Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Horrorfilmek 2010-ben

2009.12.12. 15:54 koimbra 38 komment

Tengernyi horrorfilm érkezik jövőre, lesz jó néhány remake és folytatás is. Amihez van előzetes vagy poszter azt csatolom és az amerikai bemutató dátumát adtam meg (ha már kitűzték). Az alábbi összeállításban nem szerepel 2010 összes horror,a ez csak egy válogatás, de azért próbáltam szép mennyiséget összehozni. Ha valaki úgy véli, hogy valami nagyon fontos lemaradt, akkor jelezze és kiegészítem.

Daybreakers: Egy vírus hatására szinte az egész emberi faj vámpírrá változott, a vérszívók átveszik az uralmat a Földön, azonban a táplálékuk (az emberi vér) 2017-re szinte teljesen elfogy, hatalmas kincsnek számít minden egyes elfogott humán. Tudósok egy csoportja néhány renegát vámpír segítségével az emberek túlélésért küzd.
2008-ban mutatták volna be a horrort, majd átcsúszott 2009-re a premier, most úgy tűnik, hogy január 8-án megérkezik a mozikba a Michael és Peter Spierig által rendezett alkotás. Ethan Hawke egy tudóst játszik, Willem Dafoe pedig egy vérszívót formál meg, aki segít neki. Sam Neill a vámpírok vezetője lesz.


Farkasember (The Wolfman):
Az 1966-ban bemutatott klasszikus horror feldolgozása. Lawrence Talbot édesanyja halála után elhagyja a családi birtokot, majd több év után végül visszatér errea helyre, ugyanis testvére eltűnt és csatlakozik ő is a kereséshez. Azonban megmarja őt egy farkasember és maga is átváltozik ezzé a szörnnyé. Benicio Del Toro játssza Lawrence-t, édesapját Anthony Hopkins alakítja, feltűnik még Emily Blunt és Hugo Weaving is.
A bemutatót itt is többször eltolták, ráadásul a stúdió utóforgatásra küldte a produkciót, ugyanis a fejesek úgy döntöttek, hogy ne két lábon, hanem négy lábon szaladgáljon a teremtmény. Mark Romanek a forgatás előtt lépett le kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva, helyére Joe Johnstont szerződtették. Itthon február 11-én kerül bemutatásra.


Rémálom az Elm utcában (Nightmare on the Elm Street): Freddy Krueger visszatér, csakhogy ezúttal nem folytatásal rukkolnak elő, hanem elölről kezdik az egészet. Jackie Earle Haley alakítja a klasszikus figurát, Rooney Mara, Kyle Gallner, Thomas Dekker, Katie Cassidy, Connie Britton tűnik még fel mellette. Samuel Bayer kliprendező dirigálta a filmet, április 16-án érkezik a mozikba.




 
The Crazies: Újraforgatták George A. Romero 1973-as horrorját, a The Crazies-t. A remake-et Breck Eisner (Szahara) rendezte, a főbb szerepekben pedig Timothy Olyphant, Danielle Panabaker és Radha Mitchell látható. Scott Kosar (A gépész) és Ray Wright (Mezsgye) írta a forgatókönyvet.  A sztori egy kisvárosban játszódik, amelynek közelében lezuhan egy katonai gép, ami vírust szállított. A vírus megfertőzi a város lakóit, páran megpróbálnak épségben kijutni, de ez nem megy olyan egyszerűen. Február 26-tól vetítik a mozik.

 



 


Splice: Adrien Brody és Sarah Polley a Splice horrorban két tudóst alakítanak, akik különféle génekkel kísérleteznek, a céljuk egy új létforma létrehozása. Egy emberi és állati DNS keresztezése után sikerül létrehozni egy új lényt, aminek a Dren nevet adják. A produkciót Vincenzo Natali rendezte, akinek a nevéhez az igazán jól sikerült Kocka és Cypher köthető. Hollandiában január 14-én mutatják be, Franciaországban pedig február 3-án, hozzánk nem tudni mikor érkezik.







Survival of the Dead: Egy szigeten kimásznak a halottak a sírjukból, az élők pedig két részre szakadnak, az egyik csoport ugyanis levadászná ezeket a zombikat, a másik csapat pedig úgy gondolja, hogy meg kéne várni, amíg meglelik a baj gyógymódját, ők ugyanis nem szívesen bántanák elhunyt rokonaikat. Nem elég a zombivész, még a két véleményen lévő tábor is ellenségesen pislog egymásra.
George A. Romero rendezte a horrort, néhány fesztiválon már bemutatták.




 

Legion: Az Úr úgy dönt, hogy eltörli az embereket a Föld színéről és arkangyalok seregeit küldi le a bolygóra, az emberiség reménye egy sivatagban található bárban lelhető fel. Egy kitaszított arkangyal a védelmére kel. Scott Stewart rendezésében készült a produkció, Paul Bettany, Dennis Quaid, Tyrese Gibson,  Charles S. Dutton lesznek a főbb szereplők. Január 22-én mutatják be.

Sikoly 4 (Scream 4): Folytatják a franchise-t, sikerült visszacsábítani Neve Campbellt, Courtney Cox-ot és David Arquette-et is. A negyedik részt ismét Wes Craven rendezi, Kevin Williamson pedig a forgatókönyvvel foglalatoskodik. Annyit lehet tudni, hogy a történet Woodsboroban játszódik. A film egy új trilógia nyitó darabja lesz.


We Are at Night:
Egy este a 18 éves Lenat megharapja Louise, egy háromtagú női vámpírcsapat vezetője, a lány pedig maga is vámpírrá válik, ami áldás és átok is egyszerre. Lena kezdetben élvezi az új életét, ám a többiek hatalmas vérszomja csöppet megijeszti őt. Közben beleszeret egy beépített zsaruba és úgy dönt, hogy hátat fordít "nővéreinek", otthagyja a bandát, csakhogy ez nem megy olyan egyszerűen. A főszerepet Karoline Herfurth (Parfüm) kapta, mellette feltűnik még Nina Hoss (Arfikai szeretők), Jennifer Ulrich (A hullám), Anna Fischer (Berlin - A fal leomlik) és Max Riemelt (Napola) is. Dennis Gansel a rendező.



Hisss: A sztori pedig egy keleti mitológián alapszik, az ősi történetet a mai modern világba helyezték. Az elbeszélés egy kígyónőről szól, aki képes emberi formát is felvenni. A filmben egy amerikai fickó Indiában utazik és a dzsungelben foglyul ejt egy kígyónőt, aki segít a férfinek megkeresni szerelmét és bosszút állni elrablóin. A főszereplő Mallika Sherawat, aki Indiában ismert színésznek számít, a rendező pedig Jennifer Lynch, David Lynch lánya.

 



Cold Skin
: A történet az Antarktiszon játszódik az I. világháború után. Egy fickó érkezik egy mindentől távoli időjárás megfigyelő állomásra, de akit le kéne váltania nem leli, csak egy hajótöröttre lel, aki látta mi lett az állomáson dolgozó emberrel.
Albert Sánchez Piñol regénye alapján készül a film, David Slade fogja rendezni a produkciót.



Case 39: Renée Zellweger egy szociális munkást alakít, aki magához vesz egy gyereket, mivel annak szülei meg akarták ölni. Aztán kiderül, hogy a kislány nem az az ártatlan lélek.
2008-ban szerették volna bemutatni, majd átkerül a premier 2009 áprilisára, végül január 1-jén kerül a mozikba Amerikában.a Christian Alvart által rendezett horror.




 

My Son, My Son, What Have Ye Done: A film valós eseményeken alapul, egy Mark Yavorsky nevezetű férfi megöli anyját egy karddal  a szomszédjuk hálószobájában, a férfi mellesleg színész, aki egy görög színdarabban is egy olyan fickót játszik, aki megöli az anyját. A filmben Yavorski nevét megváltoztatták és Herzog elmondása szerint 70 %-ban a sztori teljesen más lesz, mint ahogy az valójában megtörtént. Jelentős szerepet játszanak majd benne a flashbackek, amelyekből megtudjuk miért követte el a szörnyű tettet a főhős.
Werner Herzog rendezi a produkciót, David Lynch az egyik producer, főbb szerepekben pedig Willem Dafoe, Chloë Sevigny, Udo Kier, Brad Dourif lesz látható.



Outpost 2
: Black Sun: A helyőrség második része. A második világháború idején náci tudósok azon fáradoztak, hogy legyőzhetetlen katonákat hozzanak létre. Az első részben néhány zsoldos össze is futott velük egy bunkerben, a folytatásban NATO katonákat küldenek Kelet-Európába, mivel feltűnt ott egy kisebb hadsereg és mindent lemészárolnak ami az útjukba kerül.


 


Let Me In: A svéd Engedj be amerikai újrája Matt Reeves rendezésében készül, Oskarból Owen lett ,a srácot Kodi-Smit McPhee alakítja, a kislányt pedig Chloe Morentz (Kick-Ass) formálja meg, a filmben Abby lesz a neve. Elias Koteas (Letaszítva) egy rendőr lesz, Cara Buono (A rendszer ellensége) pedig Owen édesanyját játssza. Sasha Barrese (Másnaposok) pedig Virginát alakíthatja. Richard Jenkins is feltűnik a produkcióban. Bemutató 2010-ben várható.


Altitude:
Öt fiatal "sétarepülésre" indul, ám csöppet eltévednek és a műszerek is meggajdulnak, ennek tetejébe még úgy tűnik, hogy nincsenek egyedül. fenn a magasban. Kaare Andrews a Marvel képregénykiadó egyik rajzolójának a horrorja.




 


Dread: A horror Clive Barker Dread novellája alapján készül, a szerző producerként áll a film háta mögött, Anthony DiBlasi az Éjféli etetés rendezője készíti a produkciót. Stephen egy visszahúzódó főiskolára járó tanuló összebarátkozik Quaiddel, aki az intézménytől nem messze lévő lebontásra váró házban éldegél. Quaid szerint Stephennek a disszertációját az emberi félelmekről kellene írnia, Stephen meg is kér néhány embert, hogy beszéljen arról mitől fél. Később az az ötlete támad, hogy társaival éljék át újra ezeket a félelmeket.




 

Cold Prey III: A norvég horror harmadik része, amiben 5 fiatal snowboardozni indul a hegyekbe, ahol egy gyilkossal hozza őket össze a sors.



The Ward:
John Carpenter jelenleg a The Ward horror-thrillert forgatja Amber Heard, Danielle Panabaker, Lyndsy Fonseca és Mika Boorem főszereplésével. A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, az intézet egy lakója Kristen, akinek nem túl nyugodt az élete, hiszen egy kísértet kezdi terrorizálni őt.

 

Thanksgiving: Eli Roth rendezte a Grindhouse-hoz az egyik ál-előzetest, ez alapján fog Roth filmet készíteni.



Piranha 3D
: Alexandre Aja szintén készít egy feldolgozást a Piranhaból, ezúttal 3D-ben jönnek el a vérengzős halacskák. A főbb szerepekben Elisabeth Shue, Ving Rhames, Richard Dreyfuss, Dina Meyer, Jerry O'Connell, Jessica Szohr, Kelly Brook és Eli Roth lesznek láthatóak.Patrick Melton and Marcus Dunstan, A dög és a Fűrész írói hozták össze a szkriptet. Április 16-án mutatják be.

 

 


Final Solution: A második világháború alatt Dániában egy halász jó pénzért cserébe segített a zsidóknak áthajózni Svédországba. Ezzel csak az volt a probléma, hogy a halász a náciknak dolgozott és egy haláltáborba juttatta az összes kuncsaftját. A Landau család is igénybe veszi a halász szolgálatait, de kénytelenek hátrahagyni lányukat Emmát, aki felnővén a családja nyomára szeretne bukkanni.


Road Train:
Békésen szeli az utakat Ausztráliában négy barát, azonban a kocsijukat leamortizálja egy száguldó kamion, ami meg is áll nem messzire tőlük. Megközelítik a kamiont, majd be is pattannak, ezzel a járművel szeretnék eljutni a következő várost...de vajon elérik a települést, illetve mit szállít a kamion?

 

Halloween 3D: Rob Zombie-t lecserélték, Patrick Lussier rendezheti a Halloween harmadik felvonását 3D-ben.

Tükrök 2
: Kiefer Sutherland szintén nem fog játszani a filmben, de még a karaktere sem lesz jelen a Tükrök 2-ben. A történet középpontjában egy Max Matheson nevű fickó áll, aki magát okolja egy autóbalesetben elhunyt felesége haláláért. Matheson éjjeliőri állást vállal apja üzletében. Miután az ottani dolgozók hátborzongató és szörnyű módon elhaláloznak, Max egy rejtélyes fiatal nőt vél felfedezni a bolt összes tükrében, akivel kétségbeesetten próbálja felvenni a kapcsolatot. Max attól fél, hogy megbolondult és hogy ő lesz a következő áldozat.

Hivatlanok 2 (Strangers 2): Laurent Briet fogja levezényelni a produkciót, A forgatókönyvet Bryan Bertino jegyzi, annyit lehet eddig tudni a történetről, hogy egy lakókocsiparkban fog játszódni és a stúdió minél előbb szeretné, ha elkészülne a film.

Dark Fields: Eredetileg úgy volt, hogy Shia LaBeouf lesz a Dark Fields főszerepét, ám végül távozott a produkcióból, helyére pedig Bradley Cooper lépett. A film egy íróról szól, aki épp sikertelen időszakát éli, nem tud egy valamirevaló irományt felmutatni. Birtokába jut egy szigorúan titkos szer, aminek hatására hirtelen jobb írásokat produkál és ismét dől hozzá a lé, a siker hatására teljesen figyelmen kívül hagyja a szer mellékhatásait. Azonban belekeveredik egy gyilkossági ügybe és ennek tetejébe még egy titokzatos idegen is feltűnik az életében. A filmet Neil Burger ) rendezi, a forgatókönyvet Leslie Dixon (A Thomas Crown ügy) írta Alan Glynn regénye alapján.

Shady Talez:
Eminem jelenleg a Shady Talez horrorantológiát szeretné tető alá hozni, a produceri teendőket Dallas Jacksonnal és John Davis-szel közösen fogja ellátni, ezen kívül a szerepleni is fog benne. Az Underworld franchise írója és producere, Kevin Grevioux fogja szállítani a forgatókönyvet. Robert Townsend fogja dirigálni a produkciót és Bobb'e J. Thompson is fel fog tűnni a filmben.

Motel III (Hostel III): Eli Roth rendezésében készült az első és második rész, a harmadik csak dvdn fog kijönni. Tartalom még nincs, de valószínűleg néhány amerikait fog Szlovákiában néhány pénzes őrült kínozgatni.

Don' Be Araid of the Dark: A film az ABC 1973-ban bemutatott klasszikussá vált tévéfilmjén alapul. A sztoriban egy fiatal lány (ez lenne Holmes) az apjához költözik. Később felfedezi, hogy az alagsorban ördögi lények élnek.
Troy Nixey rendezte a filmet, Guillermo Del Toro volt az egyik forgatókönyvíró és a produceri teendőket is ellátta.

Fűrész VII (Saw VII): David Hackl, az ötödik rész rendezője dirigálja a filmet, Marcus Dunstan és Patrick Melton írják a forgatókönyvet, nevükhöz köthető a negyedik, ötödik és hatodik szkriptje is. Október 22-én kerül a mozikba.

Area 51: A történetben négy tini (3 srác és egy lány) Las Vegasba utazik, de nem azért, mert a kaszinókban akarják múlatni az időt, hanem mert egyikük találkozót beszélt meg ebben a városban egy olyan emberrel, aki korábban az 51-es körzetben dolgozott és tudomása van az ottani emberi/űrlény kísérletekről. Az illető soha nem látta saját szemével ezeket a kísérleteket, de tudja, hol található az a felvétel, amely bizonyítja ezeket. Az Area 51 úgy indít, hogy a főszereplők egyike, Chris éppen az új kézikameráját próbálgatja, lesz benne egy mellékág is, ez a tini csajhoz kapcsolódik, akinek az apját egyszer elrabolták a földönkívüliek. Oren Peli (Paranormal Activity) rendezi a horrort.

Cheerleaders Must Die: Új ponpon lány érkezik a suliba és egy amolyan csapatépítő túrára is elmegy a lányokkal, nem sokkal később elkezdenek hullani az emberek. Danielle Harris, Shirly Brener lesznek a főbb szereplők, október 13-án mutatják be.

The Gate: Takács Tibor 1987-es horrorjának a feldolgozása. Három gyerek felfedezi, hogy a kertjükben lévő lyukban démonok lakoznak.

BloodRayne 3: Warhammer: Habár az első rész bukás volt Uwe Boll elkészítette a második felvonást, ami csak DVD-n jött ki. A mester pedig a tervek szerint el fogja készíteni a harmadikat is, Kristanna Loken főszereplésével. A hírek szerint a történet a második világháború idején fog játszódni.

Suspiria: Az 1977-ben készült filmben egy amerikai ballett táncos megérkezik a freisburgi Balett Intézetbe, ahol több tanuló is gyilkosság áldozatává válik. A lány hamarosan rájön, hogy az oktatók boszorkányok. Dario Argento művéből David Gordon Green készít feldolgozást.

Címkék: előzetes2010

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr441592552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Mahone 2009.12.12. 16:47:18

Kérdés: a szar filmeknek (Outpost, Halloween, Sikoly) miért készítenek folytatást? Amúgy jó a Splice posztere, az Alienére hasonlít :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.12. 16:54:13

@Alex Mahone: Itt leginkább a bevétel számít, ha hoz némi profitot egy film, akkor számítani lehet rá, hogy jön a folytatás.
A Sikolynak ráadásul volt egy szép rajongtótábora, a Halloween remake pedig szépen hozott, a folytatás már kevésbé, és Zombie-val nem voltak megelégedve ezért cserélték le.

a8zoli 2009.12.12. 20:54:36

a daybreakerst várom mert ahogy láttam lesz bönnö ótós cucc rendessen :D
a rémálom elmet is a többit nem igazán , pláne a sikoly új trilógiát feleslegesnek tartom... a tükrök teccett és igazából nem értem mért nem tudtak megeggyezni a színészekkel egy jó 2. részhez , ebből így gagyi lesz.

lolperec 2009.12.12. 21:44:36

háháááá.. csupa jóság..
felüdülés lesz bármelyik az RTL híradók után..

Brute 2009.12.12. 21:58:02

A Thanksgivinget nem hittem volna, hogy elkészítik, de örülök neki.

tmichel · http://filmdzsungel.tumblr.com 2009.12.12. 22:43:37

szép gyűjtemény. ezek közül csak a daybreakers mozgat meg. a let me in pedig... hát majd meglessük, de az eredetit szerintem nehezen közelíti majd, de adjunk neki esélyt. :)

Thresher 2009.12.12. 22:58:22

A Sikolytól megijed valaki egyáltalán? Rém gynege, szerintem színvonalban a Twilight filmekkel vetekszik...

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.12. 23:00:18

Habár értem ezeknek az Amcsi remake-eknek a működési elvét, kiver tőlük a víz.

Dr. No 2009.12.12. 23:11:41

Talán ha egyet lesz érdemes megnézni közülük... csupa remake vagy folytatás. A Piranha eredetileg is olyan szar volt, hogy nem tudom, minek remakelni, a Suspiria az ellenkező véglet, csak rosszabb lehet az eredetinél (ez olyan, mintha remaket készítenének pl. az Andrej Rubljovból, röhej), Rémálom az Elm utcában-t forgatni Robert Englund nélkül meg nem is tudom, hogy szánalmas inkább vagy fölösleges. És az egész sor ilyen, kínszenvedés!

SzőröstalpúJeti 2009.12.12. 23:13:24

Hát lesz mit nézni, az biztos...jó 70%-a a felsorolt filmeknek a 'nem szívesen hagyom ki'-kategória.

Andie 2009.12.12. 23:13:52

Vámpirok, farkasemberek, virus, élöhalottak, virus, génkisérlet, virus, übersoldier... Esetleg valami új?
A többi érdekesnek igérkezik.

Dr. No 2009.12.12. 23:13:56

@Dr. No: Ráadásul a horror pont az a műfaj, amiben egyszerre lehet (sőt, elvárt) kísérletezni ÉS zsáneren belül maradni, úgyhogy duplán szánalmas a fenti lista.

Bergeroth 2009.12.12. 23:32:40

A sikoly az egyik olyan film, amit moziban néztünk először, és végigröhögtük az egészet. Ennél jobb komédiát ebben a műfajban még nem láttam!

szigetlakó · http://fabos-net.ws/ 2009.12.12. 23:34:53

Előfordulási helye kereskedelmi televízió
hírműsor.
Kezdés 18 óra 30 perc.
Téma forgalomba hozott rothadó húsok.
És eközben te mit csinálsz?
Szerintem éppen vacsorázol.

Case · http://streetartbp.hu/ 2009.12.13. 00:27:54

szeretem a horrorfilmeket nagyon, de sajna a várakozás helyett majd mindegyikre ezek közül sokkal inkább a "minek??!?" a reakció. Elm Street, Crazies remake... Wolfman, Scream 4? Come on.. Talán a Daybreakers, abból még lehet valami. A legszomorubb meg Romero és, nézni ahogy a saját legendáját rombolja porig ezekkel a vackokkal amiket utóbbi években csinál.

radactive 2009.12.13. 01:15:42

A Let me in-t újra megcsinálni ez az igazán gáz. Nem igazán értem miért, csak hogy így ki lehessen tűzve néhány helyre a filmben az amerikai zászló? Mert azért talán annyira nem kibaszottul ostoba az amerikai közönség, hogy ne tudja befogadni az eredetit, nem volt az annyira szövevényes. Vagy még így is olcsóbb lenne mintha leszinkronizálnák? Komolyan, miafasz?

radactive 2009.12.13. 01:18:01

@Dr. No: Mondjuk Robert Englundal készült Freddy vs. Jason se volt már az mint a régi, szóval azért nem hinném, annál a műremeknél ez sokkal rosszabb lenne.

radactive 2009.12.13. 01:20:48

egyébként mit nem kotortak még elő? Talán a Freaks-et? Bár igaz most már a remakek, remakejeinek a korszakát éljük

hellboi 2009.12.13. 01:47:39

BloodRayne-ből f*sza kis filmet lehetne készítnei (csak ne Boll csinálja)!

Na meg ha a pengéket nem készben hordozná... hanem mint a game-ben XD

hellboi 2009.12.13. 01:48:42

Én a Legion-t meg a Splice-t várom!

algi 2009.12.13. 02:59:00

@radactive: A Let Me In nem remake, hanem a regény újabb feldolgozása. Már azelőtt kezdtek rajta dolgozni, hogy kijött volna az első filmváltozat.

Aquarius 2009.12.13. 05:51:19

Hú, de várok már az összeset! SE!

A Let Me In újrája külön fekete pont! Basszákmeg!

Aquarius 2009.12.13. 05:52:14

Ha nem remake, akkor bocs, meglátjuk... :)

atvi.hu · http://www.atvi.hu 2009.12.13. 09:15:48

Nagyon jó kis összeállítás, felírtam, mikre érdemes figyelni jövőre. :)

Luxa · http://blog.luxa.hu 2009.12.13. 09:17:38

@algi: Csak utánanéztem... Remake, a rendező a svéd megnézése után vette meg a jogokat. Én sem látom értelmét, de ettől még lehet jó.

Forrás: www.variety.com/article/VR1117992833.html?categoryid=13&cs=1 .

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.12.13. 10:20:13

@Thresher: Ezt most komolyan gondolod? A Sikoly 1 és még a 2 is zseniális forgatókönyvvel rendelkezik. Mi hasonló van a két összehasonlított filmben?

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.12.13. 10:23:16

@radactive: Az amerikaiak nem nagyon néznek odegen nyelvű filmeket. Ennyi. A [REC]-ből is nagyon hamar jött a remake.

Dejdő 2009.12.13. 12:40:01

Végre eljött a kedvenc műfajom 2010-es listája:D Lesznek itt gyermekkorom tini horrorjai folytatások amikben vagy csalódok vagy nem! Bár már nem vagyok olyan kicsi úgyhogy a félelem nem ragad magával! Daybreakers: a vámpíros storyk közül remélhetőleg a jobb fajtából való! Farkasember: kíváncsi vagyok ha már ennyit szaroztak vele,megérte e?vagy sem?!
Rémálom az Elm utcában: Na ezt várom a legjobban! Tartok Robert hiányától,de sosem tudhatjuk előre,ne ássuk el míg nem láttuk:) Sikoly 4: Ez már talán nem kellett volna:( a zombis izéktól meg kíméljen már meg Romero.
Cold skin: a rendező miatt érdemes lesz bepróbálni!
Let me in: Ez olyan az amerikaiak jobban szeretik ha amerikaiakkal csinálják meg hogy a sajátjuk legyen,hiába nem az övék! kétlem hogy jobban sikerülne az eredetinél,azt talán egyszer tudták megcsinálni lásd. A Kör!!!:)
Tanksgiving: ha eljut egyáltalán hozzánk a Grindhouse buktái miatt:( pedig Én szerettem azokat is,és ezt is fogom:) tök jól néz ki:D
Piranha 3D,Halloween 3,Tükrök 2,Hívatlanok 2,Fűrész 7....Ezek szóra sem méltóak a címük mindent elárul:(
Motel 3: jöhet egy újabb trancsír,Eli Roth jövőre duplán durranthat DVD-n:D
Van egy hiányom is,bár lehet Én tévedek mert bemutatták már idén...van egy Milla Jovovich horror The Fourth Kind:$ mielőtt kapom a savat,lehet bemutatták már nem akadékoskodni akartam! Lesz amit szívesen nézek meg:D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.13. 13:16:50

@Dejdő: A Fourth Kind-ot nálunk még nem mutatták be, de már fél tucat országban ment.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2009.12.14. 11:08:31

@desmond wallace: már van olyan szerintem, nem az, amelyiknek a Karantén a címe? :)

a Thanksgivingnek nagyon örülök:)

háhá, a listából kimaradt a Végső Megoldás, ami egy náci slasher lesz:P

Dejdő 2009.12.14. 18:49:39

Road Train: egy picit eszembe juttatta a "Kéjutazást" elég faszának néz ki, talán eljut ide is majd dvdn valami gagyi címmel:( de akkor meglessük:D

Case · http://streetartbp.hu/ 2009.12.15. 13:08:21

@radactive: A Freaks az politikailag inkorrekt, abból aztán biztos nem lesz remake. :D Milyen lenne már egy akadálymentesített Freak Show? Meg ha mindenki "disabled" "mentally challenged" megstb lenne benne? :D

moncsa21 2010.03.12. 21:56:23

sziasztok.ginger snaps 4?nem tudtok rola valamit????

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.03.14. 13:46:15

@moncsa21: Nem tudok róla semmit. Az imdb-n sem szerepel.

moncsa21 2010.03.20. 20:40:46

@koimbra: köszi a válaszod,csak azért kérdeztem mert a g portálon valaki azt irta h van ginger snaps 4. mondjuk elég hihetetlenül irta akárki is irta mert én eddig nem találtam rola semmit.ezekszerint te sem.pedig nagyon szeretem ezt a trilogiát.föleg az elsö részt.és a kör 3at és átok 3at látta már valaki???

Leilababy 2010.04.01. 07:51:47

Sztem Feeddy rohadt nagy arc:D
A Tükröket tényleg ugyanazzal a szereplőkkel kellett volna, és ugyanannak a story-nak kellett volna folytatódnia....így nem lesz az igazi...

HorrorFan 2011.05.15. 10:33:37

Köszi! Jó lista! Jó leírásokat írsz!
süti beállítások módosítása