Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

G.I. Joe: A kobra árnyéka (G.I. Joe: The Rise of Cobra )

2009.08.08. 20:00 koimbra 14 komment

 

Úgy hiszem, hogy a jó 25-30 évvel ezelőtti kis srácokat két csoportra lehetne osztani. A remélhetőleg kisebbik csapatba azok tartoznak, akik a Barbie babákat rendszeresen fésültek, öltöztették és hamiztatták, a másikba pedig azok, akik addig durcáskodtak, míg ki nem könyörögtek maguknak néhány katona-szerű játékfigurát, na ők voltak azok, akik a G.I. Joe rajzfilmsorozat előtt csücsültek rendszeresen. Jómagam is ott ültem mindig a tévé képernyője előtt és bámultam a kommandó és Kobrák harcát (a polcomon ott található az egészestés mese is a Transformers-szel együtt). Ráadásul teljesen gyerekbarát is volt, lövöldöztök szép színes lézersugarakkal össze-vissza, de soha (vagy nagy ritkán) találtak el benne bárkit is, leginkább a harcra felsorakoztatott gépállomány ment tönkre, amiből még a robbanás előtt egy tizedmásodperccel kiugrott a benne tartózkodó egyén. Akkor még nem tűnt fel, csak most figyeltem fel rá, hogy volt kb. 4-5 szinkronhang az egész sorozatban és a figurákat különféle hangszíneken szólaltatták meg, továbbá az is néhol viccesnek hatott, hogy néhol 2-3 Joe megfutamított egy rakat Kobra katonát.

 

 

A film története a nem túl távoli jövőben játszódik, Duke (Channing Tatum) és Kioldó (Marlon Wayans) egy nagyon veszélyes fegyvert kísérnek, mikor rajtuk üt az ellenség, megjelenik néhány profi katona is, akik a segítségükre sietnek, mint kiderül ők a G.I. Joe különítmény tagjai, akik akkor lépnek színre, mikor már igazán nagy a baj és ahol mások elbuknak, ők biztosan megállják a helyüket. Duke-ot és Kioldót elviszik a Joe bázisra, ahol néhány teszt után ők is az egység tagjaivá válhatnak. Nem sokáig ülhetnek a babérjaikon, mivel fel kell venniük a kesztyűt a Kobra terrorszervezet ellen

 

Aki arra számít, mint ahogy én is, hogy a G.I. Joe megalakulását követhetjük figyelemmel és láthatjuk az alapító tagokat, az csalódni fog, mivel itt a szervezet már létezik (talán majd egy prequelben bemutatják a létrejöttét)), így ezzel már nem is tökölnek. Az alkotóknak nem álltak szembe nagy kihívással, elég lett volna egy sorozatepizódot kibővíteni, azt is jó lett volna látni, ahogy a profi kommandósok háborúznak a Kobrákkal. Ez azonban nem volt elég nekik, inkább közeli jövőbe tették a sztorit és különböző high-tech fegyverekkel spékelték meg a harcokat, így legalább látványosabb lett a produkció is. Ami a legnagyobb szívfájdalmam, az az, hogy a Joe-k minden egyes tagjának más volt a szakterülete, más járművel vagy fegyverrel bánt kiválóan, a filmben pedig a csudapáncél segítségével bárki képes úgy suhanni, mint a nyíl, olyat ütni, hogy szétkapnak másodpercek alatt egy kisebb házat, akkorát ugrani, mint a Pókember és természetesen lövöldözni is lehet vele. Jól mutat a vásznon, de ezzel úgy érzem a karakter hozzáértésén, profizmusán és egyéniségén esett csorba és ezért már egy kicsit durcássá is válhat egy régi rajongó...ami nem tart sokáig. A sorozat egyik nagy hibája az volt, hogy a kobrakatonák iszonyatosan gyávák voltak, a Parancsnok pedig az elsők között menekült ha zűr volt, jobbkeze Destro sokkal okosabbnak tűnt nála, de azért a problémák láttán ő is ott loholt főnöke nyomában. Nos itt a katonák bátran menetelnek előre, szó nélkül végrehajtanak bármilyen parancsot, köszönhető a nanotechnikának gyakorlatilag zombikat csinálnak belőlük. A fejesek sem azok az agyatlan hülyék, akiket megszokhattunk, gonosz tekintetük mögött felcsillan némi rafináltság és önteltség.

 

 

Manapság oly divatossá vált az a dolog, hogy egy adott nagyobb költségvetésű filmből (vagy egy olyan produkcióból, amelytől sokat várnak) a bemutató előtt közzétesznek sok olyan videót amely az alkotásból mutatnak 4-5 perceket, majd még később jön pár látványos jelenet és mire elérkezik a film a mozikba addigra gyakorlatilag már láthattuk is a kész filmet. Ezért is volt gyanús kissé, hogy a G.I. Joe előzeteseiben és egyéb reklámjaiban mindig csak a ledőlő Eiffel-tornyot láthatjuk, azért a végén még kijött egy 4 perces üldözési jelenet. Megnyugtathatok mindenkit, nem durrogtatták el az összes petárdát ezekben a videókban, maradt bőven látványos akció a G.I. Joe-ban. A PG-13-as besorolás ellenére pedig még vér is van itt-ott, átdöfnek embereket és lövedék csapódik a szembe is.

 

 

Stephen Sommers a nyár akciómoziját pakolta le elénk, nincsenek benne dilettáns poénok, hiányzik a giccs és a naplemente, a Joe-k nem emelik magasba a földre zuhant amcsi zászlót, hogy aztán az lassítva lobogjon a szélcsendes időben. A rendező csak beveti a kommandót, ami aztán végigpörgi a két órát látványos és szépen kivitelezett akció k közepette. A szereplők egyike sem mutat fel semmiféle jellemfejlődést, mindenki szinte ugyanazt az arcot hozza a játékidő alatt, pl. Channing Tatum a kemény, Malon Wayans a vicces fekete, Rachel Nichols az okostóni, ám veszélyes vöröske, de kit érdekel, ha az agyam rágógumizik éppen? Sommers pofátlanul lenyúlta A jedi visszatérben látott film végi csatát, Halálcsillag helyett a jégsapka alatti terrorista bázist támadja több tucat tengeralattjáró és még Duke is hasonlóképpen suhan ki az építményből, mint ahogy azt anno Luke tette. Pofátlanság ide vagy oda, a direktor úr szépen csinálta, egy percig sem éreztem azt, hogy ezért be kéne mutatni neki. A sorozatban legtöbben (legalábbis régen) Kígyószemet kedveltük sokan, talán nem csak mi Magyarországon, de külföldön is sokak kedvence lehetett, mivel a G.I. Joe-ban neki jutnak a legjobb percek, igazi kick-ass figura. 80 %-ot adok a filmre, nekem tetszett, el is kapott a nosztalgia, azon gondolkodtam, vajon hova tehettem a régi videómat, ugyanis megnézném a rajzfilmet (valószínűleg lesznek olyanok is, akik szerint ez a G.I. Joe nem G.I. Joe volt). Azok akik egy eredeti, reális, hihető akciófilmre vágynak jobb, ha inkább másra váltanak jegyet (mellesleg az ilyen akciókból elég kevés van szerintem).

 

Büdzsé: 170 millió dollár

 

 

 

Címkék: akció iromány sci fi g.i. joe

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr121296623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tammasibela 2009.08.08. 20:13:28

Esetleg látta már valaki? Én szerdán megyek majd megnézni, a bemutatója nagyon király volt!

-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.08.08. 20:22:40

Épp ma néztem meg. Pörgős, látványos, aranyos (mese)film, de nekem bejött. :)

Spawn85 2009.08.09. 00:00:56

Egyetértek a kritikával. 80% nálam is.

Valahogy így képzeltem el egy "G.I. Joe" filmet. A poénkodást sem vitték túlzásba (mint pl. a Transformers 2-ben), ráadásul rengeteg akció, látvány, meg minden ami kell :)
Kígyószem nekem mindig is a kedvenc karakterem volt, úgyhogy nagy öröm volt, hogy szerepelt a filmben. :)

Egyébként engem is elkapott a nosztalgia, csütörtökön voltam a moziban, és még aznap este (de inkább már éjjel) megkerestem az egész estés rajzfilmváltozatot (asszem 1987-ben készült), és meg is néztem. Régen láttam, alig emlékeztem rá, de tetszett az is.

Addict · http://www.noisefreaks.com 2009.08.09. 12:06:18

Megmondom őszíntén sokkal szarabbra számítottam a trailerek alapján, de a végén én is úgy jöttem ki a moziból, h ez a nyár egyik legjobb akciófilmje a Star Trek mellett, simán lekőrözi a Terminátort és az új Transformert is fényévekkel. Nagyon ötletes, látványos és jól követhető az akció, érdekes kütyüket, járműveket mutatnak benne, minimális a nyálas rész gyakorlatilag végig pörögnek az akció. Tény, h a sztori lehetne egy picit jobb, meg a dialógus végig nagyon gyerekes + 0 jellemfejlődésen mennek át az amúgyis egydimenziós karakterek, de aki ilyen téren elvárásokkal ül be egy ilyen filmre az meg is érdemli.

Teljesen egyet tudok érteni a kritikával, nálam is 8 pontot kapott a film, valami hasonlót kellett volna kihoznia Bay-nek is...

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2009.08.09. 12:21:18

A sok savazás ellenére bíztam a filmben, s nem csalódtam, pontosan azt kaptam, amit vártam. Akció akció hátán, s a hozzá tartozó töltetelék megfelőelő kiegészítőként szolgált.
Hogy negatívumot is említsek: számomra picit sok volt a flashback, de tudom, hogy ezzel lett az előzménye elmesélve.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.09. 14:09:51

@ForgerON: Én a flashback jeleneteket a film elejére raktam volna, szerintem ott jobb helye lett volna.

Spielberg 2009.08.09. 17:18:13

szerintem csak közepes. Siena Miller meg tréfás pótmellel és feketén...

HavasiG 2009.08.09. 21:59:04

Nekem tetszett, teljesen egyetértek Addict kommentjével.

Siena Miller nekem bejött így.

Tyrannum · http://alfaomega.blog.hu 2009.08.09. 23:23:13

A blogunkon azt írod nem "beszólsz", de itt egy teljes kritikában nekem (is) szenteled az utolsó mondatot. Ezek szerint még mindig nem érted világosan, hogy én miről írtam a saját kritikámban. Kellenek azok a részletek, amitől hihető a film világa és összeáll egy konzisztens egésszé. Ez minden filmre érvényes, még egy "mesére" vagy fantáziavilágra is, ne gondold, hogy nem. Ezek szerint sokaknak tetszik így is, ami jó dolog, viszont ettől, mint film még nem feltétlenül lesz jó. Esetleg szubjektív módon, mint élmény. Elismerem, összességében a lényeg sokszor "csak" az élményen van, de mivel az tényleg az egyéntől függ, ezért egy kritikánál szükség van objektív mércére is.

MoziFan · http://mozifan.blog.hu 2009.08.10. 03:56:07

Nono, azért ne tegyünk olyan meggondolatlan kijelentést miszerint jobb lett a Terminátortnál és Transformersnél. :) Azok is jó filmek voltak ám. Én Sajnos csak 3-4 rajzfilmet találtam meg itton videókazin,amit még annó a tvből vettünk fel és a 90 perces nagy rajzfilmet. De remélem kinyomják majd DVDén,ha máshol nem akkor majd Amcsiban. Egyébként a legtöbb rajzfilmben nem őlnek embert,mint ahogy itt sem. :)
A visszaemlélezések azért nem lettek volna jók az elején, mert akkor egy csomó poént ellőttek volna.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.10. 09:38:51

@Tyrannum: Konkrétan eszembe sem jutottál, mikor leírtam az uccsó mondatot. Volt egy-két olyan kritika,vélemény ami azt boncolgatta, hogy a film nem reális, nem tudta elhinni az író, amit látott a vásznon.
Igazság szerint ez részemről csak egy megjegyzés volt,nem kell úgy érezned, hogy neked szántam:)

Ability · http://www.multibab.blogspot.com/ 2009.08.12. 09:23:24

Nagyon jó film! Igazi látvány mozi!

Ződgyík 2009.09.12. 16:17:14

nagyon király, de kevés benne a gépekkel vívott harc. A magam részéről több légi meg tankcsatát láttam volna, nem csak főhősök ugrabugrálását - elvégre a Jijoe lényege az volt, hogy a műanyag járműveket eladják.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.09.29. 09:48:49

A film jo volt, semmi kulonos, agyatlan szorakozas ket jo csajjal.
Amit en nagyon varok, az a M.A.S.K filmverzioja. AZ volt a kedvencem, szazszor jobb GIJoenal. :)
süti beállítások módosítása