Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Madagaszkár 2 (Madagascar: Escape 2 Afrika)

2008.11.16. 16:51 koimbra 4 komment

 

Nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, mikor örülhettünk, ha a moziban mesét láthattunk és a Disney egyeduralkodónak számított a témában. A kis hableány, Aladdin remek szórakozás volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt és alig vártuk, hogy láthassuk. Most meg el vagyunk látva rendesen, minden stúdió hozzáteszi a saját művét az év kínálathoz, ki többet, ki kevesebbet. A DreamWorks vs. Disney csatából egyértelműen az utóbbi áll győzelemre, köszönhetően a Pixar kiváló alkotásainak. A DW pedig nyomatja a sok közepes, olykor rossz és csak néha jó mesééit, ha

 

2005-ben mutatták be a Madagaszkárt, sikeres lett, a stúdió örült, be is jelentették a folytatást. Madagaszkárra szakadt előző részből megismert ismerőseink visszatérnének New Yorkba, a megszokott kis állatkertjükbe. A rozoga repülő nem bírja ki és már az út elején a föld felé veszi az irányt, a Nagy Almától kicsit távol, Afrikában landolnak hőseink. Míg a pingvinek a roncs megbütykölésével vannak elfoglalva a többiek szétnéznek. Alex megtalálja szüleit, Marty zebrákkal nyomul, Gloria dagonyázik, Melman pedig kuruzsló lesz.

 

 

A történet szétesik, az állatok mindegyike elvan a saját kis sztori szálában, útjaik csak néha találkoznak, az afrikai kalandot tehát nem együtt élik át, mindegyikük komoly gond elé kerül, ki ezért, ki azért. A végén természetesen összeáll a nagy csapat ismét.

 

Kreatív szinten megbicsaklott a Madagaszkár, új ötletek akadnak, új szereplők is, de pár régebbi mellékszereplő nem hiányzott. Julien király abszolút erőltetett, néhol már idegesítő volt, az öreg néne pedig felesleges. A pingvinek szerencsére még itt vannak, rajtuk bármikor lehet mosolyogni. Ez a folytatás, jobb, humorosabb, élvezhetőbb, szórakoztatóbb elődjénél, még így sem volt annyira „tutkeráj”, de ha így emelkedik a színvonal, a harmadik felvonás a év meséje lehet, ez pedig csak 65 %.

 

imdb: 7,4

rottenatomatoes: 58 %

 

Büdzsé: 150 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel. 90 millió dollár

Eddigi összbevétel: 130 millió dollár

 

Szinkronizált előzetes

4 perces jelenet

Címkék: mese folytatás animáció iromány madagaszkár madagaszkár 2 65 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr9771799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dmg 2008.11.16. 20:02:02

Az öreg nénével mi a baj?Nekem tetszett mint karakter.Lehetett rajta mosolyogni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.11.16. 20:07:59

Az, hogy semmi értelme nem volt visszahozni az öreglány...a pingvinek oké, Julien király felesleges, az öreg néne helyett pedig lehetett volna más, szerintem nem volt annyira jópofa, mint szerették volna.

Dmg 2008.11.16. 22:40:17

Jó a király meg a kis mütyür ami követte ott végig az felesleges volt és idegesitett is.
De az öreg lány kellett.Tipikusan illet rá a cserkész szerep és a "gonosz" táborvezetö ,meg mikor elpüfölte az oroszlánt az sem volt rossz.Jó mondjuk izlések és pofonok kinek mi tetszik.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2008.11.17. 09:55:01

minket is zavart a nénike...a pingvinek tényleg a legjobbak benne, Rico a csúcs!:D