Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Grindhouse

2007.11.16. 11:29 koimbra 10 komment

Back to 70 's




Quentin Tarantino és Robert Rodriguez  nosztalgiával gondolt vissza a 70-es évekre, ha már erről beszéltek, szóba kerültek a Grindhouse bemutatók is, amik gyakrolatilag két filmet foglaltak magukba , főleg erőszakos tartalommal egy jegy áráért. Gondoltak egyet , ők bizony csinálnak egy ilyet, jó móka lesz. Ugyan a 80-as évekbeli akciófilmek érzését a WWF pankrátorai már próbálták visszahozni, elég visszafogott anyagi siker mellett, a duó mégis hatalmas összeggel vághatott neki a forgatásnak.

 

Amerikában bukott is hatalmasat, úgy látszik nem sok embert érdekli a 70-es évek és/vagy a film hosszúsága.

 
A forgalmazó cselekedett, kettévágta az alkotást és külön külön mutatják be őket . Sajnos Rodriguez zombis mókájára várni kellet fél évet, de Tarantino alkotását kicsit kibővítve már fél éve láthattuk a moziban. Legalább félöröm….vagy mégse? A moziünnep alatt viszont egybe leadta egy két mozi, úgy ahogy az USÁ-ba is ment. Így félbevágva sajnos nem élvezhetjük az ál-előzeteseket, amik eredetileg 4 tervbe nem vett horror film előzetese lett volna. Azóta Rodriguez mégis elkezdte az egyik forgatását, ez a Machete és Eli Roth is szóba hozta, hogy az általa megrendezett előzetesből szívesen készítene filmet.

 

 


Death Proof

A történet szerint adott egy rakat csaj, akikre majd lecsap egy őrült autós. Lecsap…de mikor?-kérdezhetné a film közben a „nagy” dumákba belefárdt néző. Hihetetlen mennyi időt kell várni míg végre történik valami. Stuntman Mike (Kurt Russel) gonosz tekintettel , agyában mocskos gondolatokkal spéci kocsijával „csapódik” a hölgyekhez.

 

Egy élvezetes , morbid, slasher film képét vetették a nézök elé, ehhez képest a szereplők beszélnek, csacsognak mindenféle dologról, aminek se füle se farka. Tiszta Woody Allan jut ilyenkor az eszembe, hisz az ő alkotásaiban beszélnek folyamatosan két órán keresztül. Tarantino olyan , mint egy gyerek, aki saját szórakozására forgatja le a filmeket,hiszen régi kedvenc filmjeiből ragad ki pár dolgot és ülteti át saját filmjébe.  De már odaáig is elment , hogy már magától is lenyúl ezt azt és tuti élvezte, hogy sok csaj lebzsel körülötte.

 

Azt, hogy ehhez a néző mit szól, nem érdekli. Igaz eddig a nézőközönség nem háborgott túlzottan.

 

Miután megnéztem, látatlanban is azt mondtam , hogy a zombis film ezerszer jobb lesz, mint ez. Nincs benne hangulat, az utolsó húsz percnyi autós száguldás igazán jól sikerült de ez nem kárpótól az eltelt időért. Jobb lenne, ha a szövegeket lekurtítaná legközelebb. Még jó , hogy legalább a saját részét nem vágta ketté, mert akár megtehette volna simán.

 

 Egy nagy érdeme mégis van azért, régenvolt sztárokat tesz meg főszereplőnek, így Travolta visszakerülhetett az élvonalba, Kurt Russel viszont tuti, hogy nem fog. Sajnos.

 

 

 

Értékelés: 24 %

 

Rendező: Quentin Tarantino

 

Szereplők:
Kurt Russell (Stuntman Mike)
Sydney Tamiia Poitier (Jungle Julia)
Rose McGowan (Pam)
Rosario Dawson (Abernathy)
Vanessa Ferlito (Butterfly)
Jordan Ladd (Shanna)
Tracie Thoms (Kim)
Mary Elizabeth Winstead (Lee)
Marley Shelton (Dr. Dakota Block)
Quentin Tarantino (Warren)
Eli Roth (Dov)
Zoe Bell (Zoe)

 

 


Planet Terror

Rodrigueznek már szép nagy tapasztalata horrorban, már levezényelt egy vámpíros filmet (Alkonyattól pirkadatig) és egy inváziós földönkívüli mozit(Invázium) is. Most a zombikon van a sor, legközelebb meg mondjuk csináljon vérfarkasokról filmet talán
 

Egy vegyi fegyver a kisvároskában zombivá változtatja az emberek nagy részét, persze ezeknek nem tetszenek a nem zombult egyének és minél előbb átsegítenék öket a túlvilágra, ami némi akadályba ütközik. Miszerint pár dacos honpolgár ellenáll.

 

A horror elemek mellett van helye bőven a humornak is, a géppsukaláb új értelmet nyer és Bruce Willis itt nem a világ megmentésén fáradozik.

 

Egyértelműen Rodriguez alkotása sikerült jobban, sőt tovább megyek, ez egy mocskosul jó agyletevős szórakozás lett., míg Tarantino műve vontatott, unalmas film volt, csak néha kapott észbe.

 

A színészek -re nem lehet panasz, mindenki tökéletesen hozza azt , amit elvárnak tőle. Nem csak azoknak ajánlott akik betegesen szeretik a B videotékás horrorfilmeket.

Rodriguez pedig oda odamehet Tarantinohoz és megveregethei a vállát, miközben odanyomja a saját alkotását a kezébe: Nesze, így kell Grindhouse filmet csinálni.

 

Értékelés: 100 %


Rendező: Robert Rodriguez

Szereplők:

Freddy Rodríguez (Wray)
Rose McGowan (Cherry)
Marley Shelton (Dr. Dakota Block)
Josh Brolin (Dr. William Block)
Naveen Andrews (Abby)
Bruce Willis (Muldoon)
Jeff Fahey (J.T.)
Michael Biehn (Hague seriff)
Quentin Tarantino (katona)

Címkék: horror iromány

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr25230981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AldoWinnfield 2007.11.16. 15:31:35

Jól van,újabb ember,aki beáll a divatfikázók közé,grat.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2007.11.16. 15:35:50

És akkor mi van ha egyáltalán nem tetszett ???Hadd ítéljem már meg én magam, hogy mi a jó és mi nem. Nem követem a divatot egyébként

AldoWinnfield 2007.11.16. 16:09:16

Bocs,kicsit szélsőségesen fogalmaztam,de kissé idegbajos vagyok mostanában,meg amúgy is utálom már,hogy DP-t szinte mindenki fikázza:))))De nem baj végülis,én kitartok mellette.
De a 24 % akkor sem reaális,azt haggyuk meg a Hirtelen 30 ,meg Átok szintű remekműveknek szvsz.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2007.11.16. 16:28:29

Na a Hirtelen 30 nekem tetszett:D Szóval az ízlésünk már tuti nem azonos.

AldoWinnfield 2007.11.16. 16:31:08

Hirtelen 30on mi tetszett?Csap érdeklődőm,mert az nekem már fájdalmas volt.Mondjuk a DR.szöszi 2 meg nekem tetszett,annyira rossz volt,hogy végignevettem xD

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2007.11.16. 17:15:39

Van aminek van hangulata, előfordul, hogy egy totál szirupos klisével tele film tetszik meg épp. Előre sose lehet tudni, hogy épp mi az , ami tetszeni fog. A Hirtelen30-nak megvolt a hangulata, a DR Szöszi 2-őt 20 percig bírtam:)

Nsane 2007.11.18. 16:02:05

En imadtam Tarantio filmjeit.... eddig. Ez a mostani szerintem nagyon NAGYON gyenge volt. A film feleig (karambol) nem tortent semmi. Harom ismerosom is kb eddig nezte a filmet, itt elaludtak rajta. Aki nem aludt el annak a karambol adott egy kis lenduletet hogy tovabb nezze, de utana megint nem tortent semmi.

A Planet Terror viszont azonnal a kedvenc filmjeim kozott landolt, sot talan mondhatom ez viszi a palmat. Reg lattam ilyen jo filmet, reg szorakoztam ilyen jol moziban. Arra viszont kivancsi lennek hogy milyen lelkivilagu az a csaj (vagy azok a csajok) akik megnezik ezt a moziban? Sajnos nem kerdeztem meg a jelenlevoktol, pedig marhara erdekelt volna. Ez ugyanis szerintem kifejezetten himeknek szant alkotas. Frenetikus, fergeteges, felejthetetlen!

biker 2007.12.02. 00:12:19

Én csak a Deathproof-ot láttam, de az nagyon tetszett. Nekem pont a dumás rész tetszett. Sőt a végén már kicsit sok volt az akció. Az egész fim szerintem egy nagy poén. Na meg persze teli van utalásokkal, amit ismerni kell ahhoz , hogy te is tudj nevetni. Tarantino nem egy akciófilmet akart csinálni, hanem egy grindhouse filmet kiparodizálni, illetve kiemelni, sarkítani a műfaj kliséit. Ettől függetlenül elismerem, hogy nem a legjobb filmje, de ettől még olyan 75-80%-ra értékelném.

agape 2008.07.20. 21:33:47

Mindig megpróbálkozom Tarantinóval, de sosem tudom lenyomni a filmjeit a torkomon. A Kill Bill 1 még tetszett. A rajongókat nem akarom megbántani és mot kedvem sincs hosszan magyarázni, hogy miért, ennek ellenérre próbálok előítéleteket leküzdve filmet nézni, ha más meg megtetszik az adott alkotásban. Szerintem ez pocsék volt. Rodriguezt nem ismerem, biztos lesz tőle olyan, ami tetszeni fog, de eddig még nem volt erre példa (az Alkonyattól "kult" meg szeretem is ma vámpírsztorikat, de valahogy mégse'). engem sokmindenről meg lehet győzni, ettől függetlenül nem értem hogy mit láttak a szereplők ebben a filmben.

Kaland-Játék-Kockázat · http://kjkk.blog.hu 2009.03.31. 01:35:26

Nekem is jobban tetszett a zombis. Viszont az autós igazi tarantinós,először nem tetszett,hogy nem történik benne semmi,de aztán rájöttem,hogy a szöveg a lényeg. :)