Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A United 93-as(United 93) -kritika

2007.11.11. 16:13 koimbra Szólj hozzá!

"Ha becsatolod az öveket...itt nem érsz vele semmit"

Azon bizonyos szeptember 11 után a nagy stúdiók karöltve jelentették be: nincs több akció a vásznon, nincs több terrorista, erőszak meg aztán végképp nem. Ki hitte ezt el nekik? Én nem!

De ami biztos, hogy néhány dobozban lévő filmet beraktak a raktárba porosodni és pár film előkészületi munkálatait leállítottak Nem sokáig tartott a fogadalom és beindult a nagy gépezet megint. Nem kellett várni sokáig, elkészült az egyik terroristák által elfoglalt repülővel foglalkozó film. Négy közül három elérte célját kettő a World Trade Centerbe csapódott, harmadik a Pentagonba, egy pedig lezuhant. Erről az egyről szól az alkotás. Ugyan az első híradások szerint a gépet lelőtték, de végül később már arról beszéltek, hogy a gép utasai lázadtak fel. Pedig, ha ott lett volna az 57-es utas…

A filmhez nem szerződtettek sztárokat. Képzeljük el, mi lett volna ha Tom Cruise a főszereplő. Egyedül leveri a terroristákat, leteszi a repülőt és az csak azután robban fel a többi emberrel, miután ő leszállt és lassan elindul a lenyugvó nap irányába. De itt egyetlen egy sztárt se látni, mindenki ismeretlen vagy maximum egy-két sorozatbeli szereplő lehet ismerős. Főszereplő sincs, mindenki egyenrangú.

Paul Greengrassnak sikerült korrekt filmet letennie az asztalra. Nincs nagy nyáladzás, érzelgősség, zászlólengetés. Bemutatja szinte dokumentarista stílusban, hogy zajlott le ez az egész. Több helyszínen zajlik az élet és sok információval leszünk mi is gazdagabbak, mint pl. a terrorelhárítók nem is voltak képben aznap, sőt nem is volt senki a bázison. Bemutatja mi zajlott az irányítótermekben és a repülőgépen, az egész káoszt, fejetlenséget. Azt hiszem nyugodtan leszögezhetjük, hogy ezen a napon egyedül csak a CNN volt a helyzet magaslatán.

Az alkotás első fele a United 93-as elfoglalásáról és a másik 3 gép okozta következményeket mutatja be. A második fele már csupán nagyrészt a 93-asról szól, az utasokról és a gépeltérítőkről, az elszántságról és a szervezkedésről

Úgy sikerül feszültséget teremtenie, hogy a végkifejlettel tisztában vagyunk, ahogy a kézikamera a repülőn bemutatja az utasokat, a hazatelefonáló utasokat és az ijedt vagy elszánt arcokat.

Nincs mese, ez a valóság volt. Lebilincsel, leköt. Az utasok félnek, a géprablók elszántak, a néző pedig izgul.

Ezzel úgy néz ki talán egy újabb hullám indul el a stúdiók részéről és mindegyik megpróbálja így vagy úgy bemutatni a történteket. Már bemutatták Oliver Stone összeomlott World Trade Center-ét és talán majd valaki azt a feltevést is bemutatja, hogy a United 93-ast lelövik

Értékelés: 90 %

 

Stáblista Christian Clemenson (Thomas E. Burnett, Jr.) Trish Gates (Sandra Bradshaw) Polly Adams (Deborah Welsh) Cheyenne Jackson (Mark Bingham) Opal Alladin (CeeCee Lyles) Gary Commock (First Officer LeRoy Homer) Nancy McDoniel (Lorraine G. Bay) David Alan Basche (Todd Beamer) Richard Bekins (William Joseph Cashman) Susan Blommaert (Jane Folger)

Rendező: Paul Greengrass

Címkék: iromány dráma 90 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr61225376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása