Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

TOP 10 Pókember ellenfelek akik még nem tűntek fel a moziban

2012.07.07. 13:20 BeniMan 35 komment

Spider-Man_Villains.jpg

Jövő héten már mi is beülhetünk a moziba, hogy megnézzük a Csodálatos Pókembert, amely sikert sikerre halmoz.Több országban is megdöntötte a Bosszúállók nyitó bevételét és Amerikában is tarol. Pókember alaposan rávert a Transformers 2-re és így már az övé a legjobb keddi nyitás 35 millió dollárral. Nem mellékes az sem, hogy például az imdb-n jobb az átlaga mint bármelyik Raimi filmnek és a 7,8-as átlag elég jónak mondható. Nemcsoda tehát hogy az alkotók bejelentették, trilógia lesz a Csodálatos Pókemberből. De vajon kikkel küzdhet meg a hálószövő? A már megismert gonoszok térnek vissza új köntösben? Vagy vadi új ellenfelet kap hősünk? Ezt nem tudjuk, de összeszedtük azokat az ellenfeleket, akik még nem szerepelhettek egy filmben sem. Vámpír, Skorpió, egy rinocérosz és egy Vadász is szerepel a mai listánkban. A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Ti kit néznétek meg egy Pókember filmben?? Melyik ellenfél/ellenfelek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni.

10. Morbius, az Élő Vámpír

Dr. Michael Morbius, a Nobel-díjas tudós, egy ritka és halálos vérbajban szenvedett. Barátjával és kutatótársával, Emil Nikosszal éjt nappallá téve a betegség gyógymódjának kidolgozásán fáradoztak. Rájöttek arra, hogy a vámpírdenevérek teste tartalmaz egy ellenanyagot, amely áttörést jelenthet a betegség gyógyításában. Azonban katasztrofális változásokat okoztak Morbius szervezetében. Morbius lassan kezdett átváltozni egy szupererejű, vámpírszerű lénnyé, amelynek csak egyetlen vágya volt… minél több vért szerezni. Morbiusnak, az Élő Vámpírnak állandóan friss vérre van szüksége az életben maradáshoz. Morbius, átalakulása révén képessé vált a repülésre, és ha szemkontaktusba kerül áldozatával, át tudja venni annak mentális irányítását hipnotizálás segítségével. Fogait és karmait közelharcban fegyverként használja. Ereje és kitartása veszélyes és halálos ellenféllé teszik őt.

9. Rinó

A kolosszus, akit ma Rinó néven ismerünk, eredetileg egy pitiáner bűnöző volt, míg az izomagyú gengszterre fel nem figyelt néhány kelet európai titkos ügynök, és felkérték, hogy legyen kísérleti alanyuk, egy projectben, amelynek célja egy emberfeletti képességekkel rendelkező zsoldos-bérgyilkos létrehozása volt. Hónapokon át injekciókkal és radioaktív sugárzással bombázták testét, majd végül egy második, úgynevezett szintetikus bőrt adtak rá, amely alakja és ellenálló képessége miatt leginkább a rinocérosz bőrre emlékeztetett. A sisakja elején található rinocérosz szarvával bárkit képes halálra döfni, és könnyedén kettészelni az ujjnyi vastag acélt. Nem valószínű, hogy valaha is találkozunk vele a moziban, mivel egy felnőtt ember rinocérosz ruhában elég hülyén fest…

8. Kaméleon

Bárkinek a személyazonosságát képes lemásolni, a Kaméleon. A Kaméleon alias Dmitri Smerdyakov egy övbe épített szerkezet segítségével képes volt mások alakját felvenni, és a hangjukat utánozni, mára már az övre sincs szüksége, az átváltozás önmagától végbe megy. A Kaméleon a Hideg Háború idején jelent meg először, mint orosz kém, ám anno még náci mostohaapja, Vörös Koponya tanította ki. A Kaméleon leghalálosabb fegyvere, nem más, mint az esze, a piszokos munkát mással végezteti el, és inkább a háttérből irányítja az eseményeket, Mivel eredettörténetében igen ha hangsúlyos szerepet kap a Vörös Koponya, (és az ő jogai nem a Sonynál vannak) nem valószínű hogy összecsap a moziban Pókemberrel.

 7. Skorpió

A „Skorpió” fedőnevű zsoldos létrehozásának ötlete, J. Jonah Jameson fejéből pattant, aki saját bérgyilkosa segítségével akart pontot tenni Pókember pályafutására. Jameson 10 ezer dollárt fizetett állatokon végzett mutagenetikus kutatásokért, amelynek következő lépcsőfoka, az emberi és skorpió gének kombinációja volt. Hamarosan talált egy megfelelő emberi alanyt a kutatás folytatásához, Mac Gargan, egy piti bűnöző személyében, akinek dollár ezreket ígért a kísérleti nyúl szerepéért. A gén átültetés és sugárkezelés eredményeként, Gargan ereje, gyorsasága és teste a többszörösére nőtt, viszont elméje teljesen elborult. A Skorpió Jameson ellen fordult és különleges képességeit felhasználva, profi bűnöző lett. Mivel a mostani filmben feltűnik Gyík, nem valószínű, hogy Skorpió benne lesz a folytatásokban.

6. Vérontó (Carnage)

Cletus Kasady-t, 11 rábizonyított gyilkosság után börtönbe zárták, ahol Eddie Brock (alias Venom) lett a cellatársa. Amikor az idegen szimbióta elment Eddie-ért, hogy kiszabadítsa, egy „darabját” otthagyta, amely megérezve a Kasady-ből sugárzó gyűlöletet és vérszomjat, összekapcsolódott a gyilkossal, így létrejött Vérontó. Szimbiótája hasonló a Venoméhoz, de attól jóval erősebb, mivel már a Földön jött létre. Képes bármilyen ruhát utánozni, de nem képes rejtő-színt felvenni, mint Venom ruhája, viszont Kasady fizikai képességeit jóval magasabb szintre emeli, mint Venomé. Vérontó képes ruhájából ragacsos köteleket, éles pengéket formázni, és ezeket „kilőni” testéből. Kasadyt felruházta a „pókérzékkel”, valamint azzal, hogy képes követni az „ivadékai” nyomát, csakúgy, mint Venom.

5. Kraven a Vadász

Sergei Kravinoff  egy orosz arisztokrata családban nevelkedett, majd miután családja teljes vagyona elúszott, Afrikába utazott. Hamarosan felvette a Kraven nevet és a világ leghíresebb vadászává vált. Afrikában elvesztette nemesi mivoltát, viszont tökéjre fejlesztette érzékeit a dzsungelben töltött évek alatt. Vadászként minden elképzelhető trófeát begyűjtött, és már nem talált méltó ellenfélre az őserdő állatai közt. Ekkor új prédát szemelt ki magának, eltökélte, hogy levadássza New York rengetegének ízeltlábú szuperhősét, a Pókembert

4. Elektro

Maxwell Dillon egy egyszerű villanyszerelő volt, amikor fel kellett másznia egy villanypóznára megjavítani a vezetéket egy vihar közepén. Ebbe a póznába belecsapott a villám és Maxnek ahelyett, hogy ropogósra sült volna, elektromossággal töltődött fel a teste. Az új képességeit rosszra használta: bűnöző vált belőle. Elektro a testén át kb. 1000 volt elektrosztatikus energiát képes kibocsátani és nagyjából 1 millió voltot képes „tárolni”. Három méteres térben képes bárkit megölni a villámaival, amit az ujjain keresztül bocsát ki és nagyjából három kilométerre képes kilőni azt. Elektro képes haladni nagyon nagy elektromosságot kibocsátó drótok fölött. Elektrosztatikus hidakat is képes készíteni és bármilyen elektromos eszközt, túltölteni, illetve manipulálni. Érdekesség hogy ő James Cameron kedvenc szereplője.

3. Mysterio

Quentin Beck kaszkadőrként kezdte pályafutását, de hamarosan a speciális effektusok mellett kötelezte el magát. Rövid idő alatt szakmája legjobbjává nőtte ki magát, ám tudását a bűn szolgálatába állította. Számtalan illúziókeltő eszközt hord magánál a ruháján belül. A sisakja egy akváriumszerű plexi-üveg, mely kívülről visszatükröződik. A köpenye alatti csövekben látás-elhomályosító gázt tart, melyet a kesztyűjéből és a csizmáiból bocsát ki. Ugyanott, különböző tartályokban sokféle mérgező és hallucinogén gázt tart, melyekből például sűrű, füstszerű ködöt képez, amely a megjelenését, illetve eltűnését leplezi. Vannak holografikus lézerei, tükrei és holografikus kivetítői is, melyekkel például olyan széleskörű illúziókra is képes, mint mondjuk „eltüntetni” egy egész utcarészt.

2. Sokkoló (Rengető)

Herman Schultz sikertelen betörő volt, de a harmadik börtönbüntetése alatt új betörőszerszámot talált fel: a vibrázót, egy olyan vibráló eszközt, amely képes hangtalanul, rázkódás útján leszakítani bármiféle ajtót. A vibrázóval sikerült a börtön falát ledöntenie, és megszökött cellájából. Közben rájött, hogy a vibrázás ellenhatása, a „visszarúgás” őt is ledönti a lábáról, ezért hetek szorgos kísérletezgetéseivel sikerült összehoznia magának egy teljes felszerelést, mely a habruhán kívül egy kézfejre szerelt, kisméretű vibrázó szerkezetből állt, melyet egy gombnyomással hozott működésbe, továbbá egy pár kemény csizmából, amely elnyelte a rengéshullámok visszahatását, és egy olyan övből, amely a szerkezet működéséhez szükséges elemeket tartalmazta. Elnevezte magát Sokkolónak.

1. Keselyű

Adrian Toomes két okból lépett a bűnözői pályára: az egyik ok a bosszú, a másik pedig, hogy elkerülje a halált. Toomes éjt nappallá téve dolgozott a mára már hírhedt szárnyas repülő szerkezetén, és alávetette magát egy különleges sugárterápiának, amely segítségével emberfeletti erőre tett szert. Keselyű kidolgozott egy bonyolult bio-kémiai eljárást, amely megszabadítja őt betegségétől, sőt még meg is fiatalította őt. Toomes vitathatatlanul zseniális tudós volt, így nem okozott gondot neki a Keselyű repülő szerkezetének megtervezése és megépítése. A repülő – harci – páncélzatot, egy elektro-magnetikus antigravitációs generátor működteti, amely 6 órányi folyamatos repülést biztosít, maximum 500 méteres magasságban. A Keselyű maximális repülési sebessége 95 mérföld óránként. Ezen kívül magával hord egy plazma fegyvert és számos, ismeretlen típusú gránátot.

Címkék: top10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr524634102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mese92 2012.07.07. 13:41:43

Nálam Vészmanó a favorit, de a listából nagyon sok ellenfelet kedvelek, pl. Vérontó (a mesében Mészárszék) és a Skorpió. Fekete Macskát is szívesen látnám a vásznon!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.07. 14:04:04

Szerintem Sokkoló elég komolytalan ellenfél, úgy vélem, hogy az egyik leggyengébb ellenfél.
Rinó pedig nem igazán Spidey ellenfele, ráadásul ő csak rohan előre, valahogy ő sincs túl jól kitalálva.

Vérontó már igazán durva, Venomnál is rosszabb. Kraven a vadászt pedig a negyedik Pókemberre be lehetett volna hozni. Vele lehetett volna rebootolni, új alapokra fektetni a franchise-t. Mondjuk elővehették volna azt a történetet, ahol Kraven a Föld alá küldi a Hálószövőt.

kerdezo83 2012.07.07. 15:33:46

Ezt már régebben fel akartam vetni. (Meg akartam kérdezni.)
Ugye, jelen pillanatban a Sony tulajdonában van a Pókember „megfilmesítési” joga. Az se titok, hogy amióta a Disney felvásárolta a Marvelt, azóta próbálja visszaszerezni a különböző karakterek jogait a különböző filmstúdióktól. (Pókember, X-Men, Fenegyerek, F4… stb.)
Na, most akkor jön az 1 milliós kérdés: azzal, hogy a Sony megvette a Pókember jogait, gyakorlatilag bármelyik Pókember ellenfelet megfilmesíthetik? Vagy csak „amire” fizetnek? Mert kétlem, hogy ezután a Disney bármelyik karakter megfilmesítési jogait is eladná. (Legyen az akár gonosz karakter is!)
Ha pedig véges azon karakterek száma akik megjelenhetnek, akkor az kicsit gáz, mert akkor újra és újra azok a karakterek bukkanhatnak csak fel akik „ki vannak fizetve”.

BeniMan 2012.07.07. 15:46:32

@kerdezo83: A Pókember jogait vették meg. Ha jól tudom ez azt jelenti hogy minden olyan karakter jogait megvették akik a Pókember képregényekben tűntek fel, eredetileg. Tehát hiába tűnt fel a Fantasztikus Négyes vagy a Megtorló a Pókember képregényben, eredetileg nem Pókember képregényekben "születtek" meg, így az ő jogaival nem rendelkeznek. De pl. hiába akarnák a Marvelnél hogy a Kobold feltűnjön a filmjeikben, nem tehetik meg mert ő Pókember univerzumában van, a jogai a Sonynál vannak.

Nem valószínű hogy valaha visszakapják a megfilmesítési jogokat a Marvelnél, Pókember az egyik legnépszerűbb karakter, rengeteg pénz van benne...

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.07.07. 16:37:17

Nálam Carnage tuti dobogós (ha nem első) lenne. De szívesen látnék egy normális Venomot is, mert a Raimi féle egy undorító vicc volt.

BuB 2012.07.07. 16:45:16

Vérontóban semmi potenciál nincs... egy esztelen, hülye "tömeggyilkos", amit valszeg valszeg be se mernének vállalni, hogy bemutassanak a nagyvásznon...
Egy Elektro, Mysterio sokkal esélyesebb a következő filmekre.
De sztem a trilógia záró darabjában egy új Zöld Manóhoz lesz szerencsénk, és ha a stúdió be meri vállalni, kinyírják Gwent...

Skeez 2012.07.07. 20:07:02

@BuB: A záró filmben Chuck Norris lesz az ellenfél, és Pókembernek nyente..

KenSentMe 2012.07.07. 22:44:55

Rövid vélemény:
10. Szánalmas (jaj, ma már mindenki a vámpírokat kopizza)
9. Komolyan, valakire elkölt milliókat egy kormányprogram, hogy szuperkatonát csináljanak belőle, aztán felöltöztetik rinocérosznak és egy szép szarvat is raknak a fejére? Wtf? Mondjuk a képregények aranykorának hőseire ez a hülye öltözet gyakorta jellemző.
8. Rejtély sokkal menőbb a Gonosz mutánsok testvériségében, ez elég ok is, hogy ne őt szeressük.
7. Kábé mint Rinó, csak valahogy még súlyosabb, hogy a skorpió a pók ellen harcol.. (jaj, mint a National Geographicon)
6. Vérontóról is lehetne rosszakat írni, de ő menő, például mert meglovagolja a modern időkre oly jellemző sorozatgyilkos-kultuszt (X polgáltárs és Született gyilkosok és stb), ráadásul nem fagylaltoskocsin közlekedik és nem disney mesejelmezt visel.
5. Kraven is menő, mély és eredeti karakter, pl. mert szimbólumokból építkezik, nem a szokásos "megcsípett egy radioaktív ebihal és bekattantam, mert elhagyott a volt nejem".
4. Ambivalens érzéseket vált ki belőlem, úgyhogy most sem ajnározni, sem fikázni nem tudom, bár érzésem szerint, ha valakinek van villamosmérnöki diplomája, nehezebb kedvelnie elektrót.
3. Ez a rengeteg kütyü maximum Fátum Doktornak áll jól, attól, hogy valaki akváriumot húz a fejére és projektort rak a gatyájába, még nem lesz übermájer.
2. Sokkolóval semmi komoly baj nincs, bár kizártnak tartom, hogy valaki egy csodakesztyűt viselve képes lenne partiba kerülni Pókemberrel, figyelembe véve a hálószövő reflexeit. Apropó, őt nem Rengetőnek hívják?
1. Keselyű se rossz karakter, csak sajnos nem tudom komálni ezt a megkeseredett, undorító vénember-típust, bár lehet, hogy pont ezért jó szuperellenfél, mert pont olyan taszító, mint az egymást lökdöső nyuggerek a piacon.

Hú, hogy ki jó ellenfél, hát nehéz kérdés.. az nagyon vicces volt, amikor Pókember Buldózer ellen harcolt. Vészmanónak jó volt a ruhája, de sajnos egy nulla volt a Zöld manóhoz képest. (Gyakorlatilag egy optikai tuning volt az egész karakter, jó is, hogy kinyírták.) 10-es listát meg nem tudnék írni, még szubjektívet sem, így végiggondolva hihetetlen, hogy ez a Pókember milyen pojácák ellen harcol, lepergetve a Vasember vagy a Bosszú angyalai vagy az X-men vagy az új Batman filmeket, azokban azért nem kicsit menő gonoszak voltak, nem biztos, hogy ezeket a lakótelepi senkiket erőltetni kéne (mint Kalapácsfej meg Vízember.. teúristen). Biztos, hogy a Pókember nem az ellenfelek kúlsága miatt erős.

Globetrotter2014 2012.07.07. 22:58:46

@VRbagoly: kb +1.

Án alapból szekptikus vagyok a Spidey univerzum karaktereivel kapcsolatban, pedig a képregényt szerettem soksok éve. Mondjuk a Marvel msot elég ügyesen ülteti át a karaktereit jelenkonform formába.

Gandalf Garaboncias 2012.07.07. 23:54:28

Vészmanó (Hobgoblin)!
Lehet, hogy képességekben/ruhában/felszerelésben nem emelkedett ki annyira az ellenfelek között, de titokzatosságában és agyafúrtságában igen! A figura varázsát pont a történet és a vele kapcsolatos fordulatok adták a klasszikus "Csodálatos Pókember" képregény-sorozatban. Én kölyökkoromban nagyon sokat agyaltam, ki lehet a maszkja mögött, és csak utólag tudtam meg, hogy többen is, mert rengeteg ál-Vészmanót is bevetett az első igazi Vészmanó megtévesztés gyanánt.

Nyilván egy igazán jó történet/forgatókönyv nélkül önmagában semmit sem érne a szerepe egy esetleges filmben, de a régi képregényben abszolút működött.

Boxernyuszi 2012.07.08. 00:04:09

Misztérió lenne a leglátványosabb. A legdekoratívabb pedig Felicia Hardy. Ha bár képregényben már ez összejött... De az eddigi próbálkozásokat látván, tuti elszúrnák

Rodolfo63 2012.07.08. 00:24:16

a fáraó lenne komoly ellenfél - igaz, ő nem csak pókembernek, de a kapcsolódó univerzum karaktereinek is alaposan odacsapott

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.07.08. 07:50:11

@mustard: vezér már volt a fenegyerekben. ;)

vészmanó, rinó nekem is nagy kedvencem.

Illetve még az első Lámpás Jack-et nagyon csípem, nagyon jól nézett ki.

Rózsa is abszolút favorit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.07.08. 08:01:21

ezek a top10es listák hogy lesznek mindig index címlaposok??

BeniMan 2012.07.08. 08:32:54

@doggfather: Anno olvastam valahol hogy az embereket érdeklik ezek a listák, önkéntelenül rákattintanak mert kíváncsiak mi van rajta. Gondolom ezt tudja az admin is atzért pakolja ki mindig. Egy ilyen visszaszámolós listát azért olvasnak meg néznek meg mert érdekli őket ki van rajta, automatikusan rákattintanak, megnézik. Emellett szépen megdobja a kommenteket is. 21 ilyen listás írás volt. 15 nél több mint 50 komment jött 5-nél pedig a 100-at is bőven átlépte... Ha emlékezetem nem csal a 21-ből 18 Index címlapon volt... Pedig egy egy kritika vagy mélyebb írást sokkal jobbnak tartok, de valamiért ezeket a TOP 10-eket kajálják az emberek. Mondjuk hétről hétre egyre nehezebben találok témát hozzá :) De azért próbálkozom.

HatEnVagyok 2012.07.08. 08:41:37

A Family Guy-ban lévő kakast kéne ellenfélnek betenni, az nagyon tud verekedni. És a csőre... láttátok már a csőrét?!

TomPowell25 2012.07.08. 08:58:03

Szerintem Batman mellett Pókember rendelkezik a legjobb, legváltozatosabb nemezisekkel.

A fentiek közül igazából Vérontó és a Keselyű az, akiket jól meg lehetne valósítani a vásznon és szívesen is látnék. Előbbit esetleg Venommal karöltve, viszont Cassidy figurája túl brutális ehhez a szériához.

Kraven-t valahogy sose tartottam valami komoly ellenfélnek, és szerintem vásznon se festene elég látványosan egy vele való összecsapás, ellenben mondjuk Mysterioval, akinek én némileg rehabilitálnám a ruháját, hogy filmben komolyan lehessen venni.

Egyébként még Vészmanó és a Rózsa is jó lenne, igaz utóbbi inkább csak egy jól megírt történetben, és nem mint főellenfél.

Mondjuk én biztosra veszem, hogy ebben az új trilógiában a Zöld Manó ismét szerepelni fog, a kérdés csupán az, hogy ki tudná überelni Willem Dafoe-t - a ruhát ellenben nem lenne nehéz felülmúlni.:)

Sanosuke 2012.07.08. 09:53:43

@TomPowell25 és mi lenne ha ismát Dafoe játszaná el Zöldmanót :D

kerdezo83 2012.07.08. 10:35:19

@BeniMan: oké, ezt így értem. De... akkor mi van a Kingpin-nel(Vezér)? Azt mindenki tudja, hogy Fenegyerek legnagyobb ellenfele, a 2003-as filmjében is ő volt a fő ellenfél. (Ezt a filmet ugye a Fox készítette.) De Kingpin először, ha jól tudom, a Pókember képregényben tűnt fel, így gyakorlatilag, ahogy korábban mondtad a Pókemberben "született meg". Ezáltal a Sony lenne a jogosult a karakter használatára, és nem a Fox. Ezzel csak arra akarok rámutatni, hogy biztos, hogy nem kell a "gonosztevőket" is licencelni?

TomPowell25 2012.07.08. 10:36:36

@Sanosuke: erre már én is gondoltam, de akkor aztán nagy zavar lenne a fejekben.:)

Csak hát mindig, ha azon agyalok, hogy ki lehetne erre a szerepre a legmegfelelőbb utód, Dafoe jut eszembe.:)
Mondjuk sokáig Nicholsonnál jobb Jokert el sem tudtunk képzelni, aztán Ledger - persze Nolan hathatós közreműködésével - mégis maradandót alkotott. (A két interpretáció közül így sem tudnék választani, hogy melyik a jobb.)

De ha nagyon megerőltetem magam, akkor talán valamelyik rutinosan gonoszkodó színészt el tudnám képzelni, például Gary Oldman-t, vagy Ralph Fiennes-t. Vagy egy kevésbé bejáratott névként még ott van Jason Isaacs.

BeniMan 2012.07.08. 11:04:47

@kerdezo83: Ahogy így gyorsan utána olvastam. Kingpin a Pókember képregényekben tűnt fel, de ő a Derdevil univerzumhoz tartozik. Miután létrehozták Derdevil karakterét, ő lett a főellensége, így a jogai Kingpinnek a Derdevil képregényekben vannak. Értsd: Ha megveszik a Derdevil jogait akkor hozzá kapják Kingpint is. Pókember jogaiban nincs benne Kingpin.

Sanosuke 2012.07.08. 12:12:49

@TomPowell25: vagy az utóbbi 10 évben a mindig főgonosz Mark Strong :)

spion27 2012.07.08. 12:38:33

egyik gagyibb mint a másik
amúgy se vagyok oda a képregényekért, max a mozifilmet megnézem, de ezek szörnyen bénák

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.07.08. 13:35:11

Keselyű civilben egy idős nyugdíjas figura. Az amcsik gyomra nemigen venné be a moziban, hogy egy vénembert gyepál a Pókember.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.08. 14:30:37

@kerdezo83: Szerintem ez úgy van, hogy a jogokkal együtt a hős nagyobb ellenfelei is hozzátartoznak. Így pl bármikor jöhetne egy Venom, Homokember, Fekete Macska, Rózsa film. Pókember az évtizedek alatt rengeteg ellenféllel küzdött meg, úgyhogy tudnak miből válogatni.
Ugyanakkor kiskapuk mindig vannak. Még tavaly mondta Kevin Feige, ha ők úgy gondolnák, akkor nyugodtan betehetnék Skarlát boszit és Higanyszálat a következő Bosszúállókba, azok nyugodtan villogtathatnák képességeiket, csak azt nem szabad egyszer sem kiejteniük a szájukon, hogy mutánsok és Magneto az apjuk. Mivel ugye az összes mutáns, x-men jog a Foxnál van.

Én arra lennék kíváncsi, hogy vajon Galactus azért nézett ki teljesen máshogy az F4 2-ben, mert valamelyik hülye így találta jónak vagy azért, mert nem a világfaló kinézetének jogai nem volt náluk.

BeniMan 2012.07.08. 15:19:29

@koimbra: Ha már F4 szerintem minden idől legjobb legcoolabb gonosza Fátum Doktor lenne, annyira megnézném végre normálisan megalkotva a karakterét. Sztem az F4-ben nagyon elkúrták... Pl ő is összecsapott a Pókkal egypárszor, így feltünhetne. De nem tom h az F4-kinek a jogában van...

progvog 2012.07.08. 15:24:38

@koimbra: az F4-ben az volt a nagy ötlet, hogy így nézzen ki (azért a sisakját ki lehetett venni a nagyon rémisztő és misztikus füstből), a silver surfer spinoffban már a képregényes megjelenéssel láttuk volna

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.07.08. 20:35:01

@BeniMan: @progvog: az f4 filmekben sztem Fátum volt a csúcs, nagyo is jól játszott, meg kinézete is egész eltalált volt.

(már a többi szereplőhöz képest.

x-menből is volt ilyen ki lehetne ellenfél írás és lemaradtam, vagy nem volt még ilyen?

@TomPowell25: sztem is nagyon jó ellenfelei vannak a Pókinak, olyan jó némelyik, hogy meg se érdemli őket.

Monjduk Kraven magasan "jobb", mint Carnage sztem.

catshannon 2012.07.08. 22:05:47

@VRbagoly: jó, hát Pókember mindig is proletár hős volt:)

catshannon 2012.07.08. 22:53:02

@Pisti, az aragorn: egyet kell értenem, a Vészmanó a rejtőzködés és a trükkök mestere. Nem is kell, hogy annyira "nagy" ellenfél legyen, mert az nem Pókember ligája, és a képregényben sem bírtam már egy idő után a licitet. A Vészmanós részek ütöttek, mert úgy tűnt, egy igazi, pariban levő ősellenség kreálódott.

iPedro 2012.07.10. 09:23:22

Vészmanó és Rózsa jó ellenfelek lennének, de nem egy mozifilmben. Az ő varázsukat pont az adta, hogy több részen keresztül ment a nyomozás és a találgatás hogy ki lehet a maszk mögött. Őket inkább egy sorozatban tudnám elképzelni, ahol az évad végére kiderülne hogy a két ellenfél a real life-ban amúgy ott volt egymás orra előtt.

Sztem nagyon jó ellenfél lenne egy normális Venom, aki a legutóbbi filmben csak egy mellékszál volt. És az ő története folytatódhatna a Vérontóval, de annak csak akkor lenne értelme, ha 'hitelesen' valósítanák meg (tényleg patakokban folyna a vér, 18-as karika mellett) de azt nem fogják bevállalni.
süti beállítások módosítása