Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elképzelhető, hogy lesz folytatása a Ragyogásnak

2012.07.29. 16:32 koimbra 7 komment

A Stanley Kubrick által dirigált Ragyogás gyakori vendég a "legjobb filmek" felsorolásokban. 32 éve, hogy bemutatták és 32 éve, hogy elvoltunk folytatás nélkül. Azonban a Los Angeles Times információja szerint elképzelhető, hogy összehozzák a következő részt. Egyelőre még csak diskurálnak és gondolkodnak, hogy lehetne-e ebből valami érdemlegeset kihozni. Tehát egyelőre még nem lehet kijelenteni, hogy a film megvalósul, de mindannyian tudjuk, ha Hollywoodban valaki kigondol valamit, akkor elég nehezen tud lemondani róla.  Laeta Kalogradis, Bradley Fischer és James Vanderbilt lehetnének a film producerei, ők dugták össze a fejüket a fejesekkel.

Stephen King javában írja regényének a folytatását és a könyv előreláthatóan jövő év elején landol a boltok polcain de a Warnert ez egyelőre hidegen hagyja, teljesen más sztorit adnának elő. A Ragyogás 2 egy előzményfilm lenne, bemutatnák, hogy mi történt, mielőtt a Torrance család beköltözött volna egy isten háta mögötti csendes hotelbe.

Címkék: miújság sequel prequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr54684990

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.30. 11:12:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.07.29. 20:03:10

a kurva anyjukat. Kubrick után? már a tv film is ócska szar volt ebből.

speedle 2012.07.29. 20:14:26

akk a folytatásnak is annyi köze lesz a könyvhöz mint a kubrik félének. grat. rókabőr.

Globetrotter2014 2012.07.29. 23:37:56

Gondolom olyan lesz mint a 2010 a 2001 után...

Flasztimill 2012.07.30. 14:31:56

King is elmehet a picsába, ő nyafogott, hogy Kubrick szerinte szart csinált a könyvéből, majd egy senkivel csináltak egy rakás sz@r tv filmet. Ahelyett, hogy örülne, hogy a legjobb filmek között emlegetik...büdös bunkó! Erről a tervezetről meg annyit, hogy borítékolhatóan max DVD-n adják ki, senki nem fog erre komolyabb összegeket áldozni!

Tipca 2012.07.30. 15:21:16

@Flasztimill: már nem azért, de hadd döntse már el egy író, hogy mennyire tetszik neki a saját könyvéből készített film. És ezzel nem Kubrick filmjét kicsinylem le, mert nekem is sokkal jobban bejött, mint a tévéfilm, ennek ellenére tény, hogy kurvára semmi köze nincsen Kubrick filmjének Stephen King Ragyogás című könyvéhez.

Abban viszont egyetértünk, hogy ez a Ragyogás 2 film valószínűleg nem lesz túl értékelhető. Más kérdés, hogy King új Ragyogás könyvének sem lesz sok köze az elsőhöz, vámpírok meg minden... bah...

Flasztimill 2012.07.31. 12:57:13

@Tipca: A kokainmámorból néha felrévedve, Mr. King tud ám bicskanyitogató stílusban megnyílvánulni! (Pedig, mint írót kedvelem...) Ez tény, ahogy az is tény, hogy, a könyv - melyet gondolom olvastál - és a film egyetlen komolyan szembeötlő különbsége a befejezése! A könyv bő fele megfilmesíthetetlen! Pont attól jó a Kubrick-féle ADAPTÁCIÓ, hogy nem csapja agyon tv filmes klisékkel mint állandó backflashek, gagyi rémisztgetés, v.o. erőlködés, hogy Jack, Danny, Wendy lelkivilágában eligazodjunk! Pl.: Nicholson Jack Torrense azért félelmetesebb, mint a könyvben, mert sokkal kiszámíthatatlanabb! Nem értem mitől nincs "kurvára semmi köze" a könyvhöz. ezt egy kicsit gondold át és fejtsd ki légyszi, mert ez így csak lóg a levegőben és nem értem...

Tipca 2012.07.31. 16:52:13

@Flasztimill: Természetesen olvastam a könyvet, és utólag belegondolva a "semmi köze" tényleg kicsit erős volt, de volt pár jelenet, amit nagyon hiányoltam a filmből, mert a könyvben a kedvenceim közé tartoznak. Ilyen például, mikor Danny lezuhan valami sötét járatba (asszem a játszótéren, bár már régen olvastam), és ott a halott kisgyerek a sötétben. Vagy például a klasszikus sövényállatok. Nicholson karakterével meg annyi a baj, hogy nem a könyvbeli Jack. A könyvben Jack (viszonylag) normálisként kezd, majd később szép lassan kezd becsavarodni. Nicholsontól már az első jelenetben azt várja az ember, hogy mindjárt kinyír valakit, olyan fejeket vág. És bármennyire is "csak" a befejezés szerinted a különböző, pont elég az, hogy ne legyen könyvhű. Mert, ismétlem, szeretem a filmet is, a könyvet is, csak az első nem működik a második adaptációjaként. De ez csak az én véleményem, nem kell vele egyetérteni. :)

Ami meg King kokainmámorát illeti, sok rajongó visszasírja azokat az időket. :P Én mondjuk nem feltétlen, a Setét torony sorozat záró darabjai (és főle A Befejezés!) örök kedvencem maradnak, holott azokat mindenki szapulja.
süti beállítások módosítása