Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Fenegyerek visszatér a Marvelhez?

2012.04.17. 12:54 koimbra 11 komment

2003-ban mutatták be a Fenegyerek (DareDevil) filmet, valahol itt kezdte Mark Steven Johnson elérni, hogy a képregények kedvelői sikítófrászt kapjanak neve hallatán. A Fox egy ideig gondolkodott a folytatásban, majd a reboot mellett döntött. Túl sok fejlemény nem látott napvilágot, kivéve, hogy David Slade, a 30 nap sötétség (30 Days of Night) rendezője dolgozik a projekten.

Teltek-múltak a hónapok, de a Fenegyerek háza tájáról nem szivárgott ki semmi. Majd kiderült, hogy Slade a Hannibal Lecter sorozathoz szegődött el és teljes figyelmét lekötik az előkészületek. A rendező twitterén a következőket írta a vak igazságosztó hős rajongóinak: "A helyzet az, hogy nem igazán tudok újdonsággal szolgálni a Fenegyerek filmmel kapcsolatban. Meg szeretnénk csinálni, de túl lassan haladunk vele és csak untatnálak titeket a részletekkel. Jelenleg a Hannibalra összpontosítok, remélhetőleg ezután újra mozgásba lendül az FGY tervezet."

A Foxnak sietnie kellene, hiszen ha idén nem látnak hozzá a forgatáshoz, akkor a jogok visszaszállnak a Marvelre. Valljuk be, sokkal jobb lenne, ha stúdió képes lenne elengedni Fenegyereket. Minek sietni? Az Universal is sietve dobta össze a Szellemlovas folytatását, nehogy elveszítse a jogokat. És mi lett a végeredmény? 

Címkék: reboot miújság fenegyerek képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr164456655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BuB 2012.04.17. 17:23:18

És akkor hátha beépülne a mostani Marvel filmekbe is...

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.04.17. 17:57:06

Miért, mi volt a baj a Daredevil filmmel? Az egyik legszínvonalasabb képregény adaptáció, persze van ami megelőzi. Tökmindegy kinél vannak a jogok a magukat képregény fannak mondó trolloknak úgyse lesz jó semmi.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.17. 19:26:23

@Sparrow: így van, szerintem is az egyik legjobb képregényfilm lett!
(mondjuk nekem nagy kedvencem fenegyerek)

Sanosuke 2012.04.17. 19:30:31

biztosan találtak volna jobb színészt is a szerepre mint Affleck.

én csak a nagydarab badass Vezér miatt imádom, ő benne a legjobb.

Sanosuke 2012.04.17. 19:34:33

nagyon ritkán szoktam dvd filmeket veni, és anno ez volt a legdrágább.

2 dvd tele extrákkal hétezerért és nem bírtam ki hogy ne vegyem meg, viszont a többi marveles film csak felébe került.

van rajta egy hogyan készült videó amit leadtak az egyik kereskedelmi csatornán magyarul, a lemezen viszont csak felirattal van.
olyan nehéz lett volna rátenni a szinkront ?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.17. 19:56:13

@Sanosuke: csak nem volt olyan rossz Affleck ha megveted, nem?? ;)

L'Angelus 2012.04.17. 20:25:25

Szeretkezzék le azt a váladék Foxot! Szerintem sokkal jobb lenne a project-nek, ha a MARVEL-re szállna vissza.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.17. 20:53:30

@Sparrow: Szerintem sem volt rossz, annál inkább az Elektra:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.18. 07:19:51

@koimbra: az borzalom volt viszont.

Mondjuk az ellenségek azok jók voltak.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.04.18. 10:42:39

Az Elektrát még említeni is bűn - igen most követtem el :) - annyira szánalmasan gagyi volt.
Anno a DD nekem is tetszett, de nem minden.. Csak jót tehet a projekttel, ha a Marvel veszi gondozásába.
süti beállítások módosítása