Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az Universal beperelte az Asylumot

2012.04.28. 12:51 koimbra 11 komment

Az Asylum eddig vidáman megélt az olcsó DVD-s produkciókból, stratégiájuk eddig teljesen bevált. A gagyigyár nagy költségvetésű alkotások történetét és címét koppintva vált ismertté, többek között a Transmorphers vagy az Almighty Thor művek sokkolta vagy röhögtette a közönségét.

Idő kérdése volt, hogy valamelyik nagyobb stúdió bepöccenjen rájuk, végül ez a pillanat is elérkezett. Az Universal berkein belül készült el a veszett drága Csatahajó (Battleship), ami természetesen nem kerülte el az Asylum figyelmét és gyorsan leforgatták saját verziójukat, az American Battleshipet, ami május 22-én kerül a boltok polcaira, négy nappal azután, hogy a Csatahajó befut az amerikai mozikba.

Az Universal beperelte az Asylumot, mondván, hogy igen sokat költöttek a Csatahajó marketingjére és szerintük eléggé elítélhető, hogy a másik cég megpróbál hasznot húzni ebből. Megjegyezték, hogy eléggé észrevehetőek a hasonlóságok mind a történetben, mint a poszterekben és mint a Torpedó társasjáték jogainak a birtokosa úgy vélik, hogy az a Mario Van Peebles és Carl Weathers főszereplésével készült másolat rossz fényt vet (értsd: bevételkiesést) a megaköltségvetésű sci-fi akcióra. Az Universal a bíróságon próbálja elérni, hogy az Asylum-féle változatot soha ne mutassák be, ezen felül kártérítést is követelnek.

Az American Battleship előzetese (csak 18 éven felülieknek)

 

Címkék: per koppintás miújság battleship

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr94477910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2012.04.28. 13:08:49

Hagyják már békén szegényeket, nem ártanak senkinek sem :D

Dean6 2012.04.28. 13:11:14

A fenét, éppen ideje volt,hogy valaki lépjen. Pereljék le a gatyájukat is!! Hajrá!

verhold 2012.04.28. 13:16:39

te jó isten.... szegény Carl Weathers hogy néz ki.... :O

szkristof92 2012.04.28. 16:25:40

NA VÉGRE! Remélem az utolsó centet is legombolják róluk!

Na gyere ide, játsszuk le ! 2012.04.28. 22:07:17

Az American Battleship előzetesében hol vannak a földönkívüliek ? :(

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2012.04.29. 09:40:41

The enemy is unkown?
biztos limitált volt a karakterkészlet

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.04.29. 17:15:53

@verhold: vagy mario, hogy megöregedett szegény...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.29. 17:17:39

@doggfather: Elő is veszem mindjárt a Fenegyerekeket:)

dutch 2012.04.30. 01:08:12

@koimbra: Azt én is tervezem mostanában :) A múltkor meg volt a Halálhágó, abban is király volt. Nagyon lecsúszott mára, kár érte.
süti beállítások módosítása