Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem Matthew Vaughn rendezi az X-Men: Days of Future-t

2012.10.26. 08:30 BeniMan 8 komment

days-of-future-past1.jpg

Több hír is napvilágot látott a készülő X-Men az elsők folytatása kapcsán. Először is megvan a hivatalos cím, ezek szerint X-Men: Days of Future címen kerül a mozikba a folytatás. A stúdió azt is megosztotta a rajongókkal, hogy a film Chris Claremont 1981-ben megjelent képregénye, A jövendő múlt napjai alapján készül majd el.

A történet szerint  A jövendő múlt napjai történetének eseményei párhuzamosan zajlanak a sorozat jelenében, 1980-ban, és annak disztópikus jövőjében, 2013-ban. A cselekmény tényleges kiindulópontja, mely a negatív jövő kialakulásához vezetett, a Gonosz Mutánsok Testvérisége által elkövetett merénylet volt a mutánsellenes politikájáról ismert Robert Kelly szenátor ellen. Az ezt követő eseménysorozat a mutánsvadász Őr-robotok tömeggyártásához vezetett, melyek végül átvették az irányítást az Egyesült Államok felett. Az Őrök 2013-ra jórészt kiirtották a mutánsokat és más emberfeletti képességgel rendelkező lényeket, a túlélőket pedig gyűjtőtáborokba kényszerítették. Bővebben itt olvashattok a képregényről.

Végül pedig egy rossz hír a rajongóknak. Az első rész rendezője Matthew Vaughn az elfoglaltságai miatt nem rendezi meg a folytatást. Egyenlőre nem tudni ki lesz az új direktor. 

Címkék: x-men x-men first class x men:days of future

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Újabb Alkonyat videó

2012.10.26. 08:00 BeniMan Szólj hozzá!

Új nap, új Alkonyat videó. November 10.én érkezik a mozikba az Alkonyat széria befejező része. A főbb szerepekben Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner, Peter Facinelli, Ashley Greene, Kellan Lutz, Jackson Rathbone, Elizabeth Reaser, Nikki Reed, Billy Burke, Rami Malek, Maggie Grace, Mackenzie Foy.

 

Címkék: jelenet tv spot alkonyat

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Brandon T. Jackson lesz a Beverly Hills-i zsaru

2012.10.26. 07:30 BeniMan 4 komment

Brandon-T-Jackson.jpg

Ahogy már beszámoltunk róla, a Beverly Hills-i zsaru, nem kap folytatást helyette tv-ben folytatódik sorozat formájában. Aaron Foley lesz a főszereplő, aki Axel Foley fia és a Detroiti rendőrség kötelékében dolgozik. Megvan már a főszereplő is, Brandon T. Jackson lesz Aaron Foley. Eddy Murphy az első részbe visszatér mint Axel Foley, aki időközben rendőrfőnök lett Detroitban. Ha sikeres lesz a sorozat, akkor Murphy karaktere többször is vissza fog térni a sorozatba. 

Címkék: miújság beverly hills-i zsaru

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ölni kíméletesen poszterek

2012.10.26. 07:00 BeniMan 1 komment

George V. Higgins 1974-ben adta ki a Cogan's Trade regényét, Andrew Dominik, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford alkotója megírta a forgatókönyvet és a rendezői feladatokat is elvállalta. A főszerepre Brad Pitt szerződött le, Jackie Cogant játssza és egy igen fontos feladatot bíznak a megoldóemberre. A maffia által szervezett pókermérkőzés bevételét ellopják, Cogannak kell kiderítenie, hogy kik voltak azok a bátor emberek, akik erre vetemedtek. Casey Affleck, Ray Liotta,Sam Rockwell, Sam Shepard és Richard Jenkins szintén látható lesz a thrillerben.

PHzip1oNbNgTCG_1_m.jpg

Címkék: képben poszter killing them softly

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az X-Men trilógia után játszódik a Wolverine

2012.10.26. 06:30 BeniMan 13 komment

PH37TLWzGLuM79_1_m.jpg

Hetek óta lázban tartja a rajongókat az a kérdés, hogy mégis mikor fog játszódni a Wolverine film. Megjelent egy hivatalos kép a projektről, ahol Rozsomák látható de nem a jól megszokott adamantium karmokkal, hanem csont karmokkal. Ez több kérdést is felvet, így megszólalt az ügyben a rendező James Mangold is.

Ezek szerint a film az X-Men trilógia után fog játszódni, Jean Gray meghalt, az X csapat feloszlott, Rozsi pedig Japánba keveredik. Több flashback jelenet is lesz a filmben, láthatjuk a második világháborúban harcolni hősünket, de az X-Men-es időszakról is láthatunk néhány jelenetet. A Wolverine 2013 július 26-án érkezik a mozikba, Hugh Jackman, Will Yun Lee, Brian Tee, Svetlana Khodchenkova. 

 


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Croodék magyar szinkronos előzetes és poszter

2012.10.26. 06:00 BeniMan Szólj hozzá!

Shrek és a Madagaszkár alkotói ezúttal az őskorba helyezik hőseiket, a Crood családot, akik hihetetlen kalandokon keresztül fedezik a különleges lényekkel teli színes világot. Az eredeti verzióban olyan színészek kölcsönzik hangjukat a karaktereknek, mint Emma Stone, Ryan Reynolds, Nicholas Cage és Catherine Keener. A tervezett hazai bemutató 2013 tavasza.


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem lesznek idegenek a Vasember 3-ban

2012.10.25. 11:30 BeniMan 12 komment

iron-man-3-trailer-mandarin-rings.jpg

Újabb részletek derültek ki a Vasember 3-ról, ezúttal Kevin Feige a Marvel fejese Mandarinról beszélt. Ezek szerint egy teljesen új eredettörténetet ismerhetünk meg Mandarin kapcsán, amely teljesen más lesz mint amit a képregényekben láthattunk. Feige leszögezte, nem lesznek idegenek, vagy utalás idegenekre a Vasember 3-ban, így Mandarin gyűrűi sem egy idegen faj, különleges fegyvere lesz. A gyűrűkkel kapcsolatban megjegyezte, hogy bár nem egy idegen fajtól származnak, igenis nagyon fontos szerepük lesz a filmben és Mandarin életében. 

Címkék: vasember vasember 3

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Így fest Ray Winstone a Noah-ban

2012.10.25. 11:00 BeniMan Szólj hozzá!

PH8v0OUq8J5bbb_1_m.jpg

Újabb kép jött a Noah-ból, most épp Ray Winstone-t csodálhatjuk meg, igencsak viharvert állapotban. Egyelőre semmit sem lehet tudni a karakterről. Darren Aronofsky évek óta próbálja megvalósítani Noah című projektjét. Már-már lemondott volna róla, mikor a Fekete hattyú (Black Swan) anyagi és kritika sikere után újabb fény kezdett pislákolni az alagút végén. A New Regency és a Paramount közösen dobta össze a forgatáshoz szükséges összeget. A Noah 2014 március 28-án jön a mozikba. A főbb szerepekben Russell Crowe, Jennifer Connelly, Douglas Booth, Logan Lerman, Emma Watson, Ray Winstone, Anthony Hopkins, Kevin Durand.

Címkék: képben noé noah

Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Loneliest Planet videó

2012.10.25. 10:30 BeniMan 2 komment

theloneliest_planet_3.jpg

Alex és Nica jegyben járnak, az esküvő előtt úgy gondolják, hogy még kirándulnak egy jót. Telepakolják hátizsákjukat és a Kaukázus felé veszik az irányt. Ott egy idegenvezetőt kérnek meg, hogy vezesse őket körbe a vadonban, mutassa meg, mit érdemes megnézni. Csodálatos természet, öröm és boldogság, de aztán történik valami különös dolog. Gael Garcia Bernal és Hani Firstenberg játszák a fiatal párt. Julia Loktev dirigálta a filmet.

 

Címkék: jelenet the loneliest planet

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Rontó Ralp videó

2012.10.25. 10:00 BeniMan Szólj hozzá!

SneakpeekWreckItRalphispoweringupFD1[1].jpg

Rontó Ralph nem elégedett saját sorsával játékában. Szeretné, ha őt is úgy körberajonganák, ahogy a játék Jófiúját, Fix-It Felixet. A probléma csak annyi, hogy a Rosszfiút senki sem szereti, ám a hősöket annál inkább...így, amikor egy modern, fps videojáték érkezik, élén a kőkemény Calhoun őrmesterrel, Ralph meglátja a lehetőséget, amely talán a hősiességhez és a boldogsághoz vezet. Egy egyszerű terv kiötlésével besurran a játékba, de nevéhez méltón mindent elront.

 


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Újabb Alkonyat videó

2012.10.25. 09:30 BeniMan Szólj hozzá!

thumbnail.jpg

Renesmee, Bella és Edward félig ember, félig vámpír gyermeke megszületett. Bellának sikerült átváltoznia halhatatlanná, így elkezdheti végre új, boldog életét. Csakhogy a vámpírok uralkodóklánja, a Volturi tudomást szerez Renesmee létezéséről,és információik hiányában halhatatlan gyermeknek hiszik. A Volturi elindul Renesmee elpusztítására (ugyanis a halhatatlan gyermekek létrehozása tiltott a vámpírvilágban). Közben Cullenék (Edward és Bella családja) népes sereget gyűjt maga köré, akik tanúskodni fognak Renesmee félig embersége mellett. Vajon sikerül meggyőzniük a Volturit, aki mellesleg szeretné megszerezni magának Cullenék pár tehetséges vámpírját?

 

Címkék: jelenet alkonyat alkonyat hajnalhasadás

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Újraírják a Mass Effect forgatókönyvét

2012.10.25. 09:00 BeniMan 4 komment

xbox360_mass_effect_03_mobilx13146949814e5ca7452843d.jpg

Legendary Pictures készíti el a Mass Effect számítógépes játék film adaptációját. A projekt háza táján nagy változás történt, ugyanis Mark Protosevich forgatókönyvét lényegében kidobták a kukába, helyette Morgan Davist kérték fel írja meg a történetet. 

A történet szerint a Marson egy 50 ezer éve kihalt nép (a protheánok) maradványait fedezte fel, melynek következtében rövid idő alatt óriási technológiai fejlődés következett be a Földön. Lehetővé vált a fénysebességénél  gyorsabb űrutazás és hamarosan felfedezték, hogy a Tejutat számos idegen faj népesíti be. A galaxis központja a Citadel(magyar fordításban Fellegvár), ahol a Tanács nevű kormányzat található. Az embereket mindenesetre nem kedvelik túlságosan: a tanácsban magukat képviseltető turián, aszári, és szalarián képviselők nem kívánják az emberiséget bevenni maguk közé. Sőt, még arra sem hajlandóak, hogy a galaxis elit ügynökeinek számító Fantomok közé bekerüljön egy ember. A helyzet azonban egy rutin-küldetésnek induló bevetés során megváltozik, és hamarosan már az emberek lesznek azok, akik a legtöbbet teszik a galaxis népeiért egy olyan küldetésben, ahol a világ összes értelmes lénye veszélyben forog.

Címkék: miújság mass effet