Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Csalódni fogunk a Hobbitban? A 48 fps nem jött be a népnek a Cinemaconon.

2012.04.25. 14:23 koimbra 21 komment

 

Az év legvártabb filmjei között előkelő helyen áll a Hobbit első felvonása, amelyet Peter Jackson a hagyományos 24 képkocka per másodperc helyett 48 képkocka per másodperccel forgat. A mozitulajok már most elgondolkodhatnak rajta, hogy fejlesztéseket hajtanak végre projektoraikon és erre elég nagy az esély, hiszen a Gyűrűk ura bevétele után hasonló eredményeket várnak.

Azonban a mai nap fejleményei után valószínűleg még egy kicsit elmorfondíroznak azon, hogy megéri-e a közel 10.000 dolláros beruházás. Jackson a CinemaConon levetített közel 10 percnyi anyagot a filmjéből és a vélemények szerint a 48-as formátum nem volt igazán meggyőző, sőt mi több, inkább csalódást okozott. Devin Farraci twitterén a következőt írta: „Ó, ezt ne. Nem nyűgözött le a 48 fps. Nem jó, nem és nem. A Hobbit egyáltalán nem tűnik filmszerűnek.” A Badass Digest blogján még hozzátette, hogy a bemutatott 10 perc egyszerűen szörnyűnek nézett ki és nem látszott csodás fantáziavilágnak, a díszletek egyszerűen csak díszleteknek tűntek.

Josh Dickey a Varietyben leírta, hogy a 48 fps egy teljesen más élményt nyújt, de ugyanakkor ez nem hoz nagy változást, sőt csöppet úgy fest, mintha egy tévéfilmet nézne az ember. De mindenesetre a 3D-t egy újabb szintre emeli. Peter Sciretta a Slashfilmtől sem volt elragadtatva, habár eléggé érdekesnek találta, de úgy véli, hogy ez sokkal jobban meg fogja osztani az embereket, mint a 3D.

Jeff Wells-t teljesen lenyűgözték a látottak, döbbenten nézte végig a 10 percet. Ennek ellenére mégsem biztos abban, hogy a 48 fps jó dolog lenne. „Összességében a 48 fps-es 3D leginkább egy nagy felbontású videóhoz hasonlított. Nem volt éppen filmszerű, hiányzott az eddig megszokott szűrt vagy fátyolos kinézet.” Alex Billington a Firstshowing szerkesztője azt jósolja, hogy hatalmas viták lesznek ebből, pro és kontra, hogy mennyire néz ki jól vagy fest veszettül borzalmasan.

A Playlist oldal felhívja a figyelmet arra, hogy ezek alapján még korai lenne leírni a Hobbitot. Hiszen hónapokkal az Avatar bemutatója előtt is voltak szép számmal olyan vélemények, miszerint a film nem hoz változást, a közönség pedig elutasítóan fog hozzáállni a 3D-hez. Aztán mi lett a vége? Több milliárdos bevétel.

 

Címkék: hobbit miújság könyvből film prequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr614472780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2012.04.25. 14:40:10

"csöppet úgy fest, mintha egy tévéfilmet nézne az ember" ezt valahogy nem tudom elképzelni. Ha Peter Jackson ezt jónak látta,akkor szerintem tudja mit csinál. Csak ne hogy a stúdió beleszóljon és inkább ne akarjon kockáztatni...:/
Kíváncsian várom,de ez kicsit elgondolkodtatott.

A nép fia 2012.04.25. 14:47:04

Az ellenvélemények szerintem inkább azért vannak, hogy ne kelljen beszerezni a drága gépet. Mondjuk nekem az Avatar pont a 3D nélkül tűnt plasztikusnak és irreálisnak...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.04.25. 15:18:48

Nem kell 48 fps meg 3D meg a sok szar. Egy teljes hagyományos mozifilmet akarok.

Gandalf Garaboncias 2012.04.25. 15:40:18

Addig jó, amíg a technológiával volt bajuk és nem magával a filmrészlettel!

Gyanítom amúgy, hogy Magyarországon nem fogják 48 fps-ben adni, vagy csak kevés helyen. És 5k-s felbontásban sem.

Maya-- 2012.04.25. 17:10:33

nem engedem, hogy elvegyék a kedvem a filmtől.

Drakeamarth 2012.04.25. 17:26:06

Azt azért illett volna megemlíteni a cikkben, hogy maguk a filmrészletek fantasztikusak voltak a beszámolók alapján és a Hobbit látványban/hangulatban semmiben sem marad el a Gyűrűk Ura által felállított szinttől.

hyperborea49 2012.04.25. 17:37:00

Nem szeretem a mai filmeket, mert szerintem elég ötlettelenek, és csak az üres látványról szólnak. Egyre inkább zavar viszont az, hogy már a kinézetük is kezd színvonaltalan lenni.

Nemrég amiatt kaptam agyvérzést, hogy manapság digitálisan átszínezik a filmeket, ezzel teljesen kiölve belőlük a természetes színeket. Akit érdekel a téma, itt olvashat róla:
theabyssgazes.blogspot.com/2010/03/teal-and-orange-hollywood-please-stop.html

Úgy látszik, most már a filmszerű kinézetet is el akarják tüntetni. Van róla sejtésem, hogy nézhet ki a 48 képkocka per másodpercben rögzített film. Túl folyamatos lesz a mozgás, és emiatt tényleg olyan délutáni-tévés-szappanoperás kinézete lesz.

Persze vannak, akik a számok bűvöletében élnek, és azt gondolják, hogy ami több, az jobb is, de én inkább hiszek a saját szememnek. Szerintem a 24 képkockás mozifilmek szépek, és nincs miért változtatni az fps-en. Kb. 100 évig megfelelt ez a szabvány mindenkinek, pedig biztos, hogy tudtak volna ennél magasabb fps-t is produkálni, ha akartak volna.

Semerreretyó 2012.04.25. 18:09:37

akkor olyan lesz, mint a honfoglalás? :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.25. 19:29:29

"Az év legvártabb filmjei között..."

Az ember úgy érzi, hogy csak legvártabb filmek vannak idén a mozikban. :D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2012.04.25. 19:38:31

Drukkolok, hogy megbukjon, bár várom én is. Viszont jobban elegem van az ilyen technicista geek faszolásból, amiben lassan a lényeg, a FILM veszik el.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.25. 19:52:32

@efes: ha várod akkor miért akarod, hogy megbukjon?!?!

Semerreretyó 2012.04.25. 20:08:02

@efes: aztán miért lesz az jó neked ha megbukik? miért kívánod te mások bukását? ekkora tipikus magyar fasz hogy lehetsz?

Maya-- 2012.04.25. 21:43:48

nem olyan rossz gyerek ez az efes, csak állandóan az orrát piszkálja, s ezt turta ki :)

@efes: én meg drukkolok, hogy ne bukjon meg.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.25. 21:46:33

@doggfather: @Semerreretyó: @Maya--: Szerintem arra értette, hogy de jó lenne, ha nem olyan korban élnénk, ahol a CGI visz mindent, a történetre meg nem sok figyelmet fordítanak. Amikor még nem kellettek effektmágusok ahhoz, hogy valaki elmeséljen egy sztorit.

Maya-- 2012.04.25. 21:50:23

@koimbra: pontosan, ezért védtem ki :)

Maya-- 2012.04.25. 21:51:28

azért tényleg szeretném ha nem bukna meg a film.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.25. 21:53:59

@Maya--: A Gyűrűk ura egy közkedvelt trilógia. Ezek után kevés az esélye arra, hogy bukjon, még akkor sem valószínű, hogy kőkemény negatív kampányt folytatnának ellene.

Maya-- 2012.04.25. 22:00:31

@koimbra: remélem, mert tudod, hogy van..szél csak úgy szimplán nem indul :/
viszont azt is tudom, hogy nagyon sokan várják, meg bízom Jackson-ban :)

vrango 2012.04.26. 08:12:43

A kísérletezéssel nincs semmi baj - inkább az a probléma, hogy a Hobbit akkor is sikeres lenne, ha tényleg csak tévéfilm-minőségű film készülne belőle... vagyis kísérletezzen az, akinek nem jutott ilyen jó forgatókönyv-alapanyag:)
(mint pl. Cameron a jövőbeli Pocahontasszal:D)

FayeFaye 2012.04.26. 20:28:26

En mar a nagyon hd teveket sem birom, azt mindjak olyan valosagos, mintha egy ablakon neznenk at. de szerintem ez a sporton es termeszetfilmeken kivul nem elony, batman is annak latszik, ami, egy ferfinak gumiruhaban.
süti beállítások módosítása