Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jófej Joss Wheedon

2012.08.18. 12:00 FayeFaye 3 komment

Joss Whedonnek van humorérzéke, ezt eddig is tudtuk, sőt, nem csak humorérzéke van, hanem tényleg szenvedélyes filmes, aki a mai napig csinál kisebb projekteket a barátaival nem a milliókért, hanem mert szereti. Az is igaz, hogy sokat köszönhet a hihetetlenül elkötelezett híveinek, akik a Dollhouse közben is kitartottak mellette, és  tíz évvel később is kampányolnak a Firefly folytatásáért. De Whedon attól lesz igazán jófej, hogy most, amikor egy igazi blockbuster van mögötte, ami majdnem 1,5 milliárd dollárt keresett nemzetközileg, arra használja a hírnevét, hogy egy kis független filmre irányítsa a figyelmet. A Sleepwalk With Me közönségdíjat kapott a Sundance fesztiválon, de csak néhány múvészmoziban került volna bemutatásra, azonban a rajongók intenzív Twitter kampányának köszönhetően megduplázáták a mozik számát, ahol játszani fogják a filmet. Joss Whedon ezt egyértelműen hadüzenetnek veszi, hiszen így elvehet vásznakat az Avengerstől, amit 14 hét után már csak 200 moziban játszanak, és arra szólít fel mindenkit, hogy bojkkottálja a Sleepwalk-ot. Sőt, kampányoljon, hogy játszák a helyi mozijában, hogy aztán bojkottálni tudja!

Joe Birbiglia rendező és Ira Glass producer felvették a kesztyűt, és megígérik, hogy egy dollárral többet fognak keresni, mint az Avengers, ráadásul mindezt csak Amerikában, ugyanis nincs külföldi terjesztőjük, még akkor is, ha így mindenkinek 5,5-ször kell megnéznie a filmet! 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr234717771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Goddamn90s 2012.08.18. 12:17:00

Joss is the MAN! a film meg jonak tunik!

NewZ 2012.08.19. 20:14:40

Szimpatikus figura..:))
süti beállítások módosítása