Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A jövendő múlt napjai alapján készül el az X-Men folytatása

2012.08.02. 10:35 koimbra 3 komment

Ahelyett, hogy az X-Men negyedik felvonásán munkálkodnának, inkább az X-Men: Az elsők következő részét hozzák el. A történetről eddig csak pletykák és spekulációk láttak napvilágot, de úgy hírlett, hogy a filmhez A jövendő múlt napjai sztorit használják fel, ami az Uncanny X-Men 1981-es számában látott napvilágot.

Az IGN-nek alkalma nyílt arra, hogy elbeszélgessen Bryan Singerrel, a rendező-producer pedig megerősítette, hogy valóban annak a cselekményét ültetik át gyöngyvászonra. Elmondása szerint szinte biztos, hogy Matthew Vaughn dirigálhatja Az elsők újabb részét, de azt nem tudja, hogy mikor indul a forgatás, de biztos, hogy nem idén. Hozzátette, hogy nem képkockáról képkockára veszik át A jövendő múlt napjai történéseit, lesznek benne új dolgok is.

Aki nem tudná, ez a történet egy alternatív univerzumban játszódott és a mutánsok többségét kiírtották.  A cselekmény tényleges kiindulópontja, mely a negatív jövő kialakulásához vezetett, a Gonosz Mutánsok Testvérisége által elkövetett merénylet volt a mutánsellenes politikájáról ismert Robert Kelly szenátor ellen. Az ezt követő eseménysorozat a mutánsvadász Őr-robotok tömeggyártásához vezetett, melyek végül átvették az irányítást az Egyesült Államok felett. Az Őrök 2013-ra jórészt kiirtották a mutánsokat és más emberfeletti képességgel rendelkező lényeket, a túlélőket pedig gyűjtőtáborokba kényszerítették. A szigorú ellenőrzés alatt tartott népességen belül a gyermeknemzés jogát csak a mutáns génektől mentes, általuk „tisztának” ítélt egyéneknek tartották fenn. Bővebben a wikipedián olvashatsz erről.

Pedig ez sokkal jobban passzolna az X-Men 4-hez.

Címkék: miújság sequel képregényből film x-men

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr134691883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.02. 12:31:42

ezt nehéz lesz JÓL megfilmesíteni, főleg, hogy ne hasonlítson valami béna mátrix vagy terminátor koppintásra.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2012.08.02. 15:01:09

Ennek örülök. Ez valóban egy jó sztori.

Mikka-Makka 2012.08.02. 16:07:50

fúúú ez nagyon jó sztori, bízom Singerben hogy jó nyomasztó filmet fog csinálni. böhöm nagy sentineleket a népnek!
süti beállítások módosítása