Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: A Dragonball az év legnagyobb buktáinak a sorát gazdagítja

2009.04.12. 20:41 koimbra 7 komment

 

Új bemutatók:

Hannah Montana/Miley Cyrus nem csak Amerikában, hanem szerte a világban nagy ismertségnek örvend. Mondhatni olyasmi őrület lengi körül, mint mondjuk a High School Musicalt. Már a tavalyi Hannah Montana koncertfilm megmutatta érdemes erre a lányra filmet alapozni, hiszen a Disney számára elég sok pénzt hozott, no meg a hölgyike showműsora is szép nézettséggel fut a képernyőkön Szóval befutott a Hannah Montana: A film és a box office lista élén landolt. Azért nagy számban akad Montanának utálója is, talán nekik köszönhető az imdb-s 2,5-es átlag. Mindenesetre már az első napon nagy számban képviseltették magukat a rajongók a vetítéseken, 17 millió dollárt folyt be a kasszákba, majd szombatra már erősen megcsappant ez a szám (-40 %-kal hozott kevesebbet). A produkció így is eléggé fog tejelni a stúdió számára, valószínű jön még pár hasonló alkotás ettől a lánytól.

 

Nekem nem túl szimpatikus figura Seth Rogen, nem jön be a humora, nem is akadt mostanában olyan film, ami nekem tetszett volna, kivéve az animációs filmek. A többségnek azonban igencsak jól szórakozik a művein, legalábbis a bevételek ezt igazolják. Az Observe and Report viszont nem hozott nagy összeget első hétvégéjén, bukásról azonban nem beszélhetünk, mivel igen kevés dollárt költöttek a filmre, a következő hetekben ezt szép lassan vissza is fogja hozni a mozikban. Az imdb-n 7 csillagot kapott eddig, viszont a kritikusok alig több, mint fele értékelte pozitívan a vígjátékot.

 

Nálunk is sokan nézték a Dragonball animesorozatot és sokak bánatára tette át a sugárzási időpontot a csatorna egy kései órára, majd végül már le is vette a műsorról. Az ilyen sorozatokat és animékre azonban Hollywood is szemet vetett. Tavaly jött a Speed Racer, ami olyat bukott, mint az ólajtó. Idén pedig a Dragonball produkált most hasonlót, kevesen nézték meg és ezáltal vérszegény bevételt is hozott a film. Az imdb-n is 3,1 kapott, a rottenen pedig 16 %-on áll. A bemutató előtt lehetett hallani, hogy a folytatást már írják, szerintem a befolyt összegek alapján az lesz az első, hogy szóljanak az íróknak hagyják a fenébe az egészet.

 

 

Régebben bemutatott film:

A Halálos iram a második helyre csúszott, 59 %-kal csökkent a múlt heti bevétele. 10 napos bevétele jócskán túltesz az előző felvonásokon

1 rész 77,8 millió dollár

2. rész 83,5 millió dollár

3 rész 43,1 millió dollár

A negyedik jelenleg a 118-at tapossa és ha minden jól megy (miért is menne rosszul?), akkor az első darabra amcsi összbevételére is köröket fog verni (144 milla). Az ötödiket már betervezték, a korábbi híresztelések szerint Európában gyorsultak volna, mostanság viszont már Brazíliát emlegetnek. A Szörnyek az űrlények ellen már 141 milliónál jár, a következő héten pedig az év eddigi legtöbbet hozó filmjévé válik. Szépen tartja magát a Képlet, a 70-en már biztos túljut a következő állomás a 80 lesz, a The Haunting in Connecticut pedig hamarosan az ötvenest veszi be. 40 % csökkenés után az Adventureland a 9 helyre csúszott, egy hét múlva már nem lesz benne a top 10-ben, a közönség nem ölelte keblére ezt a romantikus vígjátékot. Nem éri el a 110 millió sem előreláthatólag a Watchmen, sikerült megint megfelezni a bevételét, jelenleg 106 milliónál jár.

 

4 moziban vetítették a Lymelife drámát Alec Baldwin, Kieran és Rory Culkin főszereplésével és 29.000 dollárt hozott.

 

Hétvégi amerikai becsült mozis bevételek, az adatok millió dollárban értendőek

 

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Hannah Montana: A film

 

34,00

 

34,00

 

35

Előzetes

 

Halálos iram

 

28,78

 

118,04

 

85

Iromány,

Előzetes,

rengeteg kép

 

Szörnyek az űrlények ellen

 

22,61

 

141,00

 

175

4 perc a filmből

Szinronizált előzetes

iromány

 

Observe and Report

11,14

11,14

18

Előzetes

Képlet

6,67

68,00

50

Képek

előzetes

jelenet

 

Spancserek

6,41

58,99

 

Előzetes

The Haunting in Connecticut

5,71

46,29

 

Előzetes és animált poszter

Dragonball Evolúció

4,65

4,65

100

Szink. előzetes,

Adventureland

3,43

11,45

20

Előzetes

Kettős játék

2,99

36,84

60

Szinkronizált előzetes

 

 

A következő héten jön a Crank második része, befut Zac Efron 17 Again vígjátéka és A dolgok állása thriller is érkezik.

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr781061483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.04.13. 09:36:24

Vér ciki Dragon Ball számok.
Már kíváncsi vagyok a film minőségére. Tényleg ennyire vacak?

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.04.13. 18:47:21

@desmondwallace: az nem kifejezés, egy ovis csoport is különbül megoldotta volna az egész múvít. Kár kiadni érte pénzt. Nagyon gyenge.
(Pedig Dragonball Z-n szocializálódtam, és nagyon szerettem az animét, de ez az izé meg sem közelíti)

Spawn85 2009.04.13. 19:23:07

Én is kedveltem a Dragon Ball animét, a filmet is meg fogom nézni. Azonban én igyekszem nem összehasonlítgatni folyamatosan az animével. A Dragon Ball eleve egy olyan anime, amit szerintem elég nehéz megfilmesíteni. (Persze erre most sokan azt mondják, hogy nem is kellett volna :) )

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.04.13. 21:34:25

@Spawn85: jaj-jaj félreértettél. :)
Amikor azt írtam meg sem közelíti, azt a hangulatra írtam, csak bénán fejeztem ki magam. Összehasonlítani sztoriban nem is lehet, ez egyértelmű, de ha hozta volna azt az érzést, mint az anime, csak egy picikét, már boldog lettem volna.
Nézd meg, aztán majd dumcsizunk róla. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.13. 21:57:01

@Armida: Én megnéztem, olyan érzésem volt , hogy ovisoknak készült:

Spawn85 2009.04.14. 13:20:35

No, hát sikerült megnéznem nekem is. Megmondom őszintén, amiket itt (és egyéb helyeken) olvastam róla, én sokkal rosszabbra számítottam.
Ami nekem nagy problémám volt a filmmel, hogy szerintem iszonyatosan rövid volt, és néhány dolog csak úgy jött a semmiből. Azt osztom én is, hogy inkább a fiatalabb korosztálynak készült. Ennek ellenére szerintem annyira nem vészes. Viszont, ha nem Dragonball lett volna a címe, akkor is ezt mondanám :) Ezt úgy értem, hogy az animére csak nyomokban emlékeztetett. Mondom ezt úgy, hogy tudom, hogy nem az volt a cél, hogy az animét egy az egyben filmvászonra vigyék, azt nem is lehet szerintem.
süti beállítások módosítása