Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Folytatódhat A kis Vuk

2008.05.02. 17:57 koimbra 4 komment

A kis Vukkot már előre szidta mindenki, megjenelésekor pedig egyetlen pozitív kritikát se lehetett róla találni,  az imdb-n a legrosszabb ötödik film helyezést érhette el.
 
Gát György azonban bizakodó és már a következő részen gondolkodik.

Gát elmondása szerint a Kis Vuknak ez a sorsa, hogy kapjon hideget-meleget. Valószínűleg azért illetik a több mint négyéves munkánk gyümölcsét éles kritikákkal, mert a régi Vuk-rajongók azt gondolják, szentségtörést hajtottunk végre. Már az első héten több mint 12 ezren látták. Én ezt a gyerekeknek csináltam, nem a kritikusoknak! Nekik meg tetszik! Ez egy kísérlet volt, hiszen itthon még nem készítettek ilyen típusú mesefilmet, főleg nem 1,4 milliárd forintból. Ennek ellenére beváltotta, amit vártam tőle – mondta lapunknak a rendező, aki már a kis róka következő részén dolgozik.

– Igaz, hogy 150 milliós állami támogatást is kaptunk, de ez sem volt elég. Annyira a szívemen viselem Vukot, hogy jelzálogot vettem fel a házamra, hogy be tudjuk fejezni. Az a baj a magyarokkal, hogy félnek minden újtól, távol áll tőlük a nyitottság. Mindenesetre én már dolgozom a következő részen, amelynek a novellája már el is készült.
(blikk.hu)

Az én véleményem az, hogy szegény megzakkant ebbe, különben nem lett volna képes ilyet nyilatkozni. Mellesleg nem lesz meg a 60 ezres nézőszám, és akkor fizethet vissza az államnak 75 milkát, aztán gondolkodjon folytatásban.
Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr40451295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attttti 2008.05.02. 19:28:08

"Az a baj a magyarokkal, hogy félnek minden újtól, távol áll tőlük a nyitottság."
Az a baj hogy a nagyszerűen animált karaktereidnek is nyitott a fejük, más magyarázat nincs arra hogy miért megy át a fejükön a levél és még a FA is!
Ó hogy megnézetném vele a déli tájat egy éjjellátóval mint ahogy a rokkant kölök is csinálta...

sjbee 2008.05.02. 19:50:07

Na megvan a saját "különbejáratú" Uwe Boll-unk

Hurrá!

attttti 2008.05.03. 12:17:33

Kéne csinélni egy bokszmeccset Her Boll és Gát véder között.
Bárki veszít, mi nyerünk :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.05.03. 12:21:28

Én meg azt nem értem, hogy miért mondja azt, hogy félnek minden újtól? Ez a Kis Vuk nem új, hanem inkább régi, legalábbis a technika. Nézze már meg az Egon és Döncit aztán beszéljen.
A gyerekek torkán meg gyakorlatiag minden mesét szinte le tudnak tolni, szóval nem illik rájuk hivatkozni. Ráadásul a gyerekek nem egymaguk mennek moziba, tehát a cél az, hogy olyan mesét csináljanak, ami tetszik a felnőtteknek is...ehhez képest nézzen szét az írások között.