Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Gibson zsidő hőse csak később harcolhat a vásznakon a pocsék forgatókönyv miatt

2012.04.12. 13:11 koimbra 14 komment

Felesleges ecsetelni, hogy Mel Gibson mennyire elcseszte karrierjét és magánéletét. A lényeg, hogy ismét dolgozni akar, tavaly bejelentette, hogy a Warnerrel közösen Judah Maccabee-ről fog filmet forgatni. A zsidó közösségek egy emberként hördültek fel, mondván, hogy ez olyan, mintha Madoff állna az amerikai tőzsde felügyeletének az élén. Mindenesetre Gibson nem hátrált meg, ugyanis elmondása szerint évek óta szerette volna megvalósítani a filmet és a forgatókönyvet Joe Eszterhasra bízta.

Eszterhas végül elkészült és leadta a fejeseknek, azonban a Warnernél enyhén szólva sem tetszett a szkript. Kifogásolták, hogy nem elég mámorító és diadalittas, ezen túlmenően gyakorlatilag kihagyta belőle az érzelmeket.

A magyar származású író hirtelen felindulásból egy 9 oldalas levelet vetett papírra, ami lényegében azt tartalmazza, hogy Gibsonnal nem volt jó együtt dolgozni és munkájuk során több alkalommal is antiszemita megjegyzéseket tett. Kijelentette, hogy az Oscar-díjas rendező-színész nem is akarja megcsinálni a produkciót, csak megpróbálja elterelni a figyelmet korábbi balhéiról.

Gibson nem hagyta szó nélkül a vádaskodást. Azt beismerte, hogy kissé ideges volt, mikor 15 hónap után egy találkozó alkalmával Eszterhas egyetlen sort sem tudott felmutatni a forgatókönyvből, ezért bocsánatot is kért tőle, mivel túlreagálta a dolgokat. Azt azonban tagadja, hogy nem tartja szívügyének a filmet, hiszen már 8 éve bejelentette, hogy mit tervez és még most is össze akarja hozni. Gibson megjegyzi, hogy az elmúlt 25 év alatt soha nem olvasott ilyen csapnivaló forgatókönyvet, mint amelyet Eszterhas leszállított, a Warner és ő is kiábrándítónak találta, kár volt időt v. A lényeg, hogy most más írót keresnek és jobb lenne, ha ezentúl nem keresnék egymás társaságát.

Maccabbe i.e. 160-ban édesapjával és négy testvérével együtt sereget szervezett és sikeresen szorították vissza a görög-szír csapatokat, amelyek meghódították Júdeát. Véres, látványos csatákkal tarkított történetet fogunk látni, már ha valaha elkészül a film.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr364388365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2012.04.12. 14:07:20

Eleve nem értem, mit akart Gibson Eszterhas-tól. Ez a faszi 20 éve nem írt semmi értelmeset, igazán jót meg a büdös életben nem írt.

Amúgy is hanyagolnia kéne ezt a témát Gibsonnak. Inkább szerepeljen tökös akciófilmekben, azzal hamarabb visszalopja magát a nép szívébe.

LZoltan 2012.04.12. 14:08:54

Legyen már Júdás Makkabeus.

Rolee83 2012.04.12. 14:32:03

Csinálja meg inkább a vikinges filmet!

Boyzndahood 2012.04.12. 14:58:57

Nah végül csak beadta a derekát a zsidóknak, pedig folyamatosan őket ócsárolja..... Good job

countrypecos 2012.04.12. 15:01:07

Ezt a témát én sem erőltetném. Ez már s*ggnyalás, már bocs. Csináljon valami mást. Mert egyébként tehetséges színész. Én azt sem bánom, ha csak rendez. De csináljon már valamit.

Shyllard 2012.04.12. 15:33:18

Ennyi erővel szóljon a kuklux klánnak, h segítsenek már neki egy feketékről szóló filmet letenni az asztalra :D Komolyan, jó filmes ez a Gibson, de ne... Már senki sem fogja elhinni neki, h nem antiszemita

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.04.12. 16:00:06

15 hónap alatt nem írt egy sort sem, de hirtelen felindulásból összedobott egy 9 oldalas levelet, ezt nevezem forgatókönyvírónak. Azért ha belegondolok, hogy ha egy Titánok haragját vászonra engednek, milyen szar lehetett ez a szkript, hogy már a stúdiónál elakadt?
Gibsonnak meg úgy látom szüksége lesz egy gerincre...

Boyzndahood 2012.04.12. 16:07:31

"15 hónap alatt nem írt egy sort sem, de hirtelen felindulásból összedobott egy 9 oldalas levelet, ezt nevezem forgatókönyvírónak."
@danialves: Biztos minden szó amit Gibson kiejt a száján az igaz is. :P

tjunior 2012.04.12. 16:10:03

Joe Eszterhas..istenem, 20 éve írt egy Elemi ösztönt, aminek felkapása az univerzum egyik legnagyobb rejtélye...azóta nihil.
Ha rábízták a forgatókönyvírást, meg is érdemlik.

2012.04.12. 17:05:34

Én is imádom Gibsont, az antiszemitizmusára pedig magasról szarok. :)

Jó színész és még jobb rendező. Szerintem, most keressen valami jobb témát inkább és abban tevékenykedjen, minthogy itt keblén melengesse a Hollywood-i producercsürhét az ilyen ókori Judea-sztorikkal. Ez nem neki való...

Am I Right? :D

chuck-d 2012.04.12. 17:39:37

Gibsonnak vitában már az életében nem lesz igaza, úgy látom gyakorlatilag bármit le lehet érvelni ezzel az antiszemita megjegyzéses dologgal, amit Joe nem csak most puffogtat előszeretettel. gondolom a stúdió is azért dobta vissza, mert ott is csupa antiszemita ül. kibaszottul szánalmas ügy Eszterhas, kibaszottul ám.

Dean6 2012.04.12. 17:54:22

Gibson szerintem maradjon a rendezésnél,a tökös akciófilmekből már kiöregedett... :/ sajnos.
Azért elég érdekes ez az egész hír,tényleg olyannak hangzik,hogy Gibson próbálja egy kicsit középpontba hozni magát.

Sanosuke 2012.04.12. 18:55:30

szerintem a túrósfaszúak megorroltak rá és mindenhogy keresztbe tesznek nekije.

ezzel megmutatva hogy ők mennyire kemények.

itt nálunk egy ilyenért a mazsihisz börtönében rohadna már szegény.

és persze ilyenkor elfelejtik hogy Gibson dollár 100 millókat hozott a kasszábah.

vrango 2012.04.13. 07:49:55

@Sanosuke: A nyers megfogalmazás ellenére egyetértek:)

Az utolsó felvetéssel kapcsolatban pedig az nem értem, hogy hol maradnak korábbi munkatársai, akikkel sikerfilmeket gyártott? De, ha a régiekkel nem megy, vannak újak is a porondon:
pl. a Trónok harcára gondolok; szerintem simánt össze lehetne hozni egy hasonló kaliberű szuperprodukciót, csak a HBO-t kéne megkeresni, G.R.R.Martint megbízni a forgatókönyv megírásával, jó színész lenne dögivel (talán még a budget-kategóriában is), sőt, Gibson maga is kaphatna a filmben szerepet, mint valami kiöregedett, de kemény király:)
Azonban attól tartok, hogy az új Gibson-filmek fő gátja sajnos maga Gibson:(
Bármennyire is hajlamos a sajtó antiszemitizmusán, meg alkoholizmusán lovagolni, az összeférhetetlenség bizonyára nem kacsa...
süti beállítások módosítása