Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy, 2012)

2012.09.08. 11:55 FayeFaye 9 komment

A Bourne-trilógia hatalmas hatással volt a kétezres évek akciófilmjeire. Az, hogy azóta akciót nem lehet csak kézikamerával felvenni, ugyan kétes érték, mindenesetre egyedi stílust teremtett. De az intelligens, belső konfliktusokkal tépelődő és kütyük nélkül, realisztikusan kéziharcoló Jason Bourne nélkül nem lett volna modern Bond sem. Ráadásul azon ritka sorozatok közé tartozik, ahol általában a második, sőt még a harmadik részt is magasabbra értékelik, mint a legelső alkotást. Ez konkrét számokban is kifejezhető: mindegyik rész több pénzt termelt, mint az elődje. Nem csoda, hogy a Universal Pictures nem szívesen vált volna meg az arany tojást tojó franchise-tól, de hogyan folytathatnák, mikor Jason Bourne történetéből már mindent kifacsartak, Paul Greengrass rendező és Matt Damon, a film sztárja már a harmadik részre is nehézkesen tértek vissza, egy negyedikre pedig nem voltak hajlandóak. A megoldás: Jason Bourne csak a jéghegy csúcsa!

the_bourne_legacy_poster.jpg

A megoldás elegáns, és a végtelenségig bővíthető. A reboot egy másik színésszel sohasem működött volna. Amit kapunk inkább egy spin-off, mint folytatás, így oldalirányba mozdulva meg tudták tartani és továbbfejleszteni a Bourne-univerzumot anélkül, hogy megbecstelenítenék az eredeti trilógiát. Bár Matt Damon már nem tűnik fel a filmben, többször történik rá utalás, dramaturgiailag teljesen organikus módon. A Legacy története időben ott kezdődik, amikor Jason Bourne újra felbukkan Londonban a Bourne Ultimatum-ban, de ezúttal egy teljesen más szemszögből látjuk az eseményeket. Megtudjuk, hogy a Treadstone csak egy volt a sok kísérleti program közül, nem is a CIA házi fejlesztése, hanem egy külsős cég, a megfelelően semmitmondó National Research Assay Group fejleszti és birtokolja a „terméket”, és csak kölcsönadják őket a különböző nemzetbiztonsági szervezeteknek. De Bourne azzal, hogy felhívta a Treadstone-ra a nyilvánosság figyelmét, veszélybe sodorta a többi programot is, és az NRAG főnöke, Eric Byer (Edward Norton) nem kockáztat, porig égeti a következő programot a sorban, ami kapcsolatba hozható a Treadstone kísérlettel. Mint az orosz babák, mindig van egy következő program, hogy eltűntesse a törvényszerűen félresikló elődje nyomait. Aaron Cross (Jeremy Renner) Outcome ügynök azonban egy kicsit túl jól sikerült, akárcsak Jason, ő sem hagyja magát csak úgy likvidálni. A cselekmény innentől kezdve a legelső Bourne-filmre emlékeztet, az egész egy látványos menekülés.

bourne_legacy_renner_3_a_h.jpg

Aaron Cross sokkal egyszerűbb karakter, mint Jason Bourne, nem küzd egzisztenciális kérdésekkel, nem izgatja túlságosan mi áll a háttérben – bár, ha lesznek folytatások, valószínűleg ezeket fogják majd részletesebben feltérképezni –, szerencsére nem vesztegetnek sok időt a múltjára, Cross tudja, hogy kicsoda és mit akar: életben maradni. Jeremy Renner nagyon jó választás volt, hiteles akcióhős, és mellékszerepek után blockbuster produkciókban végre bizonyította, hogy egyedül is el tud vinni egy mainstream filmet. Tulajdonképpen már a Mission Impossible 4 alatt is végig az járt a fejemben, hogy mennyivel jobban élvezném, ha Tom Cruise helyett Renner játszaná a főszerepet, és a Bourne Legacy ezt a vágyamat váltotta valóra, ugyanis a történet és az akció is lényegesen fantasztikusabb, mint a korábbi Bourne-filmekben – lásd lépcsőkorláton lecsúszás motorral. Cross társa a menekülésben Rachel Weisz, egy klinikai kutató, aki szintén felkerült az Outcome tisztítótűz listájára. Igazából a szerep nem túl vaskos, de Weisz van olyan komoly színésznő, hogy elhiszem neki, hogy PhD-ja virológiából. Ed Norton rutinból hozza a komoly színészt az ablaktalan, monitorokkal teli szobában (amit a korábbi filmekben David Strathair és Joan Allen játszottak, akik itt is feltűnnek egy-egy jelenet erejéig, némi súlyt kölcsönözve az alkotásnak). Bár Norton fiktív zsargonnal átitatott szövegei időnként már majdnem áthajlanak a komikusba, de még épp el tudja adni.

Jeremy-Renner-as-Aaron-Cross-in-The-Bourne-Legacy.jpg

A Legacy messze nem olyan fajsúlyos, mint a korábbi filmek, és emiatt fanyalogtak is a kritikusok. Mindettől függetlenül A Bourne hagyaték egy pörgős, nem lebutított és nagyon szórakoztató akciófilm. Paul Greengrasst Tony Gilroy váltotta a rendezői székben, aki már az előző három alkotás forgatókönyvén is dolgozott, tehát a film nem került teljesen avatatlan kezekbe, és bár ez már nyilvánvalóan egy másik teremtmény, de a DNS-ében továbbra is ott van Bourne.

IMDb: 7,0

RottenTomatoes: 56%

Címkék: iromány bourne

A bejegyzés trackback címe:

http://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr394761869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2012.09.08. 13:30:18

Még legalább 2x meg kell néznem, mert annyira koncentráltam Jeremy-re, hogy teljesen elhomályosult körülötte minden.

Goddamn90s 2012.09.08. 17:29:28

nekem oszinten szolva maga a film csalodas volt! teny hogy Jeremy egy allatt volt mint Bourne hagyatek, de maga a film nem jott at!

Elanor_ 2012.09.08. 20:17:35

Nekem ez a pasi eleinte annyira antipatikus volt (valszeg a teljesen erthetetlenuk agyonhypeolt Bombak foldje miatt), h amiben jatszott, azt direkt nem neztem meg. Aztan jott az Avengers, es kedvet kaptam hozza. A kritikatol meg erre a filmre is kivancsi lettem. :)

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2012.09.08. 20:22:53

@Armida: :D nem vagy te kicsit elfogult?!
:D

egyébként index címlap, grat!

Cucuminator 2012.09.09. 01:04:43

Tegnap néztem. Vegyes összkép. A filmnek vannak jó jelenetei, de valahogy nincs meg az a Bourne "fíling". Ráadásul akcióból is jóval kevesebb és ötlettelenebb volt, de a sok vetélytársánál így is mérföldekkel jobb. Ami egy kicsit szemet szúrt a cikkben : "a történet (...) lényegesen fantasztikusabb, mint a korábbi Bourne-filmekben". Azért szerintem jóval izgalmasabb egy saját múltja után kutató, identitását vesztett ember története, mint egy "Jaj, kell a kék bogyóm?" köré épülő cselekmény. Itt nem éreztem annyira dolgok súlyát. A lezárás meg kiábrándító. :
-SPOILER VESZÉLY-
Egy(!) ügynök megy ellenük és mikor azt likvidálták felpattannak egy hajóra és eltűnnek. De előtte műholdon még azt is látták, hogy milyen márkájú autóba szállnak be...

Az íráshoz meg minden elismerésem, remek cikk lett!

FayeFaye 2012.09.09. 01:47:31

@Cucuminator: fantasztikus vs. realisztikus, nem Szuper!

Prostatikus Vogon Jeltz 2012.09.09. 09:25:02

Voltak jó momentumok benne, de alapvetően szerintem hulladék az egész.
Sztorit már nem tudtak hozzá adni, ezért kitalálták, hogy valójában az összes ügynök drogfüggő, amit ráadásul fél nap alatt meg lehet szüntetni. WOW. Semmi fifika, semmi találgatás. Nézzed.
A visszahívott modellek is kapnak új tablettát, hogy ha már bent vannak a cégnél zárt ajtók mögött és ott rögtön kivonhatóak volnának nyom nélkül, inkább legyen belőlük rejtélyes metróhalál. Zseniális.
Bourne említése is elég erőltetett volt. Bárhol feltűnt a cégnek 1nél több embere, ott szó volt Bourne-ról is.

A további részeket biztosan nem nézem meg moziban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2012.09.10. 10:06:48

Ez a kézikamerás akció amúgy érdekes dolog. Én (is) utálom, viszont gyártási szempontból optimális, hiszen nem kell rengeteg időt eltölteni azzal, hogy a különböző akciójeleneteket precízen megkoreografálják, illetve begyakorolják (főleg a verekedéses-, illetve rohanós-lövöldözősjelenetekre, valamint az azok korrigálására szánt CGI utómunkaidőre gondolok), így egy valag pénzt megspórolhatnak azzal, hogy a színészek csak imitálják a mozgást, az operatőr (a kamera ma már ritkán klasszikusan kézi, hanem inkább az a testre szerelhető steadycam) pedig majd jól berezgeti a képet, így, kvázi kézzel elkenve a begyakorlatlanságból, és a többiből adódó hibákat. Azért is érdekes (és szerintem cinkes) ez, mert a steadycammel amúgy majdnem fix képet lehet rögzíteni, akár futva, vetődve, ugrálva és rázogatva is...

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2012.09.20. 19:20:41

hát nem tetszett annyira, mint a trailer alapján hittem, hogy tetszeni fog.

összvissz 2 akció van a 2 órában?!