Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem valószínű, hogy Smith benne lesz a Legenda vagyok 2-ben...

2012.06.14. 10:32 koimbra 3 komment

Will Smith több kasszasikert tett le az asztalra karrierje során és szinte mindegyik esetében felmerült a folytatás lehetősége. A Legenda vagyok (I Am Legend) több száz millió dollárt kaszált és DVD-n is jól fogyott. A második részről 2008 óta beszélnek, de a Warner csak az év elején bízta meg Arash Amelt a forgatókönyv megírásával.

A BBC feltette Smithnek a nagy kérdést, hogy bevállalja-e a Legenda vagyok 2-t. "A producerek dolgoznak rajta, én nem veszek részt benne. Ha a szkript remek lesz, akkor bevállalom. De valószínűleg ez nem fog összejönni." - A sztár azt is hozzátette, hogy nem akar a folytatások embere lenni. E szerint búcsút inthetünk a Hancock 2-nek és a Függetlenség napja második felvonásának? Mindenesetre a Bad Boys 3-ban biztosan benne lenne, hiszen mindig is azt nyilatkozta, hogy jó lenne, ha megvalósulna, csak rettentő drága mulatság lenne.

Az Empire pedig a Django elszabadul (Django Unchained) westernről kérdezte Smith. Először még úgy volt, hogy a rapper-színész fogja játszani a főszerepet Quentin Tarantino filmjében, de a szerződést Jamie Foxx írhatta alá. "Nem sok hiányzott hozzá, hogy benne legyek, ez volt a legjobb forgatókönyvek egyike, amelyet valaha is olvastam. A gond az volt, hogy épp a Men in Black 3 munkálatainak a közepén jártunk, Tarantino viszont nem tudott várni. Sajnos nem volt időnk arra, hogy leüljünk megbeszélni a részleteket, én pedig nem akartam, hogy miattam csússzon a forgatás. Pedig a forgatókönyv egyszerűen zseniális volt."

Címkék: miújság i am legend django unchained

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr764587526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2012.06.14. 12:38:09

Én azért kicsit unom már smith "semmit tevését". Folyton megy a duma,hogy majd jön ez meg jön az...és semmi,Bad Boys 3-ról is vagy 2 éve megy a pusmogás,és semmi előrelépés sincsen...Vannak rajongói Smith-nek biztosan rengeteget,akik várják,hogy csináljon filmeket,de ő meg nem csinál semmit,csak futtatja a családját.

Dean6 2012.06.14. 14:27:12

@napalm: 4 év kihagyással...:/
süti beállítások módosítása