Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: A Bosszúállók rekordja

2012.05.06. 19:35 koimbra 32 komment

 Észak-Amerikai box office

Emlékszem milyen nagyot nézett mindenki, mikor a Pókember 114 millió dolláros rekordösszeggel nyitott 10 éve. Azóta több trónkövetelő is akadt, voltak szép számmal, akik elbuktak, de azért jól teljesítettek és akadtak, akiknek sikerült ennél többet kitermelniük. Négy éve a sötét lovag büszkélkedhet a legjobb nyitó hétvégével, a 158,4 millió dolláros összegen láttán legalább olyannyira meresztették a szemüket az emberek, mint anno a Pókembernél, majd a Harry Potter utolsó része ezt is megfejelte, egészen 169,1 millióig tette fel a lécet. Az elemzők hatalmas bevételt vártak a Bosszúállóktól, 160-170 millió körüli eredményt jósoltak, azaz senki nem tette volna le a haját, ha néhány millióval meghaladja a Potter által felállított csúcsot. Erre azonban talán csak kevesen mertek volna fogadni: 200,3 millió dollár három nap alatt. Bámulatos és lehengerlő, amit Vasember és Tsai véghezvittek. Nem kizárt, hogy Amerikában eljut a 600 millió dollárig, de a fél milliárdon bizonyosan túljut. Ezek után nem lenne meglepetés, ha Joss Whedonnak hirtelen megengednék, hogy megcsinálja a Serenity folytatását. De a nagy kérdés inkább az, hogy vajon Batman és Bane képes lesz-e ennél nagyobb bevételt kitermelni.

Korábban bemutatott filmek: A Bosszúállók által felmutatott eredményhez képest a többi film által összegyűjtött összegek aprópénznek tűnnek. A Think Like A Man 8 millió dollárral a második helyen álldogál, áthaladt a 70 millión, Az éhezők viadala pedig a 380 milliót hódította meg. 51 %-os csökkenést volt kénytelen elkönyvelni A Kalózok animációs film, az Aardman nagy sóhajjal emlegetheti a régi szép időket, mikor még a Csibefutammal arattak. Nagyot zuhant A holló, alig ült be valaki John Cusack thrillerére, 2,5 milliót sikerült összekaparnia. Jason Stathamnak hangyányival kevesebbel kellett beérnie. Az Amerikai pite újabb felvonása már csak 1 millió alatt tudott hozni, 55 milliónál jár.

 

27 helyen adták a Keleti nyugalom - Marigold Hotelt, 750.000 dollár került a kasszákba, ami 27.000 dolláros vászonátlagos jelent. Szép. 11 moziban adták a Kate Hudson és Gael García Bernal főszereplésével készült Egy kis Mennyország romantikus filmet, 9.800 dollárt hagytak ott a nézők a kasszáknál.

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Bosszúállók

200,30

200,30

-

220

Iromány

Think Like A Man

8,00

73,02

- 54,6

12

Előzetes 

Az éhezők viadala

5,70

380,72

- 47,3

78

 Iromány

Szerencse-csillag

5,51

47,91

- 49,0

 

Előzetes

Kalózok!

5,40

18,56

- 51,5

55

Előzetes, tv spot 

Ötéves jegyesség

5,10

19.20

- 51,9

30

 Előzetes

A holló

2,50

12,04

- 65,6

26

Előzetes, poszter 

A biztonság záloga

2,47

12,87

- 68,7

30

Előzetes

Chimpanzee

2,39

23,01

- 54,2

 

 Előzetes

Three Stooges

1,80

39,63

- 65,2

30

Előzetes, poszterek 

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr604491874

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Film blogajánló 2012.05.07. 00:45:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Film blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frederico 2012.05.06. 19:52:30

Valahogy úgy érzem, hogy Batman megfogja közelíteni ezt az eredményt, de nem fogja tudni átlépni. Bosszúállók sok szempontból újdonságot hordozott (több szuperhős jelenléte stb), míg a Batmannél valamilyen szinten tudjuk mire számíthatunk. Szerintem a Bosszúállókra most nagyobb várakozással álltak elébe mint amennyire a Batmanra fognak. Mindentől függetlenül úgy gondolom hogy a Batman mindenképpen nagyon ütős lesz, minőségi, látványokban gazdag ( amit Nolantől már megszoktunk) :)

BernieMagus 2012.05.06. 19:55:12

Ez várható volt,de erre se lesz példa egy darabig.

karbalán 2012.05.06. 20:27:56

Már csak az a kérdés, hogy tényleg sikerül-e átlépni a 200-at, hiszen ez csak a péntek-szombat alapján becsült adat.

foppa 2012.05.06. 20:52:22

Tényleg furcsa, hogy már most lehozták, hiszen ott még csak délelőtt van!
A Batmannak meg már csak a 3D miatt sem lehet nagyon esélye ennek a túlszárnyalására! Szerintem ebből az összegből minimum 20 millió a 3D felár miatt van.

Shyllard 2012.05.06. 21:30:12

Ritkán van ilyen, de most sztem a Bosszúállók meg is érdemli ezt a bevételt, az imdb helyetés viszont túl elől van, nem lesz ez ekkora klasszikus. A Batman is szépen fog teljesíteni, persze valószínű, hogy nem ennyire, de azért egy Nolan-os 1 milliárd körüli érték sztem várható, a minőség meg tuti messze túl fogja szárnyalni a Bosszúállókat. Legalábbis számomra.

verhold 2012.05.06. 21:43:09

végre! ha van isten, akkor pár fejes azért elgondolkodik azon, hogy a sok összetevő mellett azért oroszlánrésze van a sikerben Joss Whedon-nak, és adnak neki némi aprópénzt, hogy folytassa azt a sci-fi (-western) szuperjóságot, ami mellett szegény Star Wars délutáni matiné csupán... :D
Serenity 2-t a népnek! vagy minimum egy Firelfly feltámasztást! :P

gisss 2012.05.06. 21:48:59

@verhold: Egyetértek:)
Az már tény hogy ő fogja rendezni és írni az Avengers 2-t? Mert nagyon remélem hogy igen.

Rolee83 2012.05.06. 22:04:57

Avangers 2 mikorra várható? Bejelentették már?

MT90 2012.05.06. 23:18:02

IM 3 és Thor 2 lesz jövőre.

Valószínűleg AK2 és még egy film várható 2014-re (ez vagy az Avengers 2 lesz vagy Fekete Özvegy/Sólyomszem külön filmje vagy valamelyik új karakteré.

2015-ben lehet lesz Hulk reboot és legkésőbb akkor Avengers 2.

De ha tényleg ilyen sok bevétele lesz,akkor illene minél hamarabb kezdeni a forgatókönyv írását :P :D

Frederico 2012.05.06. 23:44:08

@MT90: Arról szól, hogy Coulson nem halt meg, hanem majd visszafog térni mint Vízió, ami szerintem baromság..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.05.07. 08:16:54

@Frederico: szerintem batman megdönti ezt majd, a tdk miatt nagyon sokan nézik meg.

de grat nekik, nagyon megérdemli az avengers.

BuB 2012.05.07. 09:18:21

Hát, én a Batsnek, olyan 100-120 milla körüli nyitást jósolok.
Azért valljuk be, tudjuk, hogy rohadt jó film volt, és jó sztori, de azért mégis Ledger halála rengeteget dobott rajta... meg azért, Joker is, most meg kapunk egy Banet (tom, hogy milyen múlttal rendelkezik a kari, és hogy menynire vezsélyes, de ő mégsem rendelkezik olyan múlttal, mint Joker, őt azért már Nicholson eléggé megismertette a közönséggel, sztem rohadt sokan amiatt is kíváncsiak voltak erre az új J-re. Bane-t meg sokan, márha valakinek feltűnik, abból a ultra gáz B&R-ből ismerhetik...).
Amúgy rohadtul örülök az Angyaloknak, kicsit tartottam tőle, hogy nehogy pofára esés legyen a vége.

foppa 2012.05.07. 11:11:07

@BuB: 100-120 millió? Azért az elég vicces lenne? Ha kiindulok a mostani IMAX mozik számából és a jóval drágább jegyárakból, akkor a te jóslásodra alapozva kb fele annyian néznék meg a TDKR-t, mint a Sötét lovagot! Azért nem hinném, hogy Heath Ledger halála ennyit dobott volna rajta!

verhold 2012.05.07. 11:18:21

@BuB: teljesen egyetértek, a Batman-t az előző filme(ek) és Nolan fanjai biztos megnézik majd, de annyira széles tömegeket (Ledger rajongók, a halála keltette reklám miatt kíváncsiak, stb) most nem várhatóak... szóval, hajrá Avengers! :P (meg persze Prometheus & Hobbit)

little2 2012.05.07. 11:20:51

Bemásolom ide is ezt:

Én már egy éve mondtam, hogy a Bosszúállóknak meglesz az egymilliárd, a Batman 3-nak meg nem lesz meg, mert nincs többé Heath Ledger faktor. Asszem Benimannal vitattuk ezt meg.
A 600 milla hazai fronton a Bosszúállóknak azért nem biztos, hogy meglesz, a Potter se ért a közelébe se az erős nyitányával. Azért jól időzítette a Titanic, hogy feljebb kapaszkodott.:D

Én arra is kiváncsi leszek a Spider-Man mire lesz képes. Ne felejtsük el, a DK-t leszómítve eddig egyeduralkodó volt a karakter, mind a három része kaszált mindőségtől függetlenül.

Frederico 2012.05.07. 12:28:06

@doggfather: Végül is benne van a pakliban, mondjuk elméletben az a Batman utolsó része Nolannal, ez sokat nyomhat a latba.

@MT90: Szívesen!

backdraft · http://www.brickset.com/search/?OwnedBy=backdraft 2012.05.07. 12:56:48

@BuB: Szerintem is Te látod jól a helyzetet, nem fogja szerintem sem ezt a döbbenetes összeget megközelíteni az utolsó Nolan-féle Batman. Ha nem is 100-120 millió, de olyan 150 milliónál többre semmiképp nem számítanék nyitáskor, mert ahogy írtad több faktor is "hiányzik" most, pl. Ledger halála, Joker karakter, stb.

De a 150 millióval is szerintem elégedettek lesznek, ha ez jön össze, meg összesen olyan 400-450 millió.

Grat a Bosszúállóknak, én egy hete 100-110 millió körülre saccoltam a filmet. Hát alaposan megléptek. Ha 500 felett lesz szerintem már az is iszonyú nagy eredmény lesz, de ha tényleg közelíti a 600-at, akkor az döbbenetes lesz.

Kicsit lehetett volna hosszabb cikk a rekordöntögetésről, de azért én ennek is örültem!

BuB 2012.05.07. 13:12:29

Hát nem tom, amennyire vártam a trailert, nem nagyon mozgatott meg... ás pár helyen még olvastam hasonló hozzászólásokat, ahogy Bane kariját is megkérdőjelezték sokan, no meg a "Macskanőt" is jó pár helyen húzogatják le...
Szval nem tom... rohadtul örülnék neki, ha megint TDK szintjét elérné, de sajna nem nagyon merek hinni ebben, utolsó rész ide, vagy oda.

Amúgy a Dc/Warner helyében én most megálljt parancsolnék a Supinak és beillesztetnénk valami Ligás összekötő cuccot a végére, ahogy a ZL2-be is(márha lesz), majd egyből egy Liga filmet hoznék tető alá, és abból vezetném ki a spin offokat a tagok filmjeire.
Ez lenne talán a legjárhatóbb út, hogy még 2020 előtt lássunk egy Liga filmet, mer ha most a Supi se kapcsolódik semmihez, és a ZL se, akkor jóóó sokáig fog nekik tartani amire felépítenek valami hasonlót...

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.05.07. 13:31:17

@doggfather: karakter. Szerepjátékos szleng eredetileg XD

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.05.07. 16:16:08

@doggfather: Áhh, én a Supi-n gondolkodtam vagy 5 percig, hogy ki a fene lehet :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.05.07. 16:25:00

@Vészmadár: :D
akkor megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok benga. :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.07. 22:02:17

A becslések még alul is múlták a 200 millió, a Bosszúállók 207,4 milliót hozott. Atyagatya

kelta 2012.05.07. 22:44:58

@koimbra: remélem, majd most is elsírják, hogy ha nem állítják meg a kalózkodást tönkremegy Hollywood.

Sztem a TDKR vagy a Hobbit is felülmúlhatja ezt az eredményt. Hiába nincs meg a Heath Ledger hatás az előző filmek, azaz a sikeres franchise sokkal többet dobhat rajta, sőt még a Bosszúállók sikere is, ugyanis egy ilyen film nagyobb kedve van az embernek moziba menni, és a Pókember mellett ez egyetlen szuperhősős film idén.
Hobbitnál meg az, hogy a Gyűrűk Ura gyakorlatilag klasszikussá vált.

kelta 2012.05.07. 22:50:17

Meg azon röhögtem, hogy a Bosszállók 220 millió volt, és előre lehetett tudni, hogy sikeres lesz, mert egy sikeres és n képregény franchise és 5 film állt mögötte, így kurvára várták.
John Carter, meg egy régi, eléggé ismeretlen regény alapján csinálták, és beletoltak 300 millát. Ezt hogy, bazdmeg?:D
Komolyan, mindenki jobban jár, ha a Disney minden pénzt a Marvelnak ad, ők nem buknak vagyonokat, mi meg nyálos fosok helyett nézünk szuperhős zuzást.

foppa 2012.05.08. 17:31:34

@kelta: Szerintem 3D nélkül lehetetlen túlszárnyalni ezt az eredményt! A beszámolók szerint szinte az összes előadás teltházas volt az USA-ban. Az összbevételnél már elképzelhetőnek tartom, hogy a TDKR megelőzi a Bosszúállókat!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.08. 20:43:33

700 millió dollár. Hogy mi ez? A Bosszúállók 13 nap alatt elért nemzetközi eredménye. Brutál. A Titanic vajon veszélyben van?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.05.08. 21:01:30

@koimbra: aztak.... akkor lesz folytatás, már biztos, lehet még hamarabb is, mint tervezték. :D

L'Angelus 2012.05.09. 18:33:36

Az Avengers Pottert; a TDKR Avatart!
süti beállítások módosítása