Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Piranha 3DD előzetes

2012.02.29. 20:35 koimbra 7 komment

2010-ben került a mozikba a Piranha 3DD, amely az 1978-as Cápa paródiának szánt B kategóriás horror remake-je volt (méghozzá a második, mert már született belőle egy feldolgozás). A horrorban láthattunk sok szép női mellet és rengeteg vért. Ugyan Amerikában nem termelt túl jól és az összbevétele sem volt túl nagy (ráadásul James Cameron is leszólta a 3D miatt), a stúdió mégis úgy döntött, hogy folytatja.

Alexandre Aja helyére John Gulager, A dög (Feast) rendezője érkezett, a forgatókönyvet Marcus Dunstanra és Patrick Meltonra bízták, akik a Fűrész (Saw) franchise-ba segítettek be a negyedik résztől kezdve.

A Piranha 3DD egy vízi vidámparkban játszódik, ide jutnak el a vérengző állatkák. Poénból ezúttal is lesz elég, hiszen felbukkan Gary Busey, röhöghetünk David Hasselhoffon és ismét jelen lesz Christopher Lloyd, aki valószínűleg újra hozza Brown dokis formáját. Ving Rhames visszatér a második részre, furcsa módon életben maradt.


Címkék: trailer 3d piranha sequel horrorelőzetes piranha 3dd

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr204227029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2012.02.29. 23:22:46

Csöcs hegyek és rengeteg vér! Királyság! :D

Harlek 2012.03.01. 08:29:54

Azt hiszem az agysejtjeim egy jelentős része elpusztult a trailer láttán.

szekőcei 2012.03.01. 08:38:42

"bring me my legs!"

Szar lesz, de látni kell!

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2012.03.01. 09:51:16

Hhö! Össze kellene hozni egy filmet, mondjuk The Expendable Piranhas címmel, és soha többet nem kellene moziba mennem, mert elkészülne az a film, amiért a kamerát feltalálták.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.02. 10:35:03

jajdeszar lesz ez... :D:D

viszont hasselhoff, nah ő epic!
süti beállítások módosítása