Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A halállista (Death Note-Desu nôto)

2008.09.25. 15:18 koimbra 9 komment

A halállistáról Armida Galina ír most nektek, köszönöm Neki a cikket!

 

 

A film kétségkívül nem annyira jó, mint az anime, de a rendező- Kaneko Shusuke (Godzilla, Azumi 2)- szerint kihozták belőle amit csak lehetett.  Megjegyzem baromi nehéz dolguk volt, hiszen visszaadni a mangát ami 108 fejezet, vagy az animét a maga 37 epizódjával nem kis feladat. Ez még akkor sem sikerült, ha két részben tálalták a történetet.

 

Az elsőt még 2006.június 17-én mutatták be és hatalmas sikert aratott Japánban. A film apró részletességgel mutatja be Yagami Light/Kira (Fujiwara Tatsuya- aki túlélte a Battle Royal-t) életét, azt hogy hogy kerül hozzá a Halállista, láthatjuk Ryuk-ot, a Halálistent- akit nagyon szépen megcsináltak és a megszólalásig hasonlít a rajzolt formájára, valamint megjelenik L (Matsuyama Kenichi -Yamatoban láthattuk itthon) a világ legjobb nyomozója is. A film felénél, amikor L-t bevonják a nyomozásba, még csak a történet elején járunk. Végig azt vártam mikor kerül sor kettejük szellemi harcára, de csalódnom kellett, mert a legeslegvégén találkoznak csak.
150 percnyi izgalom és döbbenet, mikor vége.
Azonban van egy érdekessége az első résznek, Kaneko Shusuke japán filmtörténelmet írt, ugyanis ez volt az első film, amelyben egy  metróvonalat használtak, kb. 500 statisztával.

 

Az alábbi videón jól össze van vágva az anime és a film, gondolom az összehasonlítás miatt.

Nekem a Dani California a Red Hot Chilli Pepperstől, kissé oda nem illő, de a rendezők ezt választották, mint a film intrója.

A második részt (Death note-the last name) először Hong Kongban mutatták be 2006 október 28-án. Ez a rész nekem már sokkal jobban tetszett. Végre láthattam Light és L harcát, valamint bonyolódott a történet egy újabb halálistennel Rem-el (senkit ne zavarjon a külseje és a hangja, ő nőnemű) és Aname Misa-val (Toda Erika- aki elég gyengén szerepelt). A film nagyon jól el lett készítve, majdnem visszaadta az anime hangulatát. Meglepő fordulatokat tartalmaz és ezáltal nekem szimpatikusabb ez a verzió, mint az anime. Bár sokaknak nem tetszett, hogy eléggé elrugaszkodik a mangától.

A rendező ismét egy RHCP dalt a Snow-t választotta betétdalként.


A film alapjába véve nézhető, a két főszereplő jól eljátssza a szerepét, valamint a fel-felbukkanó halállista szabályok érthetővé teszik számunkra hogy hogyan is működik a lista.

A halállista- mint manga és anime- óriási hatással volt a világ minden táján. Kína bizonyos tartományaiban be is tiltották, számos halállista került elő (Dél-Carolinában, Alabamában, Washingtonban) melyeket fiatalok készítettek. A leghíresebbek azonban minden bizonnyal a belgiumi esetek, amelyek mind a mai napig megoldatlanok. A sorozatgyilkos az áldozatok mellett egy-egy halállistát hagyott.

Az anime zenéje is világhírűvé tett két zenekart, a Nightmare-t, az intro: The World


valamint az outro :Alumina


és a Maximum the hormone-t, intro:What's up people


és az outro: Zetsubou Billy: 


SPOILER következik

L ugyan legyőzte Kira-t, de ennek a saját élete volt az ára. Az L change the world, L életének utolsó 23 napját mutatja be. Ezalatt az idő alatt, megold sok rejtélyt ( vicces hallani, amint Matsuyama olaszul és franciál nyomja, de az angolja is cuki) és hárta van még egy utolsó. Egy bioterrorista csoportot kell megtalálnia és megakadályoznia abban, hogy elpusztítsák az emberiséget.
A filmet Nakata Hideo (Átok, Ringu 1,2, Sötét víz, Kör 2, Fekete víz-amcsi változat, és a 2009-ben bemutatásra kerülő Kör 3) rendezte.
A történet korántsem annyira lebilincselő, mint a Death Note, de érdekes módon ebben is látható rövid ideig Light, Misa, Ryuk és választ kapunk néhány miértre.
L-nek a nyomozás érdekében el kell hagynia a főhadiszállását, akadnak segítői is és a  film végén kiderül kicsoda is az a kisfiú, akit L a szárnyai alá vesz.


Japánban annyira népszerű L karaktere, hogy reklámot is készítettek "vele".

Címkék: horror manga misztikus távolkeleti filmek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr21681198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tibi 2008.09.25. 15:41:20

Nem volt rosszt a film, az anime sorozatot is láttam, de az jobb volt szerintem

Armida Galina 2008.09.25. 16:58:19

Sztem is az anime verte, de ez is nézhető. Én már nem is tudom hányszor láttam, Kenichi miatt. :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.09.25. 22:46:03

Megnéztem én is, végülis jól indult, valahogy a Megtorlóhoz tudtam volna hasonlítani, ahol bűnözők hullanak a főhös keze által. Csak kicsit elszállt a gyerek egy idő után, már kicsit Istennek gondolta magát.
A végeredmény tekintetében 40 %-ot adnék neki, mivel nem tetszett annyira. De majd valahogy megszerzem az anime sorozatot és hátha felértékelődik

Armida 2008.09.25. 22:54:50

Szia Koimbra, valóban isten akart lenni.
Az animét feltétlen szerezd meg, az tuti jobban fog tetszeni, mint a film. :)
Asszem ezzel a nagy többség így van.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.09.26. 09:20:10

Kaneko Shusuke-tól egyébként láttam az Azumi 2-őt, szerintem annak az első része 100 %, rohadtul megfogott, de a második rész már csak 60 %

Kóczy · http://koczy2.wordpress.com 2008.09.26. 10:39:47

Én viszont most már biztos vagyok, hogy én a második részt láttam (The Last Name), úgyhogy ezt majd meg kell néznem valamikor...

wercsi 2008.09.26. 11:50:30

Az Azumi egy tényleg jó volt, az Azumi 2 már csak egy felesleges folytatás volt. A Halállista egyébként tetszett, érdekes volt a démon kinézete is:)

Kösz a sok videót egyébként

Armida 2008.09.26. 14:24:12

Nagyon szívesen. :)

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2008.09.26. 14:51:52

Kevés film van ami jobb mint az anime, spontán egy sem jut eszembe :)
süti beállítások módosítása