Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

One Eyed Monster

2009.09.17. 05:29 koimbra 29 komment

18 éven felülieknek?

Mi az abszolút horror-pornó? Mikor szájbabasznak egy csákánnyal.  Lehet rajta vigyorogni vagy szörnyülködni, ám volt olyan ember is, aki komolyan elgondolkodott ezen, méghozzá a vicc első felét rágta meg nagyon. Pornó-horror? Nosza, csináljunk valami hasonlót, születhetett meg az illető pihent elméjében a gondolat. A lényeg az, hogy legyen benne pornósztár, a vicc második felét pedig kissé átértelmezték, így a poénból megszületett a film, ami gyakorlatilag maga is egy vicc.

 

Adva van egy csapatnyi pornófilmes, akik felmennek a hegyekbe egy kis faházikóba, ahol nyugodtan tudnak forgatni. Ron Jeremyt az este leteríti egy égből érkező fényes valami, aminek hatására később egy szexjelenet forgatása közben a méteres méretes kék eres önálló életre kel. Nem csak úgy képletesen értve, hanem szó szerint, a dákó leválik Jeremyről, aztán önálló akcióba kezd. Nem, nem dugja meg az összes házban fellelhető embert, hanem kinyírja őket, ez az egyszemű szörnyeteg nem kegyelmez.

 

 

A színészek csapnivalóak, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy direkt ez volt a cél vagy csak így jött össze? Bár szerintem ennek a kettőnek az egyvelegéről van szó. Mindenki látott pár pornófilmet (mi az hogy nem?), ahol a többség ugye az akciórészekhez teker, mert az ilyen művekben ezek a jelenetek érdeklik leginkább az embert. Viszont valószínűleg előfordult már, hogy a bevezető/átvezető részeket is megnéztétek kíváncsiságból vagy azért mert érdekelt titeket, már csak azért is érdemes az ilyen jelenetekbe belekukkantani, mert ezeken nagyon jókat lehet derülni, látszik a „színészeken”, hogy de túl lennének már a szövegelésen és inkább a valódi munkára koncentrálnának, aztán mikor végre vége a duma résznek a férfiak részéről a farkuk szinte magától ugrik be az adott testnyílásba, a nők pedig kiéhezve szippantják magukba a felkínált testrészt. A One Eyed Monsterben is úgy beszél mindenki, mintha arra várna, hogy két perc múlva már egy jót döngethet valakit valamelyik sarokban.

 

 

Akad itt pornósztár is. Először is itt van Ron Jeremy, aki úgy néz ki levetkőzve, mint egy elhízott medve, ugyanakkor nagy méretekkel áldotta meg őt a sors és már rengeteg nő pörgött a baltáján az évek során. A pornófilmeken kívül ki mondhatja el magáról azt, hogy konkrétan a farka köré húzták fel a film cselekményét. Talán a Boogie Nights esetében lehet ezt felhozni, hiszen ott konkrétan a Mark Wahlberg által alakított figura fasza köré építettek fel mindent. A One Eyed Monster pedig Jeremy farkáról szól, hiszen a kúszik-mászik a filmben és öldösi a jónépet. De akkor már említsük meg Veronica Hart-ot is, aki szintén a szexszakmában ügyködik, az ő pinája is kap pár érdekes és muris percet, de nem lőném le a poént. A többiek? Teljesen úgy néznek ki, mint akik valóban asszisztensként dolgoznak az efféle forgatásokon.

 

Hiába azonban a pornóforgatás meg az ilyen műfajban járatos arcok, a filmben nem láthatóak rendes akciók, azaz van egy-két ilyen jelenet, de nem látható a tényleges aktus. Talán csak egy nőt láthatunk félmeztelenül, amint izgatottan fel-alá járkálva gyakorolja a szövegét: „Igen, ez az, csak így tovább, dugja meg durván.” A kemény horror rajongói nem fognak örülni túlzottan, mivel nincsenek kemény (illetve bocs, keménység az van:)), illetve szaftos jelenetek sincsenek. A produkció inkább a poénra ment rá, mintha csak az irományom első sorában olvasott viccet próbálnák valóban vászonra vinni. A színészek dumáin lehet mosolyogni, olykor nevetni, Charles Napier (Rambo 2) azonban mindent visz, amikor elmeséli az első találkozását egy hasonló @-cal, ott a jelenet szerintem hatalmasra sikeredett.

 

 

Azoknak ajánlom, aki kedveli az ilyen agyament, nem normális alkotásokat. Baromság az elejétől a végéig, de szórakoztató, ugyanakkor kell hozzá egy kedélyállapot. Én is mikor először belepillantottam kicsúszott a számon az, hogy „Ez meg mi a fasz?”, majdnem kikapcsoltam, de az arcokat elnézve és a IQ nulla dumákat meghallva adtam pár perc esélyt a filmnek, majd sikeresen végignéztem és jól szórakoztam ezen a bődületes agyatlanságon. Mit is mondhatnék még a filmről? Fasz-a.

 

Címkék: horror iromány vígjáték one eyed monster

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr861387075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gibson · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.17. 07:29:30

Ezt muszály megnéznem.Nagyon beteg. :D

◄ViZion 2009.09.17. 13:20:54

wohohooooo.... ez de király!

tomarill 2009.09.17. 13:26:25

Mindenképpen!!!
Hol látható?

Unbiased 2009.09.17. 13:29:31

Boggie Nights => Boogie Nights (?)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.17. 13:37:23

@Unbiased: tényleg nem vágod, hogy arról van szó?

Hanula Zsolt 2009.09.17. 13:53:51

ezt neeeem, ezt te vágtad össze, b*zki, nem hiszem el, hogy ilyen tényleg van :-)))))

Neocon 2009.09.17. 13:54:43

@eric: Biztos vagja, csak zavarja, mint engem Gibson4: muszaly-->muszaj. :)

Gaspacho (törölt) 2009.09.17. 14:00:59

OMG!
Ezért tényleg valaki pénzt fog kiadni, hogy megnézze a moziban.
Megvárjuk az R5 verziót. XD

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.17. 14:02:23

Uszály
Egyébként volt már valamelyik blogon.

madárijesztő 2009.09.17. 14:09:45

Hu, tényleg, a Boogie Nightsban is arról a nagy farokról szólt minden:)
Ezt a filmet pedig lecsekkoljuk:)

j311 2009.09.17. 14:09:53

Másztszííííí! :DDD
Mikor lesz 3D-ben? :DDD

hengerfejtömítés 2009.09.17. 14:43:24

Sajnos láttam a filmet. Borzalmasan rossz. Szar. Gané. Ne nézze meg senki. Én szóltam :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.17. 15:10:45

Én Ron Jeremy-t szeretem, tisztelem, sőt irigylem, de ez minden határon túl van. Szimpla baromság, amely minden csábítás ellenére egyáltalán nem vicces. Az indító vicc is jobb ennél...:)

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2009.09.17. 15:21:34

Ajánlom a posztíró figyelmébe a 2005-ös Pervert! című alkotást is.:)

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2009.09.17. 15:22:17

@hengerfejtömítés: Miért, mit vártál egy olyan filmtől, aminek a címe Egyszemű szörny, és Ron Jeremy a főszereplője?

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2009.09.17. 15:22:48

@önkéntes traktoros: Van mán belűle dévédérip is, olyan bő féléve.

peace_n_love 2009.09.17. 15:26:04

Ja, én is láttam, kell hozzá egy bála fű, amúgy egy fos...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.17. 15:30:24

@_Venom_: Kösz, majd ha egyszer elém kerül biztosan megtekintem:)

sélli_ 2009.09.17. 18:26:00

Hát ez kegyetlen rossz :))))
- What is it?
- It is Ron's dick. Minus Ron. LOL!!!!

Libikóka · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/ugyintezo-titkar.php 2009.09.17. 18:52:43

ez alapdarab, haverokkal félrészegen röhögős film lesz, én letöltöm!

Hatványpatkány 2009.09.17. 19:26:55

Áprilisban írtál már beharangozóként erről a filmről. Akkor ezt írtam:
"Jeremy farka mint Tremors vs Alien, ROTFLMAO Keresem a megfelelő szavakat így rehegés közben... talán az, hogy "óriási faszság" minden értelemben kifejez mindent. Mindenesetre elképzeltem a folytatást, hogy pl. Tera Patrick óriásra nőtt puncija felfalja New Yorkot és a klitoriszán ott csüng az Empire State Building mint egy koktélpálca. Muhaha"
Asszem, megnézem. Igazi fun-trash :)

Elanor_ 2009.09.17. 19:58:46

kár, h ilyen durván halnak az áldozatok, nekem ez egy picit sokk :)

Gibson · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.17. 20:47:36

@Neocon: Tudom.Csak ez nekem már berögzült.Valamiért így ragadt meg. :)

Villy 2009.09.17. 21:44:01

Én láttam, nem volt valami nagy szám.

Elanor_ 2009.09.22. 23:03:00

látom, a fejbekúr ige új értelmet kapott :D