seamus nevű IRA tag, máris nemzetközi incidensről, és ezért spion sztoriról beszélhetünk nyugodt szívvel.

mr.roper 2012.02.25. 18:01:40

@tundrazuzmo: viszont a Banki Meló a politikai/titkosszolgálati háttér ellenére is Heist Movie . :-)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.25. 18:22:08

A tavasz 17 pillanata?

@Szárnyati Gézа: szerintem meglesz az élőbe is, csak kicsit még gúglizni kell. Ileltve a gúgli pont inyorál pár torrentmotrot, de nem reménytelen ügy.

lecsó kolbász (törölt) 2012.02.25. 18:31:19

+ Spy Game: Redford & Pitt
Redford ebben is piszok jó szíjájés.

kisvagány 2012.02.25. 18:48:01

Nekem hiányzik a Kémjátszma ( Redfordés Pitt ) Az igazi "kémfilm", szerintem beférne a topba...

kisvagány 2012.02.25. 18:49:29

Bocsi, látom lecsó már írta....

Rosszindulatú Vászka 2012.02.25. 18:53:39

Ja és kicsit bocs, minden idők legjobb szuperkénfilmje:

Nyomás utána (Nati con la camicia)

www.youtube.com/watch?v=v9gqVRYvhXY

kergelepke [UK] 2012.02.25. 19:00:21

Taken? Szerintem ráfért volna a listára.

BeniMan 2012.02.25. 19:02:59

@Rosszindulatú Vászka: Bazze és ez nem ugrott be. Totál igazad van. Ha eszembe jut dobogón van a listán. :D :D :D

Rosszindulatú Vászka 2012.02.25. 19:19:51

@BeniMan: már csak azért is releváns lett volna, mert kicsit Bond paródia is :)

- Szabadságon van?
- Ugyan, mikor megy James Bond szabadságra...

a rettegett drótos 2012.02.25. 19:29:23

A keselyű három napja, bijon, bijon... :)

java786 2012.02.25. 23:06:24

Kémek a sasfészekben.....
ultragagyi propaganda film, ami még ferdítve is mutatja be a történelmet....

kutyek 2012.02.25. 23:06:42

Nekem sem illik be a listás filmek jó része a klasszikus kémfilm zsánerbe. Inkább:

Kémjátszma +1

Body of Lies (Hazugságok hálója): még nem említette senki. Ez is erősen akcióval telített, de mégis igazi kémsztori, nem egyszerűen szuperügynökös akciómozi.

Tégla (kicsit elrugaszkodva): ez pedig annak ellenére, hogy egyáltalán nem "kém" történet, mégis nagyon hasonlít a klasszikus titkosügynökös filmekhez, pl. a rejtőzködés lélektanát illetően, ami szerintem az igazi kémfilmek egyik legfontosabb jellemzője.

Ya Basta! 2012.02.25. 23:51:30

szubjektiv nagyon.

hianyolom a korai Michael Caine-t.
Hitchcock filmjeit
David Lean Arabiai Lawrence-e

posztolo siman beuti h kemfilmek a google-ba es ezt dobja ki:
en.wikipedia.org/wiki/Spy_film

azert vegigolvasva a listat ez a top 10 eleg silany valogatas. picit olyan mint egy magyar Mahasz lista

vagy mint a juventus radio top 10-e

crazyfish 2012.02.26. 01:11:36

A sas leszállt, Tű a szénakazalban a klasszikusok közül, a kémjátszma olyan film ami példa lehetne a kibaszott jó forgatókönyv találkozása a kibaszott jó színészekkel...

csusz (törölt) 2012.02.26. 01:18:52

@BeniMan: ha vitaindítónak szánod a saját listád és kémfilmekrol szól, akkor kizárólag azok szerepeljenek rajta, a vígjátékokat tartogasd késobbre ! Amúgy nyugodtan bevallhatod, hogy nem láttad a Tu a szénakazalban-t .

Kandabula 2012.02.26. 01:37:11

A tavasz 17 pillanata. Az egy "kémfilm". Volt még egy igazi, sajnos nem jut eszembe csak a sztori. Egy német kém ügyködik egy angol szigeten, dugja a világítótornyos feleségét, míg ki nem derül az igazság. Ezek "kémfilmek" voltak. A többi sima kalandfilm, semmi közük a realitásokhoz. Churchill mondta: "a hírszerzés okos emberek játéka". Azok meg hallgatnak.

borzzz 2012.02.26. 03:56:11

@tiboru: Én is régóta keresem a Little Drummer Girlt! Már azon csodálkoztam, hogy van magyar címe: adta volna valamelyik tévé?
Ha jutsz valamire, értesíts, kérlek!

borzzz 2012.02.26. 04:01:36

Bocs, utána láttam meg a tippeket.

Zölderdő Béla 2012.02.26. 07:16:10

Nem kérdés, a legjobb a Marhakonzerv-akció :D

cziczmiczpindur 2012.02.26. 08:02:51

Aki azt mondja, hogy a Ronin nem kémfilm,az nem értette meg a sztorit, a figurákat, és főleg nem figyelt az utolsó jelenetre, amikor a rádió hírét halljuk....és naná, hogy abszolút a lista elején a helye!!!

paráznabillegető 2012.02.26. 08:11:25

hol a közellenség? az is kurvajó.

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2012.02.26. 08:21:30

Kémek a Sasfészekben... Akkor inkább a könyv... A film ahhoz képest 00.

A Tű a szénakazalban?

Dr_utcai_arcos 2012.02.26. 08:48:19

@Zölderdő Béla: hát Bélám várhattál még volna,már éppen azt fogalmaztam meg a fejemben, hogy fogom ekézni a sok sznobot akiknek a VILÁG legjobb ilyen típusú filmje eszébe se jutott!

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2012.02.26. 09:41:56

Ronint első helyre, na ne! Az egy hatalmas csalódás volt! Legfeljebb az atmoszféra, a 90-es évek világa miatt jó, egyébként ratyi.
Egyébként: Hazugságok hálójában? Szerintem az eléggé ott van.

roka 2012.02.26. 09:57:16

A két legjobb kémfilm a Top Secret és a Kémek, mint mi!! :)

mr.roper 2012.02.26. 10:52:14

@G.d.Magister: a Ronin csak szerinted ratyi, egyébként a film nem a 90'éveket idézi meg hanem a 70'éveket, képi világában is...amúgy a Hazugságok Hálójában nekem is tetszett, jobb mint az uncsi Syriana, talán annak a közönségbarát verziója. :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.02.26. 11:46:36

közben eszembe jutott, de csak félve merem leírni, hogy xXx.

Végül is kémkedik a csóka, és milyen poén már, hogy az elején kinyírják "bond-ot".

BeniMan 2012.02.26. 13:15:53

@doggfather: Az7 elsőt kifejezetten szerettem. A második rész Ice Cube-al valami borzalmas volt. Nézhetetlen, gagyi még leforgatni is kár volt. Mindenesetre úgy tudom jön a harmadik rész újra Vin-el a fedélzeten. Abból még valami jó is kisülhet :)

mr.roper 2012.02.26. 13:19:28

@doggfather: igazából az Cracker Jack volt!:-) persze, értettem a poént és a filmben is átjött a geg.:-)amúgy nekem a második rész valamiért jobban tetszett, Ice Cube ellenére, mert Diesel mindenképpen menőbb fej, meg hitelesebb is, na de Asia Argento irritált az egész játékidő alatt. Egyébként a Polipkás sínjáró autós jelenet lenyúlása a másodikban, az megbocsájthatatlan:-), de szórakoztató is, és mindkettő hanyag modorú kémfilm.

BeniMan 2012.02.26. 13:31:00

@mr.roper: Hát nem tudom kb. harmadszorra tudtam végignézni. Ott amikor a feka utcai banda megfingatja az amerikai hadsereget és lelopják a tankról a lánctalpat az valami botrányosan szörnyű. A filmvégi autós/vonatos üldözés pedig tényleg szörnyű. Nívósabb számítógépes játékokban is jobb grafikájú jelenetek vannak mint ot... Augustus Gibbons az egyetlen aki miatt érdemes végignézni ;)

mr.roper 2012.02.26. 13:31:02

@BeniMan: Jajj, Beni, nem volt azért teljesen nézhetetlen, ha végig nézted. :-)

mr.roper 2012.02.26. 13:33:32

@BeniMan: okés, a boYS from the hood vs. evil high-tech enemy jelenetek tényleg gázosak voltak, aláírom, de ez csak egy könnyed nyáresti popcorn mozi volt, viszont kémfilmek között ami számomra nézhetetlen volt, az a Suszter, Baka...nem folytatom. :-)

BeniMan 2012.02.26. 13:38:41

@mr.roper: Egyszer meglehetett nézni. :)

A Suszter... tetszett a színészek miatt. Maga a történet nem jött be mert lassu vontatott volt számomra. De a színészi játék az mindent vitt. Rettenetesen jó alakítások voltak benne. Gary Oldman , Colin Firth , Tom Hardy, Mark Strong, Benedict Cumberbatch, John Hurt...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.02.26. 14:46:33

azt hittem ennél nagyobb lesz az utálat/fújolás a xXx-re.

Az első nekem is jobban tetszett, pedig Cube nagy kedvenc.

mr.roper 2012.02.26. 14:59:38

@BeniMan: rendben, a színészgárda miatt csak érdemes rá jegyet váltani. Amúgy gratula a posztodhoz, ennyi komment egy lista okán, nem semmi! csak így tovább! :-)amúgy a listával majdnem teljesen egyetértek, de a kifogásomat fentebb már leírtam, várom a következő posztot!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.02.26. 15:05:14

@mr.roper: a legutóbbi top lista is szült ennyi kommentet.

BeniMan 2012.02.26. 16:16:17

@mr.roper: Valamiért ezek a cikkek nagyon megmozgatják a kommentelőket. Szerencsére sok hozzászólás jön. Mondjuk ez is lenne a lényege ezeknek a cikkeknek. Jövő hétre a Szellemlovas 2 kapcsán gondoltam összeszedem a legjobb képregényfilmeket (ha már legrosszabb lista volt már) de kicsit félek tőle mert ez az a téma amire azt hiszem elég sok anyázó beírás jönne :D :D

mr.roper 2012.02.26. 16:29:13

@BeniMan: nekem okésak a szubjektív listáid, sohasem keltenek bennem agresszív ingereket, én nem így vezetem le a stresszt, és amúgy is általában találkozik az ízlésünk, szóval jöhet az a képregényfilm lista, csak bátran! izgi lesz. :-))

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.26. 18:44:31

@BeniMan: Akkor megmondom: Semmi nem nem volt benne:)
Anno kidumáltuk az ismerősökkel. A táska csak egy csali volt, azt akarta megszerezni mindenki, de valójában üres volt, amolyan mézesmadzagként húzták a szereplők orra előtt.

Na mi újság, Wagner úr? 2012.02.29. 12:00:13

Negyedik záradék? Szerintem jó kis kémfilm.
Michael Caine forever!

Na mi újság, Wagner úr? 2012.02.29. 12:03:47

Egyébként a Nyomás utána a TOP :)
süti beállítások módosítása