Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jön az Asylum első mozifilmje

2012.07.13. 12:44 koimbra 5 komment

Atyaég, az Asylum megunta, hogy csak a DVD piacon hódít, úgy gondolja, hogy betör a mozikba is. Már megvan az első projekt, amely a vásznakra kerül. A #HoldYourBreath horrorra a jobb sorsra érdemes Katrina Bowden domboríthat Randy Wayne mellett. Bowden előszeretettel vállal be rémisztőnek és ijesztőnek szánt alkotásokat, láthattuk a The Shortcutban és a Piranha 3DD-ben, benne volt a Trancsírák horrorparódiában, idén pedig a Nurse 3D-ben önthetnek rá néhány vödörnyi vért.

Történet? Hét jó barát túrázni indul és egy gizes-gazos, lepukkant kis temetőn keresztül visz az utuk. A helyi mendemonda szerint ha valaki át akarna kelni a sírkerten, annak vissza kell tartani a lélegzetet, ellenkező esetben számolnia kell a következményekkel. Nos, az egyikük nem magasról tesz az utasításra és szépen meg is szállja egy sorozatgyilkos szelleme, ráadásul képes arra, hogy gazdatestet váltson. Így a barátoknak fogalma sincs arról, hogy éppen kiben bújhat meg a gyilkos.

Október 5-én esedékes a bemutató.

Címkék: miújság asylum

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr574652128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Newzoli 2012.07.13. 17:15:58

Ez a VÉG kezdete...:(((((((((((((((((((.szegény Emberiség...:))))

Spawn85 2012.07.13. 20:49:33

A sztori még azt mondom csak-csak, de ezzel együtt...nem is tudom...

szkristof92 2012.07.14. 10:49:57

A maják nem vicceltek, tényleg eljött az Armageddon ideje.

Söci 2012.07.15. 08:49:40

legalább fejlődni próbálnak, és nem maradnak meg azon a tré szinten amin vannak

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.15. 13:19:59

@Söci: Szerintem továbbra is gáz filmeket fognak gyártani. Bizonyára alaposan megszedték magukat a DVD-s filmekkel és talán úgy gondolták, hogy a mozikban még jobban kereshetnének.
süti beállítások módosítása