Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az irányítás határai (The Limits of Control)

2009.12.15. 20:49 nyuszisz 9 komment

 

"Aki azt hiszi, különb élete van a többi embernél, az látogasson el egy temetőbe. Ott majd meglátja, mi is az élet valójában. Mindössze egy maréknyi por."

Aki meg akarja nézni ezt a filmet, dőljön hátra, indítsa el a lejátszót és felejtsen el minden lesújtó megjegyzést, kritika címet, amit véletlenül megpillantott valamelyik oldalon. Az irányítás határai jó film.

Én is hátradőlök, és megpróbálom könnyedén vázolni, miről szól a film. Jim Jarmusch legújabb road movie-ja Spanyolországban vezet minket a modern fővárosától egészen a vidék régies világáig. Egy fekete férfi története ez, a Magányos emberé (Isaach De Bankolé), aki egy titkos küldetést teljesít. Lépésről-lépésre kapja az instrukciót, egy-egy ismeretlentől egy gazdát cserélő gyufásdobozban rejlő cetlin keresztül, hogyan tovább, merre menjen, mit csináljon, de a küldetés maga szinte a végsőkig rejtve marad.

Néha már akár úgy is gondolhatnánk, a rendező viccel velünk, s az örökös gyufásdoboz adogatás tulajdonképpen nem vezet sehová. De mégsem. A találkozások mindig nyújtanak valami bölcsességet az életről (pl. a fenti idézet, mely annyira hangsúlyos, hogy többször s elhangzik, de van egy molekulákról szóló is, ami tetszett) és igazából egy nagyon furcsa, mozgókép által közvetített meditáció az egész, melynek azonnal a hatása alá kerülhetünk. Hirtelen felnyílik egy új dimenzió és beleveszünk az elénk terülő képek és máskor rejtve maradó részletek csodálatába, nem ismert nyugalom száll meg, mintha álmodnánk, s a magányos férfi mi magunk vagyunk, az epizódszereplők pedig álmunk szülte lények.

Hősünk robotszerű lény,  valószínűleg egész életében küldetéseket teljesített és az elképesztő helyzetekben sem rebben a szeme, a szép nő nem csábíthatja el, legfeljebb egy halvány mosoly jelenik meg a szeme sarkában. Van néhány rigolyája, mint pl. mindig két csésze kávét rendel, és kiállításokra jár, ahol egyetlen festményt tekint meg, de az előtt jó alaposan elidőzik. A tökéletes James Bond, bár kaszkadőrmutatványokat nem kell produkálnia, hiszen annyira lazán profi és nyugodt, hogy mindent precízen teljesít.

A főszereplő jellemzése után már rá is térhetek magára az összképre, hiszen számomra az egész oda vezetett, hogy beleéltem magam a helyzetébe és be kell valljam, sajnos nem is áll ez olyan távol a valóságomtól, mely ugye végtelen, de akkor is. Hiszen életünk fontos része küldetések sorozata, melyek valóban nem túl érdekesek, viszont végük sosincs, vagy ha igen, már kapjuk is a következő parancsot. Nincs különb életünk nekünk sem, irányítottságunk határtalan.

Az anyagias világ és a művészet talán nem jelenik meg ilyen felkavaróan ellentétesen mindannyiunk életében, de mindenképpen egyfajta értelmezése lehet a történetnek a két erő harca is. A pókerarcú férfi ebből a szögből a végtelen fantázia magányos lovagja,   akinek küldetése legyőzni a csúnya Amerikait. (Van benne némi megfoghatatlan irónia, hogy éppen ez a majdnem érzelemmentesnek tűnő karakter szabadítja fel a fantáziát). Útján a festmények (is) mutatják a következő lépést, tehát segítik és sokatmondó lehet az epizódszereplő nevek jelentése: Gitáros (John Hurt), Kreol, Mexikói (Gael García Bernal), Francia, Molekulás, Meztelen (Paz de la Huerta), Szőke (Tilda Swinton) stb. és velük szemben ugye az Amerikai (Bill Murray). Persze említhetném emellett akár a filmben bemutatott flamencót is, mely szintén a fenti idézetet ismétli. Talán a spanyolországi helyszín sem véletlen, ha arra gondolunk, mennyire sokszínű országról van szó. Már azonnal csupa érdekes kép, nem amerikaiasan, hanem valójában szabad, és hagyományokal rendelkező kultúra juthat eszünkbe. Mindez persze csak egy személyes megállapítás, mely első megtekintés alatt ért és nem zárom ki, hogy még számos réteg feltárásra vár, és ahány ember annyiféle hatással/értelmezéssel bír. Számomra az év legjobban várt filmje volt és nem okozott csalódást.

 

Címkék: krimi thriller iromány dráma az irányítás határai the limits of control

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr401600767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2009.12.15. 20:56:31

Ez érdekesen hangzik, eddig nem nagyon tudott megfogni ez a film, de most, így az írásod után kedvet kaptam hozzá :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.15. 21:03:37

Még nem láttam, de a legtöbb helyen azt olvastam, hogy nem szól semmiről az egész. Majd bepróbálkozom vele egyszer, hátha megfog:)

mAri · http://tivobitchez.blog.hu/ 2009.12.15. 21:15:30

A fiúknak-ha jól emlékszem-tetszett, nekem még nem volt, de lesz szerencsém hozzá.

madárijesztő 2009.12.15. 21:24:52

Mindenki szidta, mint a bokrot, szerintem nem volt rossz. Valóban úgy tűnt, mintha nem történt volna néha semmi, mégis lekötött. De ha valaki megkérdezné mi tetszett benne, nem tudnék rá választ adni:)

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.16. 13:21:41

tényleg nem igazán szól semmiről, ennek ellenére kurvára jó lett :)

monday 2009.12.16. 20:34:17

Jó kis írás a filmről, teljesen egyetértek vele. Szerintem tévhit, hogy a filmnek mint vizuális kifejezőeszköznek a direkt történetmesélés kell legyen a lényege. Az irányítás határai afféle "érzékszervek iskolája" is lehetne - a néző minden érzékszervével a film részévé válik. Elmerül az arcokban, a színekben, a rituálészerűen visszatérő életképekben, az időben.

monday 2009.12.16. 20:51:04

Ez a film csak a felszínen altat. Valójában Jarmusch a film határait feszegetve roppant aktív részvételt igényel a nézőtől.

tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan 2013.12.16. 02:50:54

Hát, ahogy látom eltelt 4 év, napra pontosan négy év. Talán már senki sem jön el újra ide, erre az oldalra. Most fejeződött be az M1-en a film,
Nem is tudtam, hogy Jarmusch, csak a végén derült ki számomra.
Hallatlanul élveztem ezt a mozit.
Számomra érthetetlenek a negatív kritikák. Erre való a film, kibontja mind a 4 dimenziót, minden érzékszervünkre hat.
Most úgy képzelem, fellázadt. A végén ugye az állt, a feliratok után, hogy no Limits no Control. De hát mégiscsak vannak határok. Az irányítás, az más tészta.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.18. 12:13:21

@tudom_hogyan_szól_két_tenyér_ha_csattan: ez a napra pontosan érdekes. Tényleg az, de mekkora "szerencse" kell ehhez?