Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Született gyilkosok

2009.09.05. 21:10 Armida 7 komment

 

A Született Gyilkosok számomra egy gyöngyszem, annak ellenére, hogy tele van agresszióval. Amikor először láttam- még nagyban tini éveimet tapostam- nem is igazán értettem azokat az elemeket, amiket tartalmaz, nem tűnt fel a civilizált társadalom görbe tükre, de az évek alatt, ahogy egyre többször és többször néztem, megértettem. (Legalábbis azt hiszem)

Elég nehéz úgy írni egy filmről, hogy nem spoilerezek, de azért megpróbálok a lehető legkevesebbet, tekintettel lévén azokra, akik még nem látták eme remekművet.

Oliver Stone nagyon odavágott ezzel a filmmel, de ehhez természetesen szüksége volt egy tuti forgatókönyvre (amit eredetileg Quentin  Tarantino írt, csak eladta 10.000 dolcsiért) és egy zeneértő zsenire, aki nem más, mint Trent Reznor ( NIN). A wiki szerint Reznor egyhuzamban ötvenszer nézte meg a filmet, hogy ráérezzen. A Soundtrack mindenesetre eszméletlen jó.

A film zenéje olyan mesterien lett összevágva (gondolom Brent Lewis ) hogy az már-már korszakalkotónak mondható. Korábban még -személy szerint én- nem láttam olyan filmet, melyben a bunyó alatt megy a zúzós zene, aztán amikor eldördül egy lövés, a golyó lassított felvételben röpül a konyhásnéni homloka kellős közepébe, alatta pedig valami akusztikus klasszikus illetve opera részlet szól. Ugyanez elmondható az öt másodperccel későbbi jelenetre, ahol egy batár nagy rambo kés repül, szépen lassítva, látom ahogy forog, aztán amikor becsapódik az áldozatba, a zene visszavált a zúzdára. Igazán hatásos. Ahogy a fekete-fehérről színesre váltó jelenetek is sokkolóan hatnak. Zseniális.

 

 

A történetről csak röviden, Mickey Knox (Woody Harrelson) összejön Malloryval (Juliette Lewis) és amerre járnak hullákat hagynak maguk után. Három hét alatt negyvennyolc embert küldenek át a másvilágra és felkapja őket a média. Tömegek imádják őket, megkezdődik a Mickey és Mallory láz.

 

Stone nagyszerűen bemutatja, hogy a világ- amelyben két született gyilkos halomra öli az embereket- nem csak egyoldalúan romlott. Kezdve a szüleiktől,  a kurvapecér  Scagnetti nyomozón (Tom Sizemore) keresztül, a nézettségért az anyját is eladni képes műmájer Wayne Gale (Robert Downey Jr.) riporterig egészen az enyhén szadista Dwight McClusky (Tommy Lee Jones) börtönparancsnokig, szinte mindenki romlott, gonosz vagy bűnös.

 

Kiemelt szerepet kap a média. A tévéből szinte csak erőszak árad, és akik művelik, azt is a Mennyekig emeli. Mickey és Mallory sztárrá válnak. (Aki még nem látta a filmet, nagyon sasolja a hátteret, meg fogja látni mire utal Stone és az is fantasztikus, ahogy néha, egy-egy gondolat kivetül Mickey vagy Mallory testére.)

A színészek baromi jól játszanak, közülük is a magát halálra káromkodó és hihetetlen arcokat vágó Tommy Lee Jones emelkedik ki. Nem tudom hányszor játszottam vissza azt a bizonyos jelenetet, mikor olyan cifrán káromkodik, de az biztos, hogy szakadtam rajta a röhögéstől. 

 

A túlzott spoilerezést kerülve, ideteszek egy linket. Sok-sok érdekesség olvasható de csak angolul. 

Aki még nem látta a filmet, nézze meg, akár többször is, hogy semmi se kerülje el a figyelmét. Azt hiszem nem fog csalódni.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr301362510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2009.09.05. 22:00:41

Pont tegnap néztem meg. Tommy Lee Jones tényleg hatalmas, énis szétröhögtem magam azon a jeleneten. :) Kihagyhatatlan mestermű, a kép és a hang tökéletes összhangban van és a színészek is fantasztikusak. :) Arról viszont nem hallottam még, hogy Reznor vagy 50-szer nézte meg. Mondjuk látszik is a filmen :)

b0lha 2009.09.05. 22:31:09

a mi csaladunk mindig is imadta az ien filmeket (igen a csaladunk, muterom, faterom, noverem, en :D), nalunk csaladi szalloige lett a fent emlitett tommy lee jones karomkodasbol, foleg apam hasznalja eloszeretettel. szoval csak telleg annyit, h az ien filmek beallitottsag kerdesen allnak v buknak, sztem is fantasztikus alkotas, lehet elo is veszem vmikor :)

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2009.09.06. 13:29:53

@Shyllard: legalábbis a wikipédia ezt írta, de nem tom mennyi a valóságalapja.
:)

@b0lha: Jó fej családod van. :)

@ninarose: :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.06. 14:41:20

Tetszett a film, mindenki jól alakít benne, de úgy gondolom Tommy Lee Jones mindent visz, a fejszerkezete és a dumája valami hatalmas és nincs egyetlen káromkodásmentes mondata se.
www.youtube.com/watch?v=0tzO7wqk2m0
Egyébként direkt forgattak bele plusz erőszakos jeleneteket, amikkel szemben a besoroló bizottság biztosan támasztott kifogásokat, a "kevésbé" erőszakos jelenetekre meg rábólintottak.

Szemendrey István 2009.09.06. 16:20:38

Armida! Olvasd el a film forgatókönyvét, amit Tarantino írt. Na az zseniális! Abban tényleg van társadalomkritika. A film meg? Egy gyenge eltorzított, félreértelmezett valami lett, Tarantino zsenijéhez képest!

gunsmoke (törölt) 2009.09.07. 22:13:43

Az erőszak töménytelen, öncélú ábrázolásánál és a túlmagyarázott társadalomkritikánál nekem több kell, hogy jónak állítsak ki egy filmet. A zene és a színészek tényleg jók, de épp Stone volt, az aki egy zseniális történetből, egy botrányos, de jónak semmiképp nem nevezhető filmet készített.

De, ha már az erőszaknál tartunk, nézzétek meg a Reservoir Dogs füllevágós jelenetét. Alig láttok valamit az erőszakból, mégis százszor hatásosabb Konx-ék ámokfutásánál.

Egyébként, ha talán Stone nem nyúl annyira bele az eredeti forgatókönyvbe, akkor lehetett volna jó film is. Tony Scott tudott jó filmet csinálni a True Romance-ból, akkor Stone miért nem?! Azóta meg csak égeti magát az olyan filmekkel, mint az Alexander, meg World Trade Center.