Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Múmia - A Sárkánycsászár sírja (The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor)

2008.08.03. 20:32 koimbra 3 komment

Az Indiana Jones harmadik része után egy nagyobb űr támadt a kalandfilmek helyén, nem volt olyan produkció amely betöltötte volna ezt a teret. A Múmia pont jókor volt jó helyen, bár kezdetben a fejesek egy kisköltségvetésű horrorban gondolkodott, amelyet majd folytatni lehet. A történetet az évek során többször átírták, a rendezők is cserélőtdtek. Többek között Clive Barker, Goerge A. Romero, Joe Dante (ő Daniel Day-Lewist szerette volna a főszerepre), Wes Craven voltak a kiszemeltek. Aztán jött Stephen Sommers, akinek a története megtetszett a stúdiónak, a költségvetést megemelték és leforgatták a filmet. A Múmia sikeres lett, így jött a folytatás, és egy spin-off, a Skorpiókirály (amelynek érkezik a második része szintén).

 

7 év elteltével jött el a harmadik felvonás O'Connellék életében. Rick (Brendan Fraser) és Evelyn (Maria Bello) élik eseménytelen hétköznapjaikat, míg fiúk Alex ásatásokat végez Kínában. Sikeresen megleli Kína sárkánycsászárát (Jet Li), aki anno, pár ezer évvel ezelőtt nem kisebbet akart, mint leigázni a Földet. Ennek érdekében bevetett mindent, még varázsolgatni is megtanult (faja tűzlabdákat tud pl. dobálni), de még halhatatlan is szeretett volna lenni. Ezt megkapta volna, de megátkozták,  mivel nem állta egy bizonyos ügyben a szavát, így agyagszoborként (a haderegével együtt) maradt fenn, akit most, hogy megleltek a hívei feltámasztanak, az éppen ott tartózkodó O'Connell família pedig a nyomába ered, hogy oda tegyék az egykor volt nagy uralkodót ahova való: a sírba.

 

A múmia visszatérben a trükkök nem sikerültek túl jól, itt viszont erre egy szavunk se lehet. A zombihadsereg jelesre vizsgázik, a jetik is úgy néznek ki, mintha valóban élnének és a sárkány is elég pofás. A látvánnyal tehát nincs gond, a poénokkal annál inkább. A nagy kalandozás közepette illik elsütni egy-két kacagtató mondatot, ez nem sikerült. JohnHannah karaktere pedig szinte teljesen felesleges, ki lehetett volna hagyni nyugodtan.

 

 

Stephen Sommers épp nem ért rá, mivel jelenleg a G.I. Joe filmmel van elfoglalva, így Rob Cohen ülhetett a direktori székbe. Megbízható iparos, aki tisztességesen leforgatja a filmet, de semmi pluszt, extrát nem tesz hozzá. Utoljára a Koponyák kapcsán érződőtt az, mintha jobban odafigyelt volna a filmre, azóta minden műve, a Halálos iramban, az xXx és a Lopakodó is csak egy bambulós közönségfilm volt. Ennél a filmnél sincs másképp, az ember beül a moziba a kólájával meg a popcornjával és végignézi, majd egy „egynek elment” gondolattal áll fel a székből. A sztori szerencsére rendesen halad előre. Ami hiányzott az bizony egy jó kardpárbaj. Húzhatjuk a szánkat mikor a Sárkánycsászár meg a boszi összecsap és több perces, látványos küzdelem helyett valami kis „csitt-csatt és ennyi” dolgot kapunk.

 

Idén visszatért már Indy újra, O'Connellék maximum az ernyőt tarthatják nekik, a Sárkánycsászár is csak a lábát csókolgathatja, mivel nem emelkedik fel az ostoros-kalapos részég szintjére és a sikerét is csak alulról szemlélheti. Na persze nem kell félni, nagyot zakózni nem fog azért ez sem. Rick, Evelyn és Alex története megér egy 60 %-ot, korrekt kalandfilm, sok látványossággal, sárkánnyal, jetivel, agyaghadsereg és zombi csatározással, és Isabella Leonggal, aki bájos egy teremtés. De mégis valahogy gyenge ez a film. Egyre jobban érik bennem az a gondolat, hogy ez a mesesorozatból (igen, van múmia mesesorozat) kimaradt, meg nem valósult történet. Egy percig sem hisszük, hogy Jet Li figurájának van esélye leigázni a Földet, nem izgalmas, a hangulat is csak nyomokban van jelen.A harmadik rész már nem egy új bőr lehúzása (az a második rész volt), hanem csak egy erőltetett folytatás, nem dőlt volna össze a világ, ha nem készül el.

 

 

Negyedik rész esetleg? Lehetséges. Gyakorlatilag itt is azt tapasztalhatjuk mint az Indiana Jones-ban, az utód megvan, a stafétabotot átveheti. Bár Indy Jr-ral szemben neki van egy több ezer éves szemrevaló csaja. Spin-off? A Skorpiókirály nehogy egyedül maradjon, ezért szintén lehetséges, hogy a Sárkánycsászárról, esetleg a varázslónőről egy külön sztoriszál rajzolódjon ki a producerek szeme előtt.

 

imdb: 6,1

rottentomatoes: 10 %

 

Jelenetek a filmből

 

Büdzsé: 145 millió dollár

Nyitó hétvége bevétele: 42,4 millió dollár

 


Címkék: akció iromány kaland 60 % múmia

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr94598646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2008.08.04. 17:12:34

Én 7/10-et adtam rá, bár szerintem az első rész színvonalát azért nem éri. Valószínű lesz folytatás (bár ez nyilván bevételektől függ), mindenesetre az Alex-et alakító Luke Ford-dal még 3 filmre szóló szerződést kötöttek állítólag.

Padmé 2008.08.09. 09:53:52

Gyenge volt ez már nagyon, erőltetett, nyílván a pénzről szól ez is, de szerintem nem nagyon jön be ezt most nekik

Iron 2008.09.03. 10:42:02

Hát szerintem nagyon gyenge lett ez a film. Ez megint a hogyan húzzunk le még száz bőrt egy témáról. Eröltetett történet, gagyi színészi játék. A múmia első két része teljesen jó volt, ott kellett volna abbahagyni, úgy mint az Indiana Jones 4 esetében.
süti beállítások módosítása