Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Schwarzenegger közelgő filmjeiről beszél

2012.03.08. 13:23 koimbra 9 komment

A TheArnoldFans oldal elbeszélgethetett Arnold Schwarzeneggerrel, aki közelgő filmjeiről mondott néhány mondatot.

"Nagyon jól esett, miután kormányzói munkám végeztével Stallone megkért, hogy játsszak az Expendables 2-ben. Bulgáriába repültem, ahol néhány napot töltöttem el és mondhatom fantasztikusan éreztem magam. A filmben benne lesz Van Damme, Dolph Lundgren, Stallone és Chuck Norris - minden akcióhős 30 és 100 között." - hozzátette, hogy rendkívül jól érezte magát közöttük, rendkívül viccesek voltak és szakmájuk mestereinek számítanak. Látszik, hogy még mindig nem tudta teljesen levedleni politikusi énjét.

"A forgatás után belevágtam a The Last Standbe, amelyet Új-Mexikóban forgattunk októbertől decemberig. Fantasztikus élmény volt, a film kevesebb, mint egy éven belül a mozikba kerül. Most vágják össze és dolgoznak az effekteken." - majd szót ejtett a The Tombról is - "A következő filmemben ismét Sly oldalán játszom, a The Tomb története egy börtönben zajlik. Mindketten a legszökésbiztosabb börtönből próbálunk meglógni, ami gyakorlatilag egy hatalmas hajó az óceán közepén, szóval elvileg lehetetlen kijutni onnan. De természetesen megoldjuk a problémát."

"Ezt követően jön a The Unknown Soldier, ami a Bandito Brothers szárnyai alatt készül, ők mutatták be az Act of Valort, ami jelenleg a box office listák élén áll. A film meghozta számukra a hírnevet, úgy tűnik, mintha egy 100 milliós produkcióról lenne szó, pedig 4 millióból rakták össze, mögöttük állt a hadsereg és igazi katonai cuccal dolgozhattak." - Arnie még elárulta, hogy júniusban indul a forgatás, remélhetőleg addigra már rendbe jön a válla és saját maga tudja végrehajtani a veszélyesebb mutatványokat. Alig várja már. Ahogy én is.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

http://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr814297558

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.08. 15:24:01

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Coolet 2012.03.08. 15:14:17

Kíváncsi leszek, hogy vissza tud-e kapaszkodni az Osztrák Tölgy az otthagyott dobogóra. Nagyon futószalagszagú ez az erőltetett filmgyártási roham. Régebben - pedig fiatalabb volt - nem "fosta" ennyire a filmeket. Kár volt a politikai mellékvágányért, inkább egy kis pihenéssel éheztette volna ki a nézőket majd újra odab...-ott volna a rosszfiúknak mint régen. Ha meg nem megy az "izomkodás" mert nem bírja a szív és a máj :), akkor tudni kell váltani a stílusban vagy a kamera másik oldalán. Volt már erre és arra is több jó példa.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.03.08. 15:23:13

Nem tudom mennyire hiteles boven a hatvan felett az igazsagoszto szerepben tetszelegni.

mereszet 2012.03.08. 15:34:17

Ha Danny Trejo meg Liam Neeson-nál bejött a dolog (nálam nagyon is! )akkor miért ne jönne be itt is.
Arnold-tól én még nem láttam rossz produkciót 90 felett, és remélem most sem lesz másképp.
Bár jövőre egyszerre 3 film..:P
Valahogy így áll a dolog az imdbn szerint:

The Unknown Soldier (2014?) Csak Arnold.
Imdbn:
Black Sands (pre-production)
The Stranger Csak Svarci, de más műfaj.

2013 The Tomb (pre-production)
Church Sly és Arni

2013 Last Stand (post-production)
Sheriff Ray Owens Csak Arni

2012 A feláldozhatók 2. (post-production) Sly és Arni

Ha így nézzük, valóban jól belehúzott, de ebből "csak" 3 lesz saját produkció, másik kettő közösködés az (volt)örök konkurenciával.( Minden akciófilmes álma :) )
Felőlem fossa csak a filmeket, ki tudja meddig bírja még..P

Dr. Fred Edison 2012.03.08. 16:21:42

@Coolet: A kormányzóságot meg kellett lépnie, hogy ne tűnjön a Pusztítóból a Schwarzenegger Elnöki Könyvtár teljesen légből kapottnak.

little2 2012.03.08. 16:55:54

Nem értem mitől lenne ez erőltetett tempó. 3 év alatt 4 film, amiből az egyik az egy rövid mellékszerep. Ez semmivel se durvább, mint ahogy régebben nyomta. De még ha az is lenne, érthető, hisz olyan sok ideje azért nincs már, hogy ilyen szerepeket eljátsszon.
A 60-as éveiben meg jópár színész akciózgatott már. PL. Charles Bronson, Sean Connery, Clint Eastwood. Egyik se volt gáz szerintem.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.03.09. 14:28:01

Borzasztó kíváncsi leszek a visszatérésére. Remélem legalább olyan jól megtartja azért a realitás arányokat, mint Neeson.